Február 11-én, szombaton rendezik meg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Villamosmérnöki és Informatikai Kar szervezésében a 13. technológiai versenyt, amelyen önállóan működő robotautók állnak rajthoz. A Műegyetem hallgatói által tervezett és épített önvezető autóknak emberi beavatkozás nélkül kell végig haladniuk egy gyorsasági és egy akadálypályán, útjuk során több részfeladatot teljesítve.
A 3 millió Ft összdíjazású RobonAUT 2023 elnevezésű versenyen 3 fős hallgatói csapatok saját építésű, önműködő robotautói mutatkoznak be, amelyeknek
emberi beavatkozás nélkül kell végig haladniuk egy gyorsasági és egy akadálypályán.
A pályák elrendezése a résztvevők számára előre nem ismert, sőt, ad-hoc megjelenő mozgó akadályra is reagálniuk kell. A közönség az autókra szerelt kamerák segítségével valós időben, kivetítőn és interneten egyaránt követheti az eseményeket.
A program célja, hogy bővítse a hallgatók gyakorlati ismereteit és újabb lehetőséget teremtsen a szakmai kapcsolatépítésre, az akadémiai és vállalati szektor közötti kommunikációra.
Az autonóm járművek sikeres szereplése komoly mérnöki ismereteket igényel.
A feladatok teljesítéséhez szükséges elmélyedni a mikrokontrollerek, az irányítástechnika, az elektronikus áramkörök, valamint a programozás rejtelmeiben egyaránt, így a látványos, játékos, ugyanakkor nagy szaktudást igénylő versenyen való eredményes szereplés kitűnő ajánlólevél a jövő intelligens autóinak fejlesztéseivel foglalkozó vállalatokhoz.
Az év első intelligens miniautó-versenye kiváló családi program,
amely alkalmat teremt a műszaki és a természettudományos szakmák népszerűsítésére.
Ha egy ilyen megmérettetésről egy kisiskolás hazamegy, arról fog ábrándozni, milyen robotot építsen magának
– hangsúlyozta Dr. Tevesz Gábor egyetemi docens, a verseny egyik fővédnöke.
A program időpontja: 2023. 02. 11. (szombat) 10:00, Helyszíne: Budapest 1117, Magyar tudósok krt. 2. BME „Q” épület, aula
További információért keresse fel a program honlapját!