Jazzpiknik 2026: újra világsztárok Palóznakon

Több kontinens jazzvilága és a kortárs zene csúcselőadói – az amerikai, a brit, a francia és a holland jazz meghatározó alkotóit is elhozza a Paloznaki Jazzpiknik a 2026-os szezonjában, megfűszerezve mindezt a hazai kedvencekkel. Idén 14.-szerre rendezik meg az eseményt, amelynek alapító-igazgatója Valde Orsolya szerint sikerült megőrizniük azt az alapvető hangulatot, amiért a közönség megszerette a Pikniket: a családias, falusi környezet és a világszínvonalú zenei kínálat egyensúlyát. A cél már nem a további látványos növekedés, hanem a minőség finomhangolása.

A Jazzpiknik idei programjáról Valde Orsolya elmondta, hűek maradtak az eddigi recepthez: a jazz, a funk és a soul legnagyobb neveit hozzák el a Balaton-felvidékre.

Kiemelte, hogy a Palóznaki Jazzpiknik mára bekerült a nemzetközi körforgásba, így olyan előadókat is sikerül megnyerniük, akik korábban elképzelhetetlennek tűntek egy ilyen kis településen.

A nemzetközi nagyszínpad fellépőihez csatlakozik a Matt Bianco zenekar, akik a brit jazz-pop ikonikus hangzását hozzák el Paloznakra, olyan időtlen slágerekkel, amelyek egyszerre idézik meg a ’80-as évek lendületét és a mai nyári esték könnyedségét. Ikonikus dalaik közül felcsendül majd a Half A Minute, a Whose Side Are You On? és a Get Out Of Your Lazy Bed is.

A Jazzpiknik hazai line-up is tovább bővült: Antonia Vai, Soma Mamagésa és a Vanavan Jazz, Bin-Jip, Loop Doctors és az InFusion Trió mellett újabb nevek és a részletes színpadi program is elérhetővé vált. Így már teljes képet kapunk arról, hogyan áll össze idén a Jazzpiknik sokszínű, műfajokon átívelő zenei világa, hiszen a fesztivál alatt a jazz találkozik a soul, funk, pop, R&B és elektronikus hangzásokkal is. 

A főszervező hangsúlyozta, hogy a Piknik nem csak a zenéről szól. A „piknik-élmény” szerves része a helyi borászatok (különösen a palóznaki és csopaki borok) és a minőségi gasztronómia jelenléte. Fontos számára, hogy a fesztivál támogassa a helyi kistermelőket és bemutassa a régió értékeit – emelte ki Valde Orsolya.

Az alapító szerint a legnagyobb siker az a visszatérő közönség, amely évről évre bizalmat szavaz nekik. A fesztivál közösségformáló erejét abban látja, hogy több generáció tud együtt szórakozni: a nagyszülőktől az unokákig mindenki megtalálja a maga helyét a dűlők között.

Újabb sztárfellépő: a felelősségvállalás 

A Paloznaki Jazzpiknik kezdeményezésére a House of Giving és a fesztivál közösen megalkotta a Fesztivál Giving Manifestót – egy stratégiai keretrendszert, amely gyakorlati iránytűt ad ahhoz, hogyan formálhatják a fesztiválok a közösségi erejüket hosszú távú társadalmi hatássá. A kezdeményezéshez már induláskor öt hazai fesztivál csatlakozott.

A keretrendszer a 21. századi „giving” alapelveit ülteti át a fesztiválok működésébe, és gyakorlati kapaszkodót ad azoknak a szervezőknek, akik eseti jótékonysági akciók helyett tudatos, átgondolt és fenntartható társadalmi szerepvállalásban gondolkodnak.

A Fesztivál Giving Manifesto nyitott kezdeményezés. Azokhoz a fesztiválokhoz szól, amelyek szeretnék átgondoltabban, hatékonyabban és fenntarthatóbban beépíteni működésükbe a társadalmi felelősségvállalást.

Idén sem marad stílus nélkül a Jazzpiknik

A tavalyi pozitív tapasztalatok után a Jazzpiknik egyik különleges színfoltja idén is a Bordivat Udvar lesz, ahol a zene és a legmenőbb ruhaköltemények találkoznak. A koncepcióhoz kapcsolódva a sajtóeseményen Merő Péter, nemzetközileg ismert divattervező elárulta, hogy az idei Jazzpiknikre is egy lebilincselő ruhakollekcióval készül.

További hírek