Karácsony Gergely: a főváros ragaszkodik a rákosrendezői területre vonatkozó elővásárlási jogához

A fővárosi önkormányzat nem mond le a rákosrendezői területre vonatkozó elővásárlási jogáról , az ügyben megfogalmazott kormányzati, kormánypárti nyilatkozatok pedig egymásnak ellentmondanak – jelentette ki Karácsony Gergely főpolgármester szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

Karácsony Gergely azt mondta, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. kedden nyilvánosságra hozta a Rákosrendező értékesítésével kapcsolatos szerződést, amely alapján teljesen egyértelmű, hogy a fővárosi önkormányzatnak elővásárlási joga van a területre.

A fővárosi önkormányzat élni is fog ezzel a jogával, és

ezáltal meg tudjuk akadályozni azt a káros beruházást, amit a magyar kormány rá akart erőltetni a budapestiekre, és ahelyett a parkváros koncepciója valósulhat meg Magyarország legfontosabb fejlesztési területén

közölte.

Kijelentette: az ügyben tett kormányzati nyilatkozatok egymásnak teljesen ellentmondanak, „viszont ráadásul egyik sem igaz”. Az MNV Zrt. által előkészített szerződés nevesíti azt a jogot, amelyről a fővárosi önkormányzat nem fog lemondani – hangsúlyozta a főpolgármester.

További hírek