Karácsony szerint a főváros ereje kényszerítette tárgyalóasztalhoz a kormányt

A főváros igazi ereje az együttélés és az együttműködés képessége, és ennek az erőnek a megmutatása tárgyalóasztalhoz kényszerítette a kormányt, amellyel azért kell tárgyalni, hogy „visszaszerezzük Budapest pénzét” – írta a főpolgármester csütörtökön a Facebook-oldalán.

Karácsony Gergely úgy fogalmazott:

Budapest múlt pénteken adott egy jelzést, egészen nagyszerű volt látni, ahogy a város lakói és a Budapest-család dolgozói is példát mutattak szolidaritásból. Mert ez Budapest igazi ereje, az együttélés és az együttműködés képessége. És ez olyan erő, ami legyűrhetetlen.

Ennek az erőnek a megmutatása tárgyalóasztalhoz kényszerítette a kormányt – fűzte hozzá a főpolgármester. Kiemelte: azért kell a kormánnyal tárgyalniuk, mert „a pénzünket a kormány vette el, csak a kormány tudja visszaadni”.

Nem valamiféle segítségért, vagy kegyért küzdünk, pusztán a jogaink tiszteletben tartásáért, nem többért, csak azért, ami a városnak jár

szögezte le.

A főpolgármester azt írta, tájékoztatják a budapestieket a kormány sarcpolitikájának következményeiről, arról, hogy a kormány elvonásai miatt a közszolgáltatások már nem magától értetődőek, mert „a sok sarc egyszerűen azt veszélyezteti, hogy ki tudjuk fizetni a költségeiket”.

A bejegyzés szerint köztájékoztatás folyik a saját felületeiken, „ami a pénzünkbe nem kerül”.

Karácsony Gergely megismételte, azért tárgyalnak, hogy visszaszerezzék Budapest pénzét. „Közben persze olyan a politika Magyarországon, hogy megy a vádaskodás, meg a konkrét hazudozás. Megszoktam. Engem csak az érdekel, hogy biztosítsam ennek a városnak a nyugodt hétköznapjait, hogy Budapest élhesse a maga életét” – fogalmazott.

A főpolgármester megjegyezte, ha kell, újra elmondják: a 2019-ben meglévő tartalékot a járvány és az energiaválság mellett éppen a kormány vette el Budapesttől.

Ha ehhez az kell, hogy két számvevőszéki átvilágítás után már megint ideküldjenek valakit ellenőrizni, hát küldjenek. A számvevőszék már kétszer kimondta, hogy a kormányzati elvonások hozzák tarthatatlan helyzetbe a várost. Hát akkor majd harmadszor is rájönnek, a tények makacs dolgok. Nem szól másról ez, csakis a budapestiekről, a nekik járó közszolgáltatásokról, vagyis az ő életükről. Annál pedig semmi, de semmi nem lehet fontosabb. Budapest élni akar, és nem a kormányzati sarcpolitikát túlélni, ez ilyen egyszerű és ilyen világos

olvasható a bejegyzésben.

A Budapest Pride kapcsán azt írta: Budapest „egy sokszínűségére büszke város, ami kiáll mindenki szabadságáért, és ahol a szerelem szabad”.

További hírek