Kína elítélte, Tajvan üdvözölte, hogy kanadai hadihajó haladt át a Tajvani-szoroson

A kínai hadsereg elítélte egy kanadai hadihajó áthaladását a Tajvani-szorosban, és közölte, hogy minden fenyegetéssel és provokációval szemben határozottan fog fellépni.

„Kanada akciója szándékos feszültséget okoz, aláássa a békét és stabilitást a Tajvani-szorosban” – áll a kínai Népi Felszabadító Hadsereg keleti hadszíntér parancsnokságának közleményében.

„A hadszíntéri erők mindenkor magasfokú készültséget tartanak fenn, végig figyelemmel követték az áthaladást, és figyelmeztetést adtak le a kanadai hadihajónak. A kínai légi és haditengerészeti erők határozottan lépnek fel minden fenyegetéssel és provokációval szemben”

– tették hozzá.

A tajvani védelmi minisztérium szerint a hajó északi irányba haladt, a tajvani erők szintén végig figyelemmel követték az áthajózást.

„Kanada ismét konkrét lépéseket tett a Tajvani-szoros szabadságának, békéjének és nyitottságának védelmében, és bizonyította határozott álláspontját, miszerint a Tajvani-szoros nemzetközi vízterület” – közölte a tajvani külügyminisztérium.

A Tajvani-szoroson legutóbb októberben haladt át a kanadai haditengerészet hajója, akkor egy amerikai hadihajóval közös misszió keretében. A stratégiai fontosságú vízi útvonalon, amelyet Kína saját területének tekint, amerikai hadihajó havonta átlagosan egyszer halad át.

További hírek