Nyilvános előzetes piaci konzultációt, lényegében a közbeszerzési eljárások szabályain belül lefolytatható piackutatást indított a MÁV-Start a potenciális gyártók számára, hogy felmérje, mire képes a járműpiac jelenleg. A hidrogén üzemanyagcellás motorvonatok első kísérleti darabjai már megjelentek Európában, a két piacvezető, az Alstom és a Siemens is bemutatta már a járművét és több más gyártó is kapott már megrendeléseket Németországban, Franciaországban és Olaszországban. Az új technológia alapvetően a dízel motorvonatok mellékvonalakon való kiváltását szolgálják. Olvasható Vitézy Dávid közlekedésért felelős államtitkár legfrissebb Facebook-bejegyzésében
A hidrogén üzemanyagcellás hajtás gyakorlati alkalmazása vasúti járművekben még nagyon új, mindegyik gyártó a kísérleti szakaszban van, az első szériákra szóló megrendeléseket adták ki nemrég Németországban. A piacfelmérésünk éppen ezért nyilvános, bármilyen gyártó jelentkezhet rá, de az iparág szóba jöhető 15 cégének külön is elküldte a MÁV-Start a felhívást.
A hidrogén üzemanyagcellás motorvonat lehet az egyik megoldás a nem villamosított, főképp regionális vasútvonalak emissziómentes személyszállítására. A dízel motorvonatok cseréje Magyarországon különösen sürgős, de a hagyományos dízel technológiájú motorvonatok a klímavédelmi szempontok miatt lényegében kikopnak a járműgyártók kínálatából, az akkus és a hidrogéncellás technológiában látja a jövőt a vasúti járműipar a nem villamosított vonalakon. A hidrogéncellás járművek előnye az akkusokkal szemben, hogy sokkal nagyobb a hatótávuk, egy töltés akár 1000 kilométerre, azaz több napra is elég, mindemellett a tartályokat gyorsan, a gázolajéhoz hasonló idő alatt lehet feltölteni.
A hidrogéncellás technológia lényege, hogy a járművön tartályokban, nagy nyomáson szállított hidrogént a levegő oxigénjével egyesítik az üzemanyagcellákon (tehát nem elégetik), és így áramot termelnek. A végtermék víz, amelyet pára formájában a levegőbe lehet engedni vagy hasznosítani lehet például télen a jármű fűtésére, illetve a víztartályok feltöltésére. Mint látható, alapvetően környezet- és klímabarát technológiáról van szó – főleg, ha a hidrogén előállítása is zöld módon történik, amire szintén van szándék már hazánkban. Mivel a szerelvény induláskor nagy teljesítményt vesz föl, akkumulátorokat is beépítenek, a kezdeti gyorsításkor ezek is segítik a hajtást, illetve a fékezési energiával lehet őket tölteni.
Piacfelmérésről van szó, még maga a vásárlás nem biztos, ám a kérdések azért jól körülírják, hogy ha lesz később beszerzés, milyen paraméterekre lehet számítani. A MÁV-Starttal egy 18 járműves keretszerződésben gondolkodunk, amelyen belül először 6 vonatot lehetne lehívni, majd később legalább hármas csoportokban a többit. A legnagyobb sebesség 140 vagy 160 km/óra lehet, az ülőhelyek száma 120, illetve egyes járművek esetében 180 vagy 200.
A piackutatás eredményeként 2022 végéig döntünk a továbblépésről, ha a technológia hazai alkalmazása mellett döntünk Magyarország Nemzeti Hidrogénstratégiájával összhangban, az új motorvonatokat a az Európai Unió kvótakereskedelmi rendszeréből származó bevételek terhére a magyar kormány Zöldgazdaság Finanszírozási Rendszere keretében finanszíroznánk.