Komoly fegyvertesztelés volt az oroszoknál

Fejlesztés alatt álló drónvédelmi lézerrendszereket tesztelteléséről számolt be az orosz kormány.

A közlemény szerint nyolc különböző teljesítményű, mobil, illetve helyhez kötött berendezést teszteltek, az orosz hadiipar kollégiuma, valamint az ipari és kereskedelmi minisztérium szervezésében, a Rosztyeh és az Roszatom állami vállalat részvételével.

A tesztelésen jelen volt Gyenyisz Manturov első miniszterelnök-helyettese. A rendszerek hatékonyságát egy különleges, korszerű mérőműszerekkel felszerelt lőtéren végezték, a valós harci körülményekhez közel álló feltételek mellett.

A Moszkvában kiadott tájékoztatás szerint

mérték a célzási pontosságot, a hatótávolságot, a komplexumok mozgó légi célokra való reakciósebességét, valamint különböző időjárási körülmények közötti stabilitását, különböző védekezési forgatókönyvek szerint. A tervek szerint megkezdődik a bemutatott modellek sorozatgyártása.

„Az elvégzett tesztek megerősítették a gyártók által megadott jellemzőket, valamint azt, hogy helyesek a kritikus infrastruktúra védelmét szolgáló komplex rendszerek fejlesztésének irányai” – állt a közleményben.

Vlagyimir Putyin orosz elnök az állami programról csütörtökön megtartott tanácskozáson azt hangoztatta, hogy létre kell hozni egy átfogó légvédelmi rendszert, amely képes hatékonyan megsemmisíteni a célpontokat azok típusától függetlenül.

További hírek