Komoly veszélyre figyelmeztetnek – Nő a kiberbűnözés

Az elmúlt 3 évben világszerte a vállalatok negyedének okozott legalább 1 millió dolláros kárt a kiberbűnözés – közölte a PwC.

A tanácsadó cég felmérése szerint

a cégvezetők leginkább az ellátási láncokat féltik a kibertámadásoktól.

90 százalékuk nem is biztos abban, hogy a vállalata képes lenne ellenállni egy ilyen beavatkozásnak.

Ennek ellenére a közlemény szerint nem védekeznek eléggé, alig 38 százalék csökkentette például a kritikus helyzetek, például a távmunka és a hibrid munkavégzés kockázatait.

Ennél is kisebb, 30-35 százalék körüli arányban ruháztak be felhőalapú technológiák gyorsított bevezetésébe, IoT-rendszerekbe (internethez kapcsolódó intelligens eszközök hálózata), ellátási láncok digitalizációjába – írták.

Hozzátették ugyanakkor, hogy a kilátások a visszajelzések alapján kedvezőbbek, hiszen

a megkérdezettek 52 százaléka tervez kiberbiztonsági fejlesztéseket jövőre.

A veszély PwC szerint egyre komolyabb, hiszen a világhálóról érkező támadások miatt a cégek ügyfeleket és adatokat veszíthetnek, sérülhet a jó hírnevük is.

A digitális átalakulás új megoldásokat tesz szükségessé, és aki meg akar felelni a kihívásoknak, kockázatkezelési stratégiákat és vészhelyzeti terveket is készítenie kell – olvasható a közleményben.
A PwC Global Digital Trust Insights felméréséhez világszerte csaknem 3600 nagyvállalati vezetőt kérdeztek meg júliusban és augusztusban. A visszajelzésekből készült részletes közleményt a társaság honlapján tették közzé angolul.

További hírek