Meglepően sokan dolgoznak külföldön vagy képzelik el ott a jövőjüket. De valóban minden kiutazás egy sikertörténet? Vagy szebbet álmodunk, mint a valóság?
2020-as ENSZ-adatok szerint körülbelül hétszázezer magyar származású ember élt külföldön, de a Prague Process 2024-es statisztikája ezt a számot inkább 538 794 magyarra teszi.
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet adatai szerint 2023-ban 545 698 magyar állampolgár élt az EEA országokban (ide tartozik a 27 Európai Uniós ország, valamint Norvégia, Izland és Liechtenstein) és az Egyesült Királyságban.
Ezek a számok még nagyobbra híznak, ha elkezdjük összeszámolni azokat, akik ingáznak külföldi munkahelyük és magyarországi otthonuk között. Az osztrák társadalombiztosítási adatok szerint csak Ausztriában százhúszezer magyar dolgozik.
No de tényleg megéri külföldön élni, munkát vállalni? Kulcsár Lilla azok közé tartozik, akik csalódottan érkeztek haza Németországból.
Kerítés űrlapokból
A legtöbben, akik kiköltöznek, még itt Magyarországon szerződést kötnek egy céggel, ami külföldi munkaszerződést és esetlegesen szállást is intéz a munkavállalóknak.
Lilla egyedülálló anyukaként két gyerekkel utazott ki, amikor Magyarországon hónapokon át nem talált munkát. Nem tudott róla, hogy a közvetítő cégek milyen segítséget jelentenek, mivel anyagi helyzete miatt soha nem utazgatott, és nem is akadt az ismerősei között sem külföldi munkavállaló.
Idős nagynénje viszont még harminc évvel korábban kivándorolt Németországba és megtalálta a számítását. Felajánlotta, hogy Lilla és a két gyerek nála lakhat, amíg Lilla megfelelő munkát és iskolát nem talál.
Tervük szerint ebben az esetben Lilla egyedül vett volna ki albérletet és élte volna az életét. Csakhogy már az elején elakadt a folyamat.
Támogatunk, vagy mégsem?
Uniós állampolgárként minden magyar jogosult legfeljebb 6 hónapig Németországban állást keresni. Csakhogy a magyar munkahely után egy másik ország nem fog álláskeresési járadékot fizetni.
A német munkanélküli segély csak azoknak jár, akik biztosított jogviszonyban legalább 12 hónapig Németországban dolgoztak.
Lilla ezt nem vehette igénybe, maradt tehát a Bürgergeld, azaz a német alapjövedelem-támogatás. Ez egy éven keresztül jár, az alapösszegen felül sok esetben fedezi a lakhatási költségeket és ad egészségbiztosítást is.
Az összeg mértékét a kérelmező anyagi helyzete is meghatározza, de az is, milyen más támogatásokat vesz igénybe. Ráadásként a frissen az országba érkezőknek nem jár automatikusan.
Lilla a nagynénje tanácsára beadta az igénylést, kért adószámot, nyitott egy német bankszámlát, és szorgalmasan kitöltött sok-sok oldalnyi kérdőívet. A támogatási kérelmét ennek ellenére elutasították azzal az indokkal, hogy legalább három hónapig az országban kell dolgoznia ahhoz, hogy megkapja a támogatást.
Teljes kétségbeesés
Akárhány ügyintézőt kérdeztem, mindegyikük mást mondott, így teljesen összezavarodtam
meséli Lilla.
Máig nem tudom, pontosan ki és miként jogosult a Bürgergeldre, csak azt, hogy engem elutasítottak.Az is kiderült, hogy a családi pótlék igényléséhez, ami jogosan járt a két gyerekem után (ennek összege 2026-ban már 259 € gyerekenként havonta), a munkaszerződésem és minden okirat másolata mellett egyéb űrlapokat is ki kell tölteni. Ez is több hétig tartó folyamat volt. A lakhatási támogatást, azaz Wohngeldet pedig nem igényelhettem, hiszen a szállásunkat a nagynéném biztosította. Soha életemben nem láttam még ennyi kérvényt, töltöttem ki ennyi űrlapot, kilincseltem különböző irodákban. A Kinderzuschlag igénylésébe a sok kudarc miatt már bele sem vágtam.
Iskolakeresés Németországban
Hasonlóan nehézkes volt iskolát is találni a gyerekeknek, akik csak alapszinten beszéltek németül.
Németországban minden 6 éves vagy annál idősebb gyerek számára kötelező iskolába járni. Ezt a helyi oktatási hivatal szervezi, azaz náluk kell jelentkezni a gyerek nevével, születési dátumával, korábbi bizonyítványával, lakcímével és az azt igazoló okirattal.
Sok tartományban speciális nyelvi felzárkóztató osztályokat indítanak azoknak a gyerekeknek, akik még nem beszélik elég jól a nyelvet. Ám ennek is van felső korhatára: 15 év.
Azaz ha Lilla fia betöltötte volna a tizenhatodik életévét, amikor átlépte a német határt, már nem járhatott volna speciális középiskolai nyelvi osztályba.
Szerencsére a gyerekek kisebbek voltak, általános iskolába kerültek.
A tanárok nagyon kedvesek és segítőkészek voltak, és látva, hogy csak középszinten beszélek németül, azonnal átváltottak angolra, amit mindenki folyékonyan beszélt. Az elején a gyerekekkel is csak angolul értették meg egymást, de aztán gyorsan megragadtak az új német szavak és szabályok. Bár nekem hatalmas csalódásként maradt meg az országváltás, a gyerekeim máig emlegetik a tanárok türelmét, felkészültségét, a változatos órákat és a jó hangulatot. Pedig a Törökországtól Kínán át a Fülöp-szigetekig mindenféle országokból érkeztek gyerekek a felzárkóztató osztályba. Mégsem bántották egymást, sőt kártyáztak, ha nem jutott eszükbe egy szó, mutogattak egymásnak, szótárakat böngésztek és rengeteget nevettek.
A munka és az otthonkeresés sem volt túl sikeres
Lilla pontosan tudta, hogy minél hamarabb el kell helyezkednie, de középszintű némettudással nem vehette fel a versenyt a többi jelentkezővel, amikor pedig mégis behívták interjúra, kiderült, hogy a kinti cégek elvárásaihoz képest elavult a tudása.
Ezután takarítónőként, eladónőként próbált elhelyezkedni, de hosszú hetekig csak elutasításokkal találkozott (bár közülük sok levél olyan kedvesen volt megfogalmazva, hogy szinte bátorításként hatott). Részmunkaidős Minijobot ajánlottak fel neki, de az után nem járt az egészségügyi biztosítás, így nem fogadhatta el.
Végül idősápolóként tudtam elhelyezkedni egy cégnél, ami saját elektromos autóparkkal rendelkezett, és okostelefonos rendszer segítségével mentünk ki sorban a rászoruló idősek otthonaiba. Ők elég önállóak voltak ahhoz, hogy ne kelljen intézménybe vonulniuk, de a gyógyszerüket, ebédjüket, bevásárlásukat vagy takarításukat, olykor a fürdetésüket is mi vittük-intéztük. Nem állítom, hogy könnyű volt megszokni a dolgot, ráadásul az idősek nem voltak olyan türelmesek a nyelvi nehézségeim miatt sem. Volt, aki olyan dialektusban beszélt, hogy egy szavát sem értettem. A munkaviszonyomnak végül az vetett véget, hogy nem tudtam délutáni vagy éjszakai műszakokat vállalni a gyerekek miatt. A fizetés is csak minimálbér volt (az általános bruttó minimálbér 2026. január 1-jétől óránként 13,90 euró), megspékelve a német adórendszerrel, ami elsőre rossz helyre sorolt be amiatt, mert elváltam. Külön igazolnom kellett, hogy két gyereket nevelek, így kerültem át másik adókategóriába. Még ezek után sem tudtam annyi pénzt keresni, hogy saját albérletünk legyen. Ezer eurós albérleti díj alatt nem találtunk lakást, a kéthavi kauciót sem tudtam összegyűjteni.
Elfogyott a pénz, elfogyott a türelem
Lilla és két gyereke fél év után utazott haza Magyarországra, eddigre fogyott el a nagynéni türelme és az anyuka ereje.
„Úgy tűnt, soha nem fogunk tudni annyi pénzt összekaparni, hogy saját lakásba költözzünk, és ne kerülgessük egymást minden reggel az apró konyhában az egyedülléthez szokott nagynénémmel. Az itthoni barátaim is hiányoztak, hiába a sok videohívás, semmi sem pótolta a személyes jelenlétet. Szerencsére a gyerekek hamar alkalmazkodtak ahhoz, hogy hazajövünk, mégis a mai napig bűntudat gyötör amiatt, hogy hiába vittem ki őket az álombéli nyugatra, nem tudtam megvetni ott a lábam és legalább nekik egy jobb élet alapjait megteremteni.
Azt tanácsolnám mindenkinek, aki külföldre vágyik, hogy el se induljon addig, amíg legalább B2-es szinten nem beszéli az adott ország nyelvét.
Az angol sok helyzetben kihúz a bajból, a munkavállaláshoz viszont messze nem elég, hacsak nem Angliába készülünk. Abban reménykedtem, hogy majd kint rám ragad a nyelv, de ez nem történt meg, nyelviskolára pedig nem jutott már idő a munka és a gyerekek mellett.
Egyáltalán nincs nyugaton kolbászból a kerítés, még akkor sem, ha az oktatás és az egészségügy messze színvonalasabb, mint a magyar.
Itthon meg voltam róla győződve, hogy havi nyolcszázezer forintnak megfelelő összeget kint még a mosogató is megkeres. Hatalmasat tévedtem.
A bérek csak azoknál magasak, akik jól beszélik a nyelvet és van egy jól hasznosítható szakmájuk, hitelesített diplomájuk. Az albérlet pedig szinte megfizethetetlen az itthonihoz képest.
Mai eszemmel már egyedül sem vágnék neki az útnak, ha van egy társa az embernek, megoszlanak a terhek és a magány sem okoz átsírt éjszakákat. Ha valaha újra próbálkoznék kint, csakis közvetítővel mennék, vagy egy olyan hozzáértővel az oldalamon, aki átlátja a német bürokrácia útvesztőit – összegezte végül Lilla utazásának tanulságait.
