Lányok napja – Számos izgalmas hely nyitja meg kapuit a fiatalok előtt

Április 27-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 12. alkalommal várják a tudományok, a technológia és az informatika világa iránt érdeklődő fiatalokat.

Az esemény alkalmából ezen a napon idén is

számos nagyvállalat, egyetem és kutatóintézet nyitja meg a kapuit

a fiatalok előtt országszerte, hogy bepillantást nyerhessenek a műszaki és természettudományok gyakorlati alkalmazásaiba.

A kezdeményezés célja, hogy a pályaválasztás előtt álló általános iskolás és középiskolás diákok tapasztalatot szerezzenek a jövő munkahelyeiről.

Az eseményen a fiataloknak

bemutatják STEM-szakmák (természettudományok, technológia, mérnöki tudományok, matematika) sokszínűségét

és a jövőben rejlő lehetőségeket. Kiderül egyebek mellett, hogy hogyan tölti munkanapját egy szoftvertesztelő, közlekedésmérnök vagy épp egy kutató – írták a közleményben.

A programok ingyenesek, azonban

regisztrációhoz kötöttek, amit a lanyoknapja.hu weboldalon tehetnek meg az érdeklődők.

A szervezők tájékoztatása szerint azért fontos a rendezvény, mert míg a munkaerőpiacon egyre jobban felértékelődnek a technológiai és informatikai ismeretek,

a nők közül még mindig lényegesen kevesebben választják ezeket a szakterületeket,

ami nagy hatással van arra, hogy természettudományos és informatikai szektorban évek óta munkaerőhiány tapasztalható.

További hírek