A magyar energiahelyzet nem véletlenül került az utóbbi időben a középpontba. Ellátásunk valóban törékeny, s ez leginkább elhelyezkedésünknek köszönhető. Orbán Viktor kormányfő tényleg nem véletlenül járt gyors egymásutánban Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnöknél is, a találkozók fő célkitűzései Magyarország energiaellátásával függtek össze. A megbeszélések eredményesek voltak, de az orosz energiafüggésre alapozott magyar ellátás sok jövőbeli kockázatot rejt magában.
Napról napra változnak a hírek Magyarország olaj- földgáz-, vagy akár nukleáris ellátási biztonságáról.
Vannak végletes vélemények, amelyek a két széle nagyjából úgy foglalhatók össze, hogy
- Magyarország képtelen lenni ellátni magát orosz energia nélkül,
- illetve már rég minden orosz energiaforrást ki kellett volna váltani.
Mint az gyakran jellemző, ezek a végletek azonban szándékosan, vagy csak elfogultságból, de nem mindig reálisak, figyelmen kívül hagynak egyes szempontokat.
Nem igaz, hogy megoldhatatlan feladat lenne az orosz nyersanyagok kiváltása, de az sem igaz, hogy nincs érdemi előnye Magyarországnak abból, ha továbbra is jön az orosz vezetékes olaj és gáz, vagy érkezik Paksra a megszokott fűtőanyag.
Mivel a helyzet elég összetett és minden anyagnál mások a lehetőségek, nézzük meg mindezt egyesével!
Kőolaj: Érdemi kiszolgáltatottság
A kőolajnál rögtön fontos rögzíteni, hogy valójában a problémát a politikusaink is elsősorban nem Magyarország szintjén, hanem a Mol szintjén kezelik.
Vagyis arról beszélnek, hogy szükségünk van 9-10 millió tonna orosz kőolajra, ami az 1 millió tonna saját termelést és a 2 millió tonna tengeri (Horvátországon át érkező) importot fejeli meg.
Ez azért Mol-szintű adat, mert a két felhasználási hely a Mol-csoport százhalombattai és a pozsonyi finomítója, az ország más, de a tulaj ugyanaz.
A kőolaj azért is különleges, mert az ellátásbiztonságnak itt két szintje van, jusson olaj a finomítóba, ráadásul olyan olaj érkezzen, amit az adott finomító fel tud dolgozni.
Két vezeték: Barátság és Janaf
Magyarországot két olajvezeték éri el, az Oroszországból érkező Barátság vezeték, az említett döntő mennyiség ezen jön, és annak ellenére, hogy az ukránok olykor támadják az orosz olajinfrastruktúrát, a vezeték eddig viszonylag stabilan működött.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Donald Trumpnál tett látogatása után jelentette be, hogy az amerikaiak továbbra is engedik a vezeték használatát.
Ez ugyan nem volt teljesen pontos bejelentés, mert az amerikai szankciók nem a vezetékre vonatkoztak, hanem az azon olajat szállító egyes cégekre (Lukoil, Rosznyefty), de a lényeg, hogy egyelőre sem az USA, sem az EU nem léptetett életbe szankciót a mi vásárlásaink ellen.
Azért ez csak átmeneti megnyugvás, az amerikai szankciós felmentés határidejéről ellentétes közlések vannak, de az EU jó eséllyel 2027.ben (nem lehet tudni, hogy az év elején, vagy az év végén) teljesen leállítaná az orosz olajimportot.
A Janaffal nem jó a viszony
A kritikusok ugyanakkor azt mondják, hogy a Mol és a magyar kormány túltolja a ragaszkodást a Barátsághoz, mert a horvát Krk-szigetről (Omisalj) is jön egy vezeték, ez a Janaf, vagy Adria, ami képes lenne ugyanúgy ellátni Magyarországot, csak éppen nem orosz, hanem tengeri (javarészt arab, esetleg nigériai, amerikai) kőolajjal.
Itt aztán egy elég érthetetlen tónusú vita alakult ki. A Mol rendre azt mondja, hogy a Janaf nem bizonyítja tesztekkel, hogy valóban tudna-e elegendő olajat szállítani, és kihasználva a jó tárgyalási pozícióját túl magas árat kér a szállításért.
A Janaf viszont úgy érvel, hogy amennyiben a Mol kételkedik abban, hogy 12 millió tonnát tudna-e szállítani a Janaf, miért nem növeli legalább 2 millió tonnáról, 4-re, vagy 6-ra a rendelt mennyiségeket.
Mennek a kellemetlen üzengetések, de valójában a Janaf egy erős B-terv lehet, ha egyszer tényleg életbe lép egy olyan szankció, vagy olyan találat éri a vezetéket, ami hirtelen lépést igényel.
A finomítók egyre jobban állnak
Maga az olaj azonban csak az egyik probléma, a másik az, hogy a két finomító valójában fel tud-e már dolgozni nagyobb mértékben nem orosz olajat.
Mivel a finomítók egykoron határozottan orosz olajra alapuló technológiára készültek, ez nem evidens, de azért a Mol ebben már sokkal jobban áll, rengeteg fejlesztést megvalósított.
Az ugyanakkor nem jött jól, hogy Százhalombattán tűz is volt nemrég, ami megakasztott bizonyos folyamatokat.
Orbán Viktor szeret arról beszélni, hogy a magyar lakosság elemi érdeke, hogy jöjjön az orosz olaj, különben veszélyben lenne a rezsicsökkentés.
A benzin vagy a dízel, ami az olajból késül, az nem rezsicsökkentett termék. Magyarországnak jó, hogy tud orosz olajjal dolgozni, mert az valóban olcsóbb, mint a tengeri. Viszont a fogyasztók nem kapják olcsóbban az üzemanyagot, mint a szomszédos országokban, ahol nem orosz olajból finomítanak.
De azért ne legyünk igazságtalanok, a Molnak nyeresége keletkezik az orosz olaj finomításából, amit a magyar állam nagyrészt elvon, vagyis bár a magyar emberek, mint üzemanyagfogyasztók nem élveznek előnyt, de mint adófizetők, nyernek ebből a helyzetből.
A tárgyalásoknak (elsősorban Putyinnál) volt még egy fontos olajipari aspektusa.
Ha az USA szankcionál bizonyos cégeket, felmerülhet, hogy az orosz cégek eladnának érdekeltségeket. A Mol elsősorban a szerb NIS-cég iránt érdeklődhet, amely szomszédos piac, jó a Gazpromnyefty birtokában levő pancsovai finomítója, de akár a Lukoil bulgáriai (burgaszi) finomítója is terítékre kerülhet.
Földgáz: jobb a helyzet
A földgáznál sokkal jobb a helyzet.
Egyrészt gáz és gáz között nincs különbség, az egy egységes termék, valójában a földgáz az a kémiai tanulmányainkból ismerhető metán.
Ráadásul az olajjal ellentétben nem kettő, hanem hat ország felől is van vezetékünk (Szlovénia felől nincs), és bár mi a hosszú távú szerződéseink révén nagyon rákaptunk az orosz Gazprom szállításaira, az egységes európai földgázrendszernek hála, máshonnan is tudnánk venni.
Ebben az új helyzetben azonban két vezeték alighanem kiesne. Az Ukrajna felől érkező Testvériség már jó ideje nem működik, de a Szerbia felől érkező vezeték, a Török Áramlat balkáni ága sem jönne szóba, mert az a vezeték nem uniós és a Gazprom a tulajdonosa.
Viszont Ausztria, Szlovákia, Románia és Horvátország felől tudnánk vásárolni.
Abban lehet igazság, hogy a hirtelen helyzet, az új beszerzési források kialakítása miatt ez a gáz drágább lenne, de a politikai nyilatkozatokban szereplő kétszeres-háromszoros ár az túlzás. Inkább a 20-30 százalék a reális felár.
Az orosz gáz pótolható
A magyar fogyasztási mennyiségek valamennyire változóak (leginkább attól függ, hogy mennyire hideg a tél), de ha a magyar felhasználás 9 milliárd köbméter egy évben, akkor ennek a döntő hányada orosz, de itt is van 15 százaléknyi hazai termelés és némi egyéb import.
Az orosz gáz tehát pótolható, a gyors és széleskörű pótlásnak lenne hátránya Magyarországra nézve, de azért azt is megfigyelhetjük, hogy a magyar állam több gázvásárlást jelentett be, például a Shell, az Engie és amerikai forrásokból.
Magyarország területére már biztosan vezetéken érkezne a gáz, de természetesen az amerikai vásárlások cseppfolyósított földgáz, azaz LNG eredetűek lennének, amit úgy kell elképzelni, hogy a földgázt nagyon alacsony hőmérsékleten cseppfolyósítják, majd nagy tankerekkel elhozzák Európába, ahol speciális terminálokban visszagázosítják.
Magyarország közelében sok a terminál, mi Horvátországgal vagyunk eddig kapcsolatban, de lengyel, olasz, görög, német terminálok és értelmes távolságban vannak.
A gázpiacon még ott bukhatunk, hogy ma Magyarország az orosz gáz jelentős tranzitországa, bármennyire is furcsa főleg Szlovákia és Ukrajna felé. Képzeljük el, hogy Oroszország és Ukrajna egymással nem üzletel, vagyis Moszkva nem ad el gázt Kijevnek, de az senkit nem zavar, ha kerülőuton, felárral, Magyarországon keresztül eljut a gáz Ukrajnába. Ha nagyon megváltozna a konstelláció, ez a szállítás kiesne.
Atom: mégis van alternatíva?
Végül a legkülönlegesebb helyzet a nukleáris fronton alakult ki. Ez sokkal összetettebb, mert a nukleáris iparágban az ellátásbiztonság sok mindent jelent:
- nyers uránt,
- dúsított uránt, vagyis fűtőanyagot,
- atomerőműépítést,
- erőmű-üzemeltetést,
- a nukleáris hulladék tárolását.
Mindegyikre kell megoldás.
Itt évtizedekig tartotta magát egy állítás, hogy mi az orosz atomenergia mellett köteleztük el magunkat. Ha fűtőanyagot veszünk, ha új atomerőművet építünk, az csakis a Roszatom-csoporttal képzelhető el.
Aztán kiderült, hogy egy kicsit megszorultunk, kérni szerettünk volna valamit az Egyesült Államoktól, és hirtelen arról lett szó a hírekben, hogy majd az amerikaiaktól (a Westinghouse cégtől) is veszünk fűtőanyagot, az amerikaiak segítenek tárolni a nukleáris hulladékot, de még építenek is egy jó pár új kis moduláris reaktort (ezt nevezik SMR-nek).
Ez új fejlemény, de azért a Paks 2 és annak orosz megépítése továbbra is napirenden van, bár valójában itt súlyos uniós engedélyeztetési probléma merült fel.
Ha a világ öt nagy nukleáris kultúrája (Oroszország, Egyesült Államok, Franciaország, Kína, Dél-Korea) közül az első három felé nyitunk, az jó hír, a beszállítói diverzifikáció mindig javítja a biztonságot.
A nukleáris ügyekben az is segíti a biztonságot, hogy az olajjal és a földgázzal ellentétben fűtőanyagból nem kell folyamatos szállítás, legalább két évre be is lehet tárolni a szükséges üzemanyagot.
