fbpx

Megalakult a Történelmi Magyar Családok Szövetsége

Megalakult a Történelmi Magyar Családok Szövetsége – jelentette be Széchenyi Tímea, a Gróf Széchenyi Család Alapítvány vezetője a Történelmi magyar családok emléknapján, pénteken a budai Várban.

Széchenyi Tímea az MTI-nek elmondta, hogy az immár hatodik alkalommal megrendezett emléknapon megalakult Történelmi Magyar Családok Szövetsége jelenleg 30 családot foglal magába, de másokkal is bővülhet még, és egyesületi formában végzi majd tevékenységét.

A szövetséggel azon családoknak szeretnénk a többi családdal együtt az érdekeit képviselni, akiknek szükségük van arra, hogy a magyar nemzet múltját ápolják, szeretnék megmutatni magukat és a munkájukkal hozzájárulni ahhoz, hogy a magyar gyökerek megmaradjanak

hangsúlyozta az alapítvány vezetője.

Hozzátette: céljuk az is, hogy az ifjú generációk, a családok képviselői a következő „ezer évben” is továbbvigyék azt a hagyatékot, amelyet az új szövetség létrehoz majd.

Ebben az évben a Történelmi magyar családok emléknapjának a Görgey család a fővédnöke, amely az 1848-as szabadságharc 175. évfordulójának tiszteletére kapta meg a védnökségi címet – mutatott rá Széchenyi Tímea, hozzátéve: ezentúl – hagyományteremtő szándékkal – minden évben más-más családot kérnek majd fel a fővédnökségre.

Az idei emléknapon Albertné Görgey Zsuzsanna Szépanyáink szép öröksége címmel a nők szerepéről beszélt, akik az örökségüket képviselő tudattal álltak ki a férfiak mellett, és tettek a nemzetért – magyarázta Széchenyi Tímea.

Az emléknapon Bugár-Mészáros Gábor a magyar épített örökségről, Gudenus János József a családfakutatásról tartott előadást, míg Széchenyi Tímea a Széchenyieknek a jelenkori történelemben betöltött szerepét mutatta be.

Az előadásokat követően, az emléknap programjának zárásaként Kiss Henrietta, a Várkapitányság Zrt. tartalomfejlesztési vezető szakértője a Szent István-termet mutatja be az emléknap résztvevőinek.

Széchenyi Tímea szerint ma Európában veszélyes időszakot élünk, ezért még nagyobb szükség van a magyar történelmi családok örökségére, jelenlétére. Úgy vélte, a család a nagyközösséget is tudja képviselni az ország sorsának alakulásában. Mint mondta, még soha nem volt annyira fontos a közösségépítés mint napjainkban.

További hírek