Megérkezett Új-Zélandra az a kis goda, amelyet az erős szél visszatérített Alaszkába

A Föld első kontinensei a korábban véltnél 700 millió évvel korábban emelkedtek ki az óceánból
2021-11-11
Innovációs szövetség: november 25-ig lehet nevezni az ifjúsági tehetségkutató versenyre
2021-11-11
Show all

Megérkezett Új-Zélandra az a kis goda, amelyet az erős szél visszatérített Alaszkába

Megérkezett Új-Zélandra az a kis goda, amely egyszer már elindult Alaszkából, de 2000 kilométer megtétele után az erős szél miatt visszafordult – írta a The Guardian online kiadása.

A kis godák (Limosa lapponica), vagy maori nyelven kuakák költözésük során akár 11 ezer kilométert repülnek megállás nélkül, ez a madárvilág egyik leghosszabb vándorlása. Azt is mondják róluk, hogy aerodinamikailag olyanok, mint egy “sugárhajtású vadászgép”.

Nagyjából 80 ezer kis goda érkezik Új-Zélandra minden évben, a két sziget kikötőibe és más élőhelyeire költöznek. Általában szeptemberben fogadják a madárrajt, idén Nelsonban harangzúgással köszöntötték őket.

Idén a 4BYWW számú jelet viselő nőstény bizonyítottan a leghosszabb utat tette meg, amelyet valaha szárazföldi madár vándorlása során rögzítettek: a 12 220 kilométert nyolc nap és 12 óra alatt tette meg, átlagsebessége óránként 59 kilométer volt.

Egy kifejlett hím – amely a 4BWRB jelű nyomkövetőt viseli – a Csendes-óceán fölött fordult meg, és 57 óra szakadatlan repülés után újra Alaszkában találta magát.

A madár szeptember 11-én indult a Yukon-Kuskokwim folyótorkolattól, a 2000. kilométer táján változtatott irányt, innen 33 óra után ért földet újra Alaszkában – jelentette az új-zélandi környezetvédelmi minisztérium.

Mielőtt újra útra kelt volna, 11 napot töltött Alaszkában. Új-Kaledónia szigetén leszállt, öt hétig pihent, majd elindult Új-Zéland irányába. Végül kedden, alig éjfél után ért földet az Északi-sziget Firth of Thames öblében.

 

Cikk küldése e-mailben
MTI
MTI

Comments are closed.