fbpx

Megvan kik kapják idén a legrangosabb erdélyi magyar díjat

Hárman, Visky András író, drámaíró, Oláh Gyárfás szobrászművész, divattervező és Imre Éva színésznő kapja idén az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díjat – közölte vasárnap a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ).

Az RMDSZ idén 11. alkalommal adja át a legrangosabb erdélyi magyar díjat.

A díjakat a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten adják át.

 Idén és ezentúl a következő években az ünnepi könyvhéten mondunk köszönetet azoknak, akik munkájukkal, alkotásaikkal a magyar kultúrát gazdagítják

– idézte az RMDSZ közleménye Kelemen Hunor szövetségi elnököt.

Közölték, az

irodalom kategóriában kitüntetett Visky András író, drámaíró, dramaturg, költő

elsősorban új regénye, a Kitelepítés miatt kapja a díjat.

Nem tudok olyan kortárs erdélyi regényről, amely az utóbbi néhány évben egyszerre ennyi olvasót szólított volna meg ilyen rövid idő alatt.

– idézi a közlemény Mărcutiu-Rácz Dóra laudációját. Eszerint Visky András új regénye „úgy beszél az erdélyi történelem legborúsabb eseményeiről, hogy nem hagy minket magunkra a sötéttel”.

Oláh Gyárfás szobrászművész, divattervezőt „összművészként” jellemzik,

aki számára egyaránt fontos a divattervezés, a lakberendezés és a szobrászat. „Közös jegyeik a pontos kidolgozás, az átértelmezett hagyományőrzés és a minimalizmus” – idézik Szabó Tekla laudációját.

Az előadóművészet kategóriában kitüntetett

Imre Éva színésznőnek

az „elementáris művészi hatású szerepalkotásait” emelik ki. Bartha Katalin Ágnes laudációjában rámutat, hogy a kolozsvári színésznő „magától értetődően könnyed, észbontóan vonzó, kortársian személyes, éterien elérhetetlen és félelmetesen, erősen szilárd tud lenni!”.

További hírek