Csökkent az okostelefonok globális eladása az idei elő negyedévben
2020-06-08
Az Országos Széchényi Könyvtár új felülettel segíti a tengerentúli magyarság könyvtári és iratanyagainak eljutását a hazai és a határon túli közgyűjteményekbe
2020-06-08
Show all

Miért lett tengeri kikötő Budapest?

Budapest 1936-ban lett tengeri kikötő, és az 1970-es évekig rendszeresen megfordultak tengerjáró hajók a csepeli kikötőben. Miután Magyarországot a trianoni békediktátum elvágta a tengerektől, új megoldásra volt szükség a hazai áruk külföldre, s a tengerentúli portékák hazánkba juttatására. Emiatt új típusú hajókat kellett gyártani, és ennek köszönhetően vált Budapest sajátos módon tengeri kikötővé.

A Magyar Királyság legfontosabb tengeri kikötője Fiume (ma Rijeka) volt. Fiume különleges helyzetet élvezett, ugyanis nem Horvátország, hanem 1779-től (az 1848 és 1868 közötti időt leszámítva) önálló státusú városként a Magyar Királyság része volt.

A kikötő nagyarányú fejlesztése 1873-ban kezdődött meg, a legnagyobb beruházások Baross Gábor minisztersége alatt történtek, aminek eredményeképp Fiume egyre növekvő forgalommal a magyar külkereskedelem egyik kapuja lett.

Fiume kikötője 1906-ban

Fiume kikötője 1906-ban (Fotó: Fortepan, Szémán György)

Az I. világháború után azonban a város nagyobb része – hosszabb viszontagságok után – Olaszországhoz került, így a magyar kereskedelem szempontjából elveszett. Magyarországot ráadásul a vele kifejezetten ellenséges viszonyban lévő kisantant államok teljesen elvágták a tengerektől.

Ebben a helyzetben kellett valahogy biztosítani, hogy a magyar áruk vízi úton is eljussanak a tengerhez.

Budapest dunai kikötőjének fejlesztése már évtizedek óta napirenden volt, ugyanis a teher és a személyszállító hajók egyaránt a rakpartoknál kötöttek ki. Egy központi kikötő felépítését már Széchenyi is felvetette, de a XIX. században az önálló kereskedelmi kikötő nem épült meg.

A budapesti kikötő helyszínéül sok terület felmerült. Széchenyi István északon, a Népsziget felső Dunaágának lezárásával kívánta ezt kialakítani (ez végül megvalósult, de forgalmi kikötő helyett hajógyár és téli kikötő épült itt), de felmerült még a Lágymányosi öböl, Ferencváros vasúti hídtól délre eső része a Csepel sziget felett, valamint a Csepel sziget.

Egy lehetséges helyszín a kikötőre: a Lágymányosi öböl

Egy lehetséges helyszín a kikötőre: a Lágymányosi öböl (Forrás Hungaricana)

Végül 1892-ben a Budapesti Kereskedelmi Iparkamara javaslatára a Csepel szigeti helyszínt választották ki, itt ugyanis lehetőség volt egy modern, és a későbbiekben bővíthető kereskedelmi kikötő kiépítésére. Természetesen ekkor még csak a dunai forgalomra gondoltak, hiszen Fiume fejlesztése gőzerővel folyt. Az új dunai kikötő tervezését 1896-ban Gonda Béla kezdte el, ő még mind a két Duna ágat szerette volna használni, az őt követő Hoszpotzky Alajos viszont csak a Soroksári ágat kívánta igénybe venni.

A Duna későbbi szabályozása miatt azonban, amelynek részeként a Soroksári ágat lezárták, 1919-ben Sajó Elemér miniszteri tanácsos vezetésével egy, a Duna főágához csatlakozó kikötő tervei készültek el. Mivel azonban időközben világossá vált, hogy a háború elveszett, Magyarország elvesztette tengeri kikötőjét, ezért kiemelten fontossá vált, hogy az új dunai kikötő mielőbb el is készüljön. Még ugyanabban az évben meg is indult az építkezés, és 1925-ben át is adták a Petróleumkikötőt és a 60 ezer tonna búza tárolására alkalmas Gabonatárházat.

Az 1920-as években a magyar államnak nem volt pénze a teljes beruházásra, ehhez külföldi tőke kellett, amely Franciaországból jött. A Petróleummedence még állami pénzből épült, de a folytatást már egy 15 millió frankos kölcsön és a párizsi Schneider cégnek adott opciók tették lehetővé. Ez volt az első kölcsön, amelyet a háború után Magyarország kapott. A francia cég építette meg a kereskedelmi medencét, míg a magyar állam, azaz a kikötő kormánybiztosság az oda vezető utakat és vasutakat. Az üzemeltetésre egy francia-magyar részvénytársaság alakult, amely 50 évre kapott koncessziót a kikötő üzemeltetésére.

A kikötő 1943-ban

A kikötő 1943-ban (Forrás: Fortepan, USAF)

A Magyar Királyi Budapesti Vámmentes Kikötőt 1928. október 20-án a miniszterelnök, Bethlen István és Horthy Miklós kormányzó jelenlétében avatták fel.

De miképp válthatta ki a tengertől közel 1640 kilométerre lévő budapesti kikötő az elveszett tengeri kijáratot? Miért nem használhatták a magyar hajók az utódállamok kikötőit?

1914. előtt Magyarország több, mint 500 tengeri kereskedelmi hajóval rendelkezett. A békediktátum nemcsak a kikötőt vette el, hanem a magyar tulajdonú kereskedelmi hajókat is, ezek ugyanis az utódállamokhoz kerültek.

Még ha vásároltak, vagy építettek volna új tengeri flottát, a kikötők bérleti díja akkor is túl magas lett volna ahhoz, hogy a magyar tengeri kereskedelem gazdaságosan működhessen. Ezért egy olyan megoldásra volt szükség, ahol a hajók az ország területéről indulhattak, és ide is érkeztek meg. Ehhez egy különleges hajótípust is ki kellett fejleszteni, a Duna-tengerjáró hajókat. Az ötletet a Rajna-tengerhajózás adta, és a kísérletekhez a hajók is onnan származtak.

A speciális, dunai igényekhez alkalmas hajókat, amelyek Budapestről a Fekete, és a Földközi tengerre is képesek voltak kihajózni, a Rajna-tengerjáró hajókkal végzett próbák eredményeit is felhasználva, az 1930-as években kezdték gyártani.

Budapest motoros 1934-ben az úszódokkban

Budapest motoros 1934-ben az úszódokkban (Fotó Fortepan, Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Ltsz: 21608)

Az első Duna-tengerjáró hajó 500 ezer koronás állami támogatással épült, ez volt a Budapest motoros, amelyet 1934. augusztus 14-én a teljes kormány és a kormányzó jelenlétében bocsátottak vízre a Ganz újpesti hajógyárában. A Dunán 300, a tengeren 475 tonna árut szállítani képes jármű terveit Scharbert Gyula késztette. A Budapest nem volt nagy hajó, hossza 56,52 méter, szélessége 8,5 méter volt. A kettős feladathoz mérten más volt a megengedett merülése a Dunán és a tengeren. A folyón mindössze 1,85, a tengeren ellenben 2,30 méter.

Nyilvánvaló, hogy a folyókra és a tengerekre más hajók kellenek, hiszen a viszonylag sekély folyamokon nagy hullámok nem alakulhatnak ki, míg a mélyebb tengereken a hajóknak a nagy hullámokat, sőt a viharokat is állniuk kell. A folyam-tengerjáró hajók valamennyire mindkét feltételt teljesítik. Már megütötték a tengeri közlekedésre alkalmas hajók minimális méretét, de nem haladták meg a legnagyobb folyami hajókét. A tengeren azért jórészt a part mentén haladtak.

A Budapest motoros a kétféle igénynek úgy felelt meg, hogy két, viszonylag könnyű, gyorsjáratú 180 lóerős Ganz-Jendrassik dízelmotort kapott, amely azonban csak áramot termelt a hajócsavart mozgató villanymotoroknak. Ettől a gépház könnyebb és kisebb lett, mintha két normál hajómotor mechanikai áttételeken keresztül hajtotta volna a hajót. A Budapestet ez a hajtásrendszer 8,9 csomóra tudta felgyorsítani.

A szükséges kompromisszumok lehetővé tették az átrakási költségek elhagyását,  így amennyiben a tengeren nem kellett viszonylag nagyobb utat megtenniük, ezek a hajók nyereségessé váltak. A Budapest első útját még az év októberében teljesítette, Bejrutba és Alexandriába szállított árut.

Bár a Duna-tengerhajózás kényszer szülte megoldás volt, a hajók meglepően sikeresek voltak, akkora haszonnal dolgoztak, hogy egy úton kitermelték a következő hajó árát, így nem csoda, hogy 1941-ig még öt készült el, ezek a Szeged, a Tisza, a Kassa, az Ungvár és a Kolozsvár voltak.

A hajók magyar termékeket szállítottak a Fekete és a Földközi tenger kikötőibe, onnan pedig akkori elnevezéssel „gyarmatárukat” Budapestre.

A hajók működésének volt még egy következménye, Budapestet a Lloyd’s 1936-ban felvette a tengeri kikötők jegyzékébe.

A Tisza motoros rakodása Csepelen 1955-ben

A Tisza motoros rakodása Csepelen 1955-ben (Fotó: Fortepan, Uvaterv)

A Duna-tengerhajózás egészen az 1970-es évekig működött, a hajók addig jártak fel a Fekete tengerről Budapestig. Az 1950-es években már 1100-1300 tonnás Duna-tengerjáró hajók is épültek, sőt az 1964-ben elkészült Újpest már 1394 tonnás volt.

Arról, hogy mekkorák, és milyenek voltak e hajók, bárki képet kaphat, aki kisétál a budai Duna partra, ugyanis ott horgonyoz immár rendezvényhelyszínként az 1939-ben, harmadikként vízre bocsátott, 77 méter hosszú Debrecen (ex Kassa) Duna Tengerjáró. Magasabb orra azonnal megkülönbözteti az alacsonyabb orrú dunai hajóktól.

77 méter hosszú Debrecen (ex Kassa) Duna Tengerjáró

77 méter hosszú Debrecen (ex Kassa) Duna Tengerjáró

A Duna-tengerhajózás sorsát végül az pecsételte meg, hogy a folyami bárkák és a tolóhajók sokkal olcsóbban tudták az árut a Dunán eljuttatni, mint a viszonylag kicsi, de nagyszámú személyzetet igénylő Duna-tengerjárók, így ma már nem úsznak fel ilyenek a folyón.

Cikk küldése e-mailben

Vélemény, hozzászólás?