Novák Előd (Mi Hazánk) a parlamentben arra várt választ a miniszterelnöktől, miért nem támogatja a kormány a választójog írni-olvasni tudáshoz kötését, felvetve, ha egy jogosítványhoz kell, akkor az ország vezetésébe való beleszólásához miért nem lehet ez előfeltétel.
Konkrét eseteket említve arról beszélt: az írás-olvasás tudásának megkövetelése elengedhetetlen ahhoz, hogy hogy véget vessenek a szavazatvásárlásnak.
Válaszában Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter felidézte, a képviselő korábban is megtette ezt a javaslatot, majd azt hangsúlyozta:
1945 után általános demokratikus elv lett az általános választójog, amit a képviselő felvetése „igyekszik áttörni”.
Kiemelte,
a világ demokratikus felében sehol nincsen példa ilyen szabályozásra. Megemlítette: a képviselő által felhozott példák bűncselekmények, amelyek miatt az érintetteket el lehet tiltani a közügyektől.
Viszontválaszában a képviselő kivitelezhető megoldásnak nevezte, ha alapfokú iskolai végzettség lenne a feltétele a szavazati jog gyakorlásának.
A miniszter úgy reagált, nehéz végzettséghez kötni az elvárt mértékű tájékozottságot, és óvott attól, hogy egy időközi önkormányzati választás során történtekből általános következtetést vonjon le valaki.