Az angol lett a világnyelv, így a legtöbben azt tanulják idegen nyelvként, ugyanakkor az írásával azok is megküzdenek, akiknek anyanyelve. Kevés nyelvben tér el ennyire az írásmód a kiejtéstől, így logikus lenne a változtatás. Amerika korábban már tett néhány lépést.

Komplikált írás, egyszerű nyelvtan

Míg a latin és cirill írású nyelvek többségében az írást úgy alakították ki, hogy az célszerűen a legjobban tükrözze a beszélt változatot, addig a mára leginkább elfogadott világnyelv, amely a nemzetközi kommunikáció elsődleges eszköze is, igen távol van ettől. Néhány általános szabály ugyan van az angolban, de olyan sok az eltérés, hogy a legtöbb szó esetében meg kell tanulni az egyedi írásmódot.

Ez a nem anyanyelvi tanulóknak nagyjából olyan nehézség, mint a németben a háromfélre névelő társítása az egyes főnevekhez, igaz viszont, hogy az angol viszonylagos nyelvtani egyszerűsége kompenzálja a nyelvtanulókat. Szemben más nyelvekkel, nincs benne ige- főnév-, vagy melléknévragozás, és nincs neme a főneveknek (igaz, az legalább a magyarban sincs). És persze nincs külön tegezés és magázás, az idők során kikopott, rendkívüli mértékben leegyszerűsítve a kommunikációt.

A beszéd változott, az írás maradt

Felmerül a kérdés, hogy ha a nyelv viszonylagosan egyszerűsödött az idők során, akkor miért nem történt meg ez az írásával? Nos, a folyamat épp fordítva történt. Amikor a nyelvet a latin betűkészlettel elkezdték írni, még egy tiszta germán nyelv volt, a nagyobbak közül leginkább a mai hollandra hasonlított. Az írásmód akkor nagyjából meg is felelt a kiejtésnek, csakhogy aztán a beszélt nyelv változni kezdett.

A normann hódításkor, 1066-ban Anglia déli része teljesen francia hatás alá került, magasabb körökben a francia lett a beszélt nyelv, majd később a kettő összeolvadt, a mai angol szókincsének nem kis hányada a franciából származik. A nyelvet közben érte még egy hatás: sok szót vettek át a klasszikus latinból.

Magánhangzó váltás

Nos, az írásmód eddig még nem kellett volna, hogy drámaian megváltozzon, igaz, hogy a francia kiejtés és írásmód eleve jelentősen eltér egymástól.

Az igazán nagy eltérés úgy keletkezett, hogy a beszélt nyelv átesett több hangzásváltozáson, miközben az írásmód változatlan maradt.

A legjelentősebb közülük az úgynevezett nagy magánhangzóváltás (great vowel shift), ami a legtöbb európai nyelvhez képest szokatlan eltérést hozott létre. Aki az angol abc-t ismeri, rögtön tudja, miről van szó: az a-ból éj lett (fonetikusan írva), az e-ből i, az i-ből áj, az u-ból pedig jú.

Sok hang, kevés betű

Ennél több változás is történt, ráadásul az írott formában a magánhangzó nagyon sok másik hangot jelezhet, sőt, ami a legjobban megnehezíti a helyzetet:

a használt 26 betű a brit angolban összesen 44, az amerikaiban 41 hangot (fonémát) jelöl.

Ez a „bennszülöttek” helyzetét is megnehezíti, nem véletlenül indul Nagy-Britanniában 5 éves korban az iskola, rögtön az olvasásra helyezve a legnagyobb hangsúlyt.

Nos, így míg a beszélt nyelv hatalmasat változott az idők során, addig az írásmód ezt egyszerűen nem követte, vagy csak kis mértékben. Nem voltak nyelvújítók, mint sok kisebb európai nyelv esetében (így persze a magyarban is), akik az írást hozzáigazították volna a beszédhez. A magyar ezt úgy oldotta meg, hogy 44 betűt használunk, és ezzel lefedjük a teljes hangkészletet, sőt, azt a luxust is megengedjük magunknak, hogy egy betűre két írott módot használjunk, amit szavanként kell megtanulnunk: a j és az ly.

Kis amerikai egyszerűsítés

Ezek után felvetődik a kérdés, hogy az angolban miért nem történt egyszerűsítés? Az igazság az, hogy történt, bár nem túl nagy. Az Amerikai Egyesült Államok megalakulásával a nyelv két külön irányba kezdett fejlődni, igaz, nem lett sok az eltérés, az leginkább a kiejtésben érhető tetten. Amerikában azonban sor került egy reformra az írásban: ezt Noah Webster vezette be. A centre helyett center lett, a labour helyett labor, a programme helyett program, és még lehetne sorolni az eltéréseket.

Ez azonban csak a szavak kis hányadát érintette, viszont amióta az angol nyelv globális lett, mindjárt fel is vet egy problémát: melyiket használjuk? Az iskolában sokáig, sőt máig is a brit változatot tanítják, de például az interneten már többször találkozunk az amerikai formával, így az lassan megszokottabb lesz.

Egyre inkább elfogadottá válik, hogy mindkét formát lehet használni, különösen a nemzetközi érintkezésben.

Nincs támogatottság

A változtatásra voltak más javaslatok is Amerikában, maga Benjamin Franklin eltörölte volna az x-et, Theodore Roosevelt pedig a phoenix helyett írt volna fednix-et. Azonban még Webster minden újítása sem ment át az élő írásmódba: a fashion nem lett fashon, ahogy javasolta. Átfogó és teljes reformra senki nem gondolt, leginkább azért, mert a 26 betűs készlettel úgysem lehetne megoldani, hogy minden hang egyértelműen azonosítható legyen, így aztán neki sem fognak. A változtatásnak sosem lett nagy támogatottsága sem a nyelvészek, sem a nagyközönség köreiben.

Az internetes kommunikáció, főleg ennek azonos idejű írott változata (ami ma az emberiség egyik fő tevékenysége) óhatatlanul egyszerűsítéseket és rövidítéseket hoz, pláne a telefonos, érintőképernyős írással (love you helyett luv u), de ez más nyelvekben is megvan, a hivatalos helyesírást azonban nem befolyásolja. Komolyabb egyszerűsítés, reform így belátható időn belül nem várható, ráadásul, ha lenne is szándék ilyesmire, több országnak kellene egyeztetni, legalább azoknak, ahol az első nyelv az angol.