Magyarország bejelentette kilépési szándékát a Nemzetközi Büntetőbíróságból. A bejelentés nyomán Magyarország egy év múlva veszítheti el tagságát e nemzetközi szervezetben, amely az első olyan bíróság, ami állandó jelleggel az emberiség-ellenes bűncselekményeket hivatott üldözni. De hogyan is jöttek létre az ilyen nemzetközi bíróságok?
A Nemzetközi Büntetőbíróság 2002-ben alakult meg, és ez az első olyan szerv, amelynek állandó felhatalmazása van fellépni népirtásokat elkövető, és más emberi jogot sértő politikai vezetők perbe fogására és elítélésére. A bíróság, jóllehet a székhelye ennek is Hágában van, nem egyenlő a Hágai Nemzetközi Bírósággal, amely sokkal régebben létezik, és a feladata egész más, ott az államok vitáját rendezik. Ilyenre került sor a Bős Nagymarosi erőmű kapcsán kirobbant vita rendezése kapcsán Magyarország és Szlovákia között.
Hosszú volt az út, amíg a világ eljutott egy ilyen bíróság létrehozásáig. Az európai és a világtörténelemben általában az egyes országok vezetőit nem volt szokás felelősségre vonni, még akkor sem, ha az adott vezetők súlyos és bizonyítható bűncselekményeket követtek el.
Amikor még az országok vezetői mindent megtehettek
A római birodalom sokszor úgy igázott le más királyságokat, hogy az adott királyt valamiféle váddal illették, Róma kikiáltotta magát bírónak, és természetesen soha nem az adott király javára született meg a döntés, de a római légiók erre hivatkozva léptek akcióba. Azonban a középkorban és a kora újkorban az országok vezetői – általában szuverén, abszolút uralkodók – és az ő nevükben cselekvő hadvezérek gyakorlatilag bármit megtehettek egy háború esetén, nem kellett külső retorzióra számítaniuk.
Voltak persze durva kivételek, amikor a győztes fél retorziókat alkalmazott a legyőzöttekkel szemben, ennek esett áldozatul az Aradon kivégzett 13 tábornok és Batthyány Lajos miniszterelnök is, de őket az osztrák logika szerint nem mint egy másik szuverén ország katonáiként és politikusaként ítélték el, hanem az uralkodójuk elleni lázadóként.
Bonaparte Napóleont is száműzték előbb Elba szigetére, majd Szent Ilonára, de az ellene felsorakozott Szent Szövetségbe tömörült tagállamok vezetői Napóleont zsarnoknak tekintették, nem törvényes uralkodónak, annak XVIII. Lajost ismerték el.
A szuverén és nemzetközileg is elismert országok vezetőinek tehát nem kellett tartaniuk egy megtorlástól, bármit is követtek el, akár más országokkal szemben, akár a saját népük ellen. Nem kellett félnie a török vezetésnek az I. világháború alatt az örményekkel szembeni szisztematikus intézkedések, népirtás vagy Sztálinnak az ukránok ellen elkövetett holodomor miatt. Ugyan az I. világháború után felmerült egy nemzetközi büntetőbíróság létrehozása, de az első ilyen egyezményt, amelyet 1937-ben kötöttek, még a 13 aláíró ország sem ratifikálta, azaz nem lépett érvénybe.
Azonban a II. világháború egész más léptékű volt, mint bármely korábbi háború. Egyrészt a háború akkora pusztítást okozott az érintett országoknak, hogy azt nem lehetett a korábbi módszerekkel elintézni. Másrészt olyan dolgok történtek és derültek ki, amelyek nem maradhattak következmények nélkül, hiszen a soha nem látott mértékű, tudatos népirtás, a holocaust megrázta az egész világot.
A Holocaust vízválasztó volt
Már a II. világháború alatt felmerült annak az igénye, hogy a háborúért felelős náci vezetőket valamiféleképp bíróság elé kell állítani, de erre addig nem volt nemzetközi precedens. Vita volt arról is, hogy kell-e egyáltalán bírósági tárgyalás vagy a náci vezetőket elfogásuk esetén egyszerűen ki kell-e végezni. Érdekes módon pont Szovjetunió a tárgyalás mellett volt. Végül az 1945-ös jaltai konferencián fogadták el azt, hogy a háborús bűnösöket nemzetközi katonai bíróság elé kell állítani, és ennek nyomán tartották meg a nürnbergi pereket. Hasonló pereket tartottak Tokióban is 1946-1948 között, itt a Távol-keleti Nemzetközi Katonai Törvényszék hozott ítéletet a japán háborús bűnösökről. Ezek a perek katonai bíróságok előtt zajlottak, és azokat utólag fogadta el az ENSZ, amely gesztussal az ilyen bíráskodást beemelte a nemzetközi jogba. A II. világháború után valójában nem volt egy egységes nemzetközi büntető bíróság, a nürnbergi és a tokiói perek viszont precedenst teremtettek annak, hogy hasonló ad-hoc jellegű bíróságok később is létrejöjjenek, ahogy létre is jöttek.
Forrás: Wikipedia, Bundesarchiv
A II. világháború után sok országban voltak helyi perek, így Magyarországon is. Az országok elfogadták azokat a szabályokat, mi számít háborús bűncselekménynek, de az ezt kimondó genfi egyezményekből még nem következik egy nemzetközi büntetőbíróság, az egyezmények csak az egyes országokat kötelezték arra, hogy a saját jogrendjükben lépjenek fel az ott megfogalmazott bűncselekmények ellen.
Az újabb ideiglenes nemzetközi bíróságok csak az 1990-es években jöttek létre, a hidegháború alatt erre nem volt lehetőség. Az 1990-es években a Jugoszláviában elkövetett emberiség ellenes bűncselekményeket volt hivatva kivizsgálni és szankcionálni az első, II. világháborút lezáró perek után felállt nemzetközi bíróság, amelyet székhelye után sokszor Hágai Nemzetközi Törvényszéknek szokás nevezni. Ez egész más, mint a Hágai Nemzetközi Bíróság, mert, ahogy a bevezetőben említettük, ez utóbbi ugyan 1945-ben jött létre, és célja az államok közötti viták kérdése, nem büntetőbíróság.
A Hágai Nemzetközi Törvényszéket az ENSZ 1993-ban hozta létre, és egészen 2017-ig működött, kifejezetten eseti jelleggel és csak a jugoszláviai atrocitások kivizsgálására. Működése alatt 161 ember ellen emeltek vádat, 24 embert ítéltek el, a leghíresebb személy, akit e bíróság elé állítottak Slobodan Milošević volt jugoszláv, majd szerb államfő volt, aki még az eljárás alatt elhunyt.
Forrás: Flickr
A másik ilyen ideiglenes jelleggel létrehozott bíróság – ezt is az ENSZ Biztonsági Tanácsa hozta létre – a ruandai népirtás következményeit volt hivatva feltárni. E törvényszék az Arushai Nemzetközi Büntető Törvényszék nevet kapta, mivel a tanzániai Arushai-ban működik, 1995-ben hozták létre az 1994-es ruandai vérengzések nyomán. A törvényszék a mai napig dolgozik, eddig 28 embert ítéltek el.
A Nemzetközi Büntetőbíróság az eddigi legnagyobb jogkört kapta meg
Ezen felül még olyan különleges bíróságok alakultak meg, amelyek egy-egy állam és az ENSZ közötti szerződés nyomán vizsgálnak ki bűneseteket, ilyen a Libanon Különleges Törvényszék, amely csak a Rafiq Hariri miniszterelnök elleni merényletet vizsgálja, vagy a Sierra Leone-i Speciális Bíróság, amely a Sierra Leone-i emberi jogi bűncselekményeket vizsgálhat.
Ezen speciális, egy-egy esetre létrehozott nemzetközi bíróságok mind időben, mind térben korlátozott jogkörrel rendelkeztek, hiszen csak az adott kérdést vizsgálhatták, és elvileg a működésük véges, ahogy a jugoszláviai törvénytelenségek nyomán létrejött bíróság már meg is szűnt.
Azonban ezek az esetek is rávilágítottak arra, hogy szükség lenne egy állandó nemzetközi büntetőbíróságra, amely a hasonló emberi jogi eseteket üldözi. Ez lett a Nemzetközi Büntető Bíróság.
A bíróság létrehozását hosszas előkészítés után 1998. július 17-én fogadták el az ENSZ egy nemzetközi konferenciáján. A bíróság 2002. július 1-én alakult meg azzal a céllal, hogy a háborús és emberiség elleni bűncselekmények, népirtás, agresszió ellen lépjen fel, 2017 óta joga van az egyes személyek elleni fellépésre is.
A Nemzetközi Büntetőbíróságnak egy ország önkéntesen a tagja, egy tagország bármikor kiléphet, igaz a kilépés a bejelentés után egy évvel lép hatályba. A bíróság székhelye Hollandiában, Hágában található, de természetesen a szervezete nemzetközi, jelenlegi elnöke a japán Akane Tomoko. A bíróság négy nagyobb egységből áll, az Elnökségből, az Igazságügyi Tanácsból, az Ügyészi Hivatalból és a Jegyzői Hivatalból. A bíróságnak nem minden állam a tagja. Az alapító úgynevezett római statútumot például Oroszország és az USA is aláírta, de végül az aláírástól visszaléptek, így nem tagjai a bíróságnak. Nem tag továbbá Belorusz, Kuba, Szaúd-Arábia, Kína, Észak-Korea, de tag például Afganisztán.
Magyarországon a helyzet azért érdekes, mert az ország ugyan 1999. január 15-én aláírta a statútumot, azt az Országgyűlés 2001 novemberében ratifikálta is, de az egyezmény magyarul soha nem lett kihirdetve (és addig nem is lép valójában hatályba), míg például a bíróság kiváltságairól és mentességéről szóló 2006. évi XXXI. törvény igen.
