A novemberi hónap eleje a keresztény kultúrában, így Magyarországon is, hagyományosan a halottakra való emlékezés jegyében telik. A közvélekedésben gyakran egy napként kezeljük a Mindenszentek és a Halottak napját, noha teológiailag és történelmileg jelentős a különbség a két, egymást követő ünnep között.
Mindenszentek
A Mindenszentek napján, amelyet november 1-jén tart a katolikus egyház, minden szentre emlékezünk. Nem csak azokra, akiket szentté avatott a katolikus egyház, hanem, akik csendben, névtelenül élték szent életüket.
Lényegét tekintve nem a konkrét földi halálról szól, hanem a diadalmas egyházat alkotó, megszámlálhatatlan sokaságú szentekről és dicsőségbe jutott lelkekről, akik már elnyerték az örök életet.
Eredete az ókeresztény időkre, a vértanúk tiszteletére nyúlik vissza.
Ezt a napot a katolikusok már a 4. század óta megtartják.
Az ünnep május 13-i dátumát IV. Bonifác pápa helyezte át november 1-jére a 9. században, így kapcsolódva az őszi-téli fordulópont, valamint a kelta gyökerű pogány ünnepek időszakához.
Mivel a Mindenszentek egyházi kötelező (parancsolt)ünnep, vagyis a hívőknek kötelességük részt venni a szentmisén, vagy az ünnep előestéjén tartott misén, ezzel tisztelegve Isten előtt, vagy megemlékezve az ünnep szentjéről, ezért 2000 óta Magyarországon ismét munkaszüneti nap, így ez vált a temetőlátogatások fő napjává.
Halottak Napja
Ezt az ünnepet követi november 2-án a Halottak napja, amely már kifejezetten az elhunyt, de még meg nem dicsőült hívekért szól.
A katolikus tanítás szerint ezen a napon azokra a lelkekre emlékezünk, akik még a tisztítótűzben szenvednek, és akiket imáinkkal és közbenjárásunkkal segíthetünk az örök nyugalom elérésében.
A Halottak napját Clunyi Szent Odiló bencés apát vezette be a rendje számára 998-ban, és innen terjedt el az egész keresztény világban.
A két ünnep azért van, mert a katolikus tanítás megkülönbözteti az egyház tagjait: a Mindenszentek a mennyben lévőket, míg a Halottak napja a tisztítótűzben lévőket öleli fel.
Magyar hagyományok
Bár a két nap szigorú teológiai megkülönböztetéssel bír, a magyarországi néphagyományban a halottakra való emlékezés szokásai szinte teljes egészében a Mindenszentek napjára tevődtek át.
A legfontosabb ma is a temetőlátogatás, amikor a családok felkeresik elhunyt szeretteik sírjait. Ilyenkor a sírhelyeket megtisztítják, virágokkal és koszorúkkal díszítik, majd az est beálltával gyertyákat és mécseseket gyújtanak.
A gyertyaláng az örök világosságot jelképezi, de a néphit szerint melegséget ad a fázó lelkeknek. Régebben szokás volt, hogy annyi gyertyát gyújtottak, ahány halottja volt a családnak.
A néphagyomány szerint ezen az éjszakán a holtak hazalátogathatnak: ezért egyes tájakon égve hagyták a lámpát otthon, hogy a lelkek eligazodjanak, sőt, egyes vidékeken még ma is megterítenek nekik az asztalon, ahová kenyeret, sót és vizet helyeznek.
Fontos szokás volt még a munkatilalom, mivel hitték, hogy aki földet szánt vagy bármilyen házimunkát végez, az a halottat támadja. Emellett a holtakért való könyörgés segítésére koldusokat és szegényeket is megajándékoztak mézes kaláccsal vagy cipóval, az úgynevezett kóduskaláccsal a temetőkapunál. Ma már a temetők fényárban úszó látványa jelenti az emlékezés közösségi élményét.
