Közép- Kelet Európa legnagyobb nemzetközi képzőművészeti vásárán tobzódhat a kortárs képzőművészeti alkotások között. 25 országból 90 kiállító, 500 feletti művész többezer alkotásából válogathat, nézelődhet, vagy akár vásárolhat is most Budapesten. A legdrágább darab 40 ezer euró, de ennél lényegesen olcsóbban is veheti a kortárs művészek alkotásait, s ki tudja, lehet, hogy épp a jövő Vincent van Gogh-ját kapja el. A vásáron az oroszok és az ukránok is két-két kiállítóval vannak jelen.
15. alkalommal rendezik meg az Art Market Budapest kortárs képzőművészeti vásárát, amely október 19-ig látogatható.
Ezúttal új helyszínen, az MTK Sportpark nemrégiben átadott rendezvénycsarnokában és parkjában nézhető meg a kiállítás. Jó a helyszín, mert könnyen megközelíthető, parkolót is talál az ember és ha kedve van kicsit még mozoghat is a kinti street workout pályán.
A nagyszabású művészeti seregszemle számtalan kísérőprogrammal egészül ki, köztük olyan eseményekkel, mint az Art Photo Budapest, Közép- és Kelet-Európa egyetlen nemzetközi fotóművészeti vására, a sCULTURE elnevezésű egyedülálló, 30 köztéri alkotást bemutató szabadtéri szoborpark és a vásár kiállítóival közösen szervezett ART+ programsorozat, amely a társművészetek közül ezúttal a Fővárosi Nagycirkusz közreműködésével a cirkuszművészetet helyezi fókuszba.
A sajtóbejáráson épp elkaptunk egy cirkuszbemutatót, kifejezetten látványos, ahogy a képek között két artista egy lelógó kötélen mutat be egészen különleges produkciót. A vásár alatt mintegy 50 alkalommal tekintehető meg cirkuszművészek, köztük légi akrobaták fellépése.
A fotóművészeti anyag Moholy-Nagy László, a rendkívüli jelentőségű magyar művész születésének 130. évfordulója kapcsán a mester kortárs művészetre gyakorolt hatását mutatja be.
Az ilyen nagyszabású, rendszeresen megrendezésre kerülő események sikerének kulcsa, paradoxnak tűnő módon, az állandóság és a változás, a megbízhatóság és az újdonság erejével való hatni tudás. Miközben látogatóink nagy számban térnek szívesen vissza oda, ahol korábban jól érezték magukat, az izgalmat és vonzerőt leginkább növelő hatása az újdonságnak, a megújulásnak, a váratlan húzásoknak és meglepetéseknek van. Különösen igaz ez a 21. századra jellemző élményversenyben és kommunikációs zajban. Nálunk ezért a művészeti és társasági élmény folyamatos megújítása, fejlesztése állandó törekvés, ami az idei évben a kiállítótereinkben és programjainkban különösen látványossá válik.
emelte ki Ledényi Attila, az Art Market Budapest alapító-igazgatója.
Nemzetközi kortárs választék
A vásárra ezúttal a világ 4 kontinensének közel 25 országából érkező kiállítók hozzák el 500 feletti művész több ezer alkotását, a különleges gazdagságú kiállítási anyag az MTK Sportpark 11,000 négyzetméteres alapterületű rendezvénycsarnokában látható, ez egészül ki az épületet övező parkban 30 köztéri műalkotást felvonultató szoborparkkal.
A teljes választék mintegy felét biztosító hazai kiállítók közül az Art Market Budapest két legnagyobb kiállítási standját
Magyarország két legfontosabb galériája, a hazánkat a felső kategóriás nemzetközi vásárokon gyakorlatilag egyedüliként képviselő acb galéria, és a rendszerváltás utáni első kortárs magángalériaként megalapított Várfok foglalja el.
Gyakorlatilag a kiállítás összes műve megvásárolható és ebben ez a különleges, hogy akár jó áron kifoghatjuk a jövő sztárjait is. Ne feledjük van Gogh életében csupán egy képet adott el, miközben ma dollármilliókat érnek képei.
A kiállítás legdrágább képe a 40 ezer euróért (16 millió forint) kínált 1921-ben készült Molnár Farkas kép, amelyet a horvát Avantgarde Galéria hozott el. Molnár Farkas (1897–1945) a 20. századi magyar avantgárd építészet egyik legkiemelkedőbb alakja volt, akinek életművét a nemzetközi modernizmus, különösen a Bauhaus szellemisége határozta meg.
Főleg a budai hegyvidéken tervezett modern, funkcionalista családi házakat és villákat. Jelentős alkotásai közé tartozik például a Lejtő úti villa (amely Milánói Triennálén is díjat nyert), a Napraforgó utcai mintatelep egyik háza, valamint a Lotz Károly utcai villa. Élete főművének a torzóban maradt Magyar Szentföld-templom tervezése tekinthető.
Építész mellett festő és grafikus is volt. Festőként kezdte pályáját, de a Bauhausban fordult végleg az építészet felé.
A legdrágább kép mellett azonban számtalan alkotást találunk ennél lényegesen olcsóbban is. Érdemes körülnézni a többezer alkotás között.
New Europe
A MOL – Új Európa Alapítvány és az Art Market Budapest együttműködésében NEW EUROPE néven a közép-európai kortárs művészetet és a regionális művészeti összefogást támogató nagyszabású program jön létre.
A NEW EUROPE programba meghívott horvát, román, szerb, szlovák és szlovén galériák kiállítási standjain a régió művészeti vezetőivel, művészeivel és alkotásaikkal a vásár látogatói személyesen is megismerkedhetnek.
A kiállítók között
a Nyugat-Balkán legjelentősebb magángyűjtője által alapított Avantgarde Galéria, a régió legfontosabb fotógalériája, a Photon és a szerbiai galériák szövetségének egyik alapító-vezetője által létrehozott Bel Art is bemutatkozik, Szlovákiát a Dot.Contemporary, Romániát pedig a Viewing Room 17 galéria képviseli.
A Nyugat-Balkán a regionális programban való részvétele mellett is rendkívül látványos módon van jelen az idei választékban, egyedülállóan gazdag a vásáron a globális művészeti platformokon még alig hozzáférhető nyugat-balkáni alkotók jelenléte: Horvátország, Montenegro, Szerbia, Szlovénia több, mint tíz kiállítóval reprezentálja magát az eseményen.
Különleges csemegeként Montenegro Kulturális Minisztériuma támogatásával például a balkáni ország művészei 3 kiállítási standon, összesen 200 négyzetméteren mutatják be alkotásaikat.
Art Photo Budapest – Fókuszban a fotó és a magyar világsztár
Közép- és Kelet-Európa egyetlen nemzetközi fotóművészeti vásáraként az Art Market Budapest 2014-ben alapított fotószekciója, az Art Photo Budapest idén is várja a műfaj rajongóit, lehetőséget biztosítva a fotóművészet hazai és nemzetközi alkotóival és szakembereivel való találkozásra.
A kiállítási anyagban a világ művészeti látásmódját a 20. században átformáló magyar világsztár születésének 130. évfordulója kapcsán Moholy-Nagy Lászlóról is megemlékeznek, munkásságának rendkívüli, máig élő hatására 40 kortárs fotóművész alkotásaiból készült válogatás hívja fel a hazai és nemzetközi közönség figyelmét.
Kültéri szoborpark
Mielőtt bemegyünk a vásárra érdemes körülnézni az MTK Sportpark külső helyszínein is.
Harminc köztéri szobor tekintehető meg ugyanis a bejáratnál és környékén.
A témaválasztás, anyaghasználat, formanyelv tekintetében egyaránt széles válogatásban ÁMMER Gergő, FARKAS Zsófia, GERGELY Réka, GILLY Tamás, HORVÁTH Gergely, HUGYECSEK Balázs, KECSŐ Kristóf, KIS Tamás, MAGYARI Balázs, MAJOROS Áron Zsolt, MENASÁGI Péter, MINDÁK Gergely, Suzanne C. NAGY, POKORNY Attila, RABÓCZKY Judit, SELLER Lola, SOMOGYI Fanni, SZABÓ Menyhért, SZURCSIK József, TYURIN Dániel, VERES Balázs, ZAKARIÁS István alkotásai láthatóak, a szoborkiállítás kurátora MAKLÁRY Lilla.
A különleges kiállítási anyag jól illusztrálja, hogy a szobrászat milyen intenzitással, milyen gazdag választékkal és kreativitással járulhat hozzá épített környezetünk egyediségének, különlegességének, értékének növeléséhez.
Oroszok és ukránok is kiállítanak
A vásáron az orosz és az ukrán művészeket két-két kiállító mutatja be. A kiállítók ezzel akarják kifejezni „békepártiságukat”, hogy a művészeti értékek megsemmisítése, tiltása vagy diszkriminálása a háborús konfliktusok által terhelt világban sem megengedhető.
A legfiatalabb, piacra lépő művészgeneráció is bemutatkozik
Mindenki számára izgalmas meglepetésekkel szolgál, és egyúttal egyedülálló hangulatot teremt a vásár kiállítóterében az új, most piacra lépő alkotói generáció bemutatkozása.
Az idei évben a Képzőművészeti Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara, illetve izgalmas külföldi vendégként a Sziléziai Egyetem Kreatív Fotóművészeti Intézetének hallgatói mellett ezúttal a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíj programja is bemutatkozik.
A legkisebbekre is gondoltak
A gyermekek számára ingyenesen biztosított művészetpedagógiai program mellett 2025-ben újabb szolgáltatással bővül az Art Market Budapest kínálata: a vásár interaktív, játékos tárlatvezetésekkel várja a kortárs művészettel ismerkedni vágyó gyermekeket és családjaikat.
A vezetéseken a szülők gyermekeikkel közösen kalandozhatnak a kortárs képzőművészet világában, a program célja, hogy az interaktív feladatokkal, drámajátékkal élvezetessé tett séta során a fiatal korosztály számára maradandó, és az egész családdal közös élménnyé tegyük a kortárs képző- és fotóművészetet.








