Nem tudta, hogy ő Isten ostora – Attiláról látható kiállítás a Nemzeti Múzeumban

Nyár közepéig látogatható a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) legújabb időszaki kiállítása, a címe csak egy név: Attila. Majd’ 1600 évvel ezelőtt sokan rettegték ezt a nevet. Viselője hogyan került a Kárpát-medencébe? A legendák hőséről, őseiről, kortársairól mit mondanak a kutatások, keletkeznek-e friss eredmények? A főkurátorral, Varga Benedekkel beszélgetett a tudás.hu

A tárlatot több rangos szakember is jegyzi, a főkurátort, Varga Benedeket kérdeztük: mióta tervezte a hunok nagykirályához kapcsolódó, sokrétű anyag bemutatását?

Régóta. 2015-ben jutott eszembe, hogy érdemes lenne olyan kiállítást létrehozni, amely a történeti alakot mutatja be, és amit tudhatunk róla a mai kutatások alapján. Felidézi Attila emlékezetét, áttekinti azt a több mint másfél ezer évet, ami elválasztja világunkat az övétől.

2016-ban azonban a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója lettem, az elkövetkező 5 évben lefoglalt az igazgatás, ráadásul jött a Covid, amely az én szolgálatomból kivett 3 és fél érdemi évet, több kiállítási tervet is halasztani kellett.

2021-ben visszatértem a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum élére. 2024 nyarán döntött úgy a Magyar Nemzeti Múzeum vezetősége, hogy ezt a kiállítást meg kell valósítani, megkértek, hogy a vezessem a projektet, legyek a főkurátor. 2024 szeptemberétől kezdtünk intenzíven dolgozni a Nemzeti Múzeumi kollégákkal a kiállítás tervein, és 15 hónap alatt tető alá hoztuk. Ez önmagában meglepő. Létezik sprintfutás, és maratonfutás. Ellenben nincs maraton sprint, mi pedig valahogy így dolgoztunk.

Honnan jöttek a hunok?

Hány helyről kölcsönöztek műtárgyakat?

Tizenhárom ország 64 múzeumából 400 műtárgyat kaptunk. Fontos darabok érkeztek a például a British Múzeumból, a Louvre Abu Dhabiból, Nürnbergből, Azerbajdzsánból, és közép-ázsiai gyűjteményekből, Üzbegisztánból, Kazahsztánból is. Igazán rangos anyag idézi fel az európai hun birodalom korszakát. Törekedtünk úgy installálni a műtárgyakat, hogy érvényesüljön a szépségük – ez történeti-régészeti kiállítások esetében nem mindig evidens. Különleges a tárlat, mert erőteljes interpretációt hordoz. És nem is egy, hanem számtalan történetet mutat be, s ezeknek a hálójából áll össze a kép, amivel a látogató találkozik.

Az imént azt mondta: európai hun birodalom. Honnan érkeztek a hunok?

Ilyenkor kezd komplikálttá válni a történet. Alapvetően Közép-Ázsiából ismerjük a hunokat. Azt látjuk, hogy igen gyorsan indul meg a vándorlásuk és a terjeszkedésük nyugatra. Néhány generáció alatt jutnak el a Kárpát-medencébe, ahol tulajdonképpen az európai birodalom központja kialakul, a befolyási rádiusza nagyjából a Dontól és a Volgától a Rajnáig tart. Ez hatalmas terület és mindez rapid módon történik. Egy alternatív nézet szerint, ami a 18. század derekán keletkezett, a (Közép-Ázsiától keletebbre fekvő, részben az előbbivel átfedésben lévő, Tibetet, Mongóliát és Hszincsiangot is érintő)  Belső-Ázsiából származó hsziung-nu népesség azonos lenne a közép-ázsiai és az európai hunokkal. Ezt az elképzelést először egy francia jezsuita vetette föl, de gyakran vitatják. A problémát az jelenti, hogy 250 éves a hiány a belső-ázsiai hunok eltűnése és a közép-ázsiai hunok megjelenése között, 250 év pedig nem kevés. Mindenesetre a mai kutatás tekintélyes része osztja a hsziung-nuk és a hunok azonosítását.

A kiállításra megjelent egy roppant informatív katalógus. Ebben is említik, hogy Attila személye vonatkoztatási pont. Dokumentálhatóan? Vagy a legendák ereje miatt?

A hagyományos nézet szerint létezik a történeti valóság: ez maga Attila, és az összes többi, későbbi interpretáció a legendák, vagy a mítoszok körébe tartozik. Ez részben igaz, másfelől azonban releváns kérdés, hogy a 6., 7., vagy akár a 12. 13., vagy 18. században miként gondolkodtak Attiláról.  Ami nyilván nem az ő koráról árul el dolgokat, viszont rengeteget elárul arról az időszakról, amelyben számtalan történetírói, vagy politika filozófiai szöveg, vagy éppen irodalmi és művészeti alkotás született. Ez szintén a történeti valóság része, csak nem az 5. századi hun-korié, hanem a későbbi korok történeti valóságáé. Attila alakját Nagy Sándoréhoz lehet hasonlítani. Viszonylag keveset tudunk róla, ám nem ez a kérdés, hanem az, hogy kihez képest tudunk keveset? Az 5. századi népmozgások periódusában Geiserikről, a vandálok vezéréről vagy a gót Alarikról kevesebbet tudunk, mint Attiláról. Igazán fontos vele kapcsolatban, hogy az ő emlékezete a 6. század végétől, 7. század elejétől hamar kiemelkedik, ami arra utal, hogy a hun birodalom közvetlen hatása erősebb volt, mint a germán törzseké. Attila alakja átkerül a történeti, a politikai és az európai gondolkodásba. Jelképpé, mitikus alakká válik. A jelkép azután sokféleképp változik.

Hogyan?

Nagyon eltérő az itáliai és a galliai recepció. Ennek meg felelően más az olasz és a francia vagy a német emlékezet. E háromtól igen eltér a magyar, és e négy is különbözik valamennyire az angolszásztól. Bár ellentmondásokkal terhelt jelenségről beszélünk, nem lehet elképzelni az európai kora-középkori, középkori, reneszánszkori és az újabb kori kultúrát sem az Attilára való gyakori hivatkozás nélkül.

Hol született?

A legnagyobb valószínűséggel itt a Kárpát-medencében, a testvére Buda (Bleda) szintén itt látta meg a napvilágot.

Attila csatái

Számos festmény ábrázolja Attila és I. Nagy Szent Leo találkozását, ez miért kiemelkedő momentum?

Több okból. 451-ben Attila Gallia ellen vezetett nagyobb hadjáratot, a cél a Civitas Aureliani, mai nevén Orléans bevétele és lerombolása volt, a várost a hunok nem tudták bevenni, s Catalaunumnál a mai Châlons-en-Champagne-nál, Aetius seregeivel mérkőztek meg. Fontos körülmény, hogy mind a két hadsereg soknemzetiségű volt, Aetius (396-454) hadserege sem csak rómaiakból állt, Attiláé sem csupán hunokból, hanem külön-különféle törzsek csatlakoztak a hadviselő felekhez. A catalaunumi ütközet után Attila visszavonult a Kárpát-medencébe. Átteleltek, majd megindultak Itália ellen. A legendák szerint Leóval, Róma püspökével a Mincio folyónál találkoznak. A folyó a Pó egyik északi mellékfolyója. Attila korábban az útjába eső városokat sorban fölégette.  Az olasz emlékezetben kialakult a hagyomány, miszerint Attila az összes észak-itáliai várost lerombolta, mindet újra kellett alapítani a hunok visszavonulása után. Ez annyira erős nézet volt, hogy még Dante is képviseli: meg volt győződve róla, hogy Firenzét és Milánót is Attila pusztította el.

A 15. században az egyik legnagyobb reneszánszkori történetíró, Leonardo Bruni Aretino (1371-1444) szerint Firenzét és Milánót nem, de Aquileiát és számos észak-kelet-itálai várost valóban Attila pusztította el. Visszatérve a Mincióhoz, egy római küldöttség ment Attila elé, és békét akart szerezni.

Azért kap a történet teológiai értelmezést, mert I. Nagy Szent Leo pápa titkára és a későbbi teológusok így akarták értelmezni a találkozót. A pápa biztosan tagja volt a küldöttségnek, bár az nem egészen biztos, hogy ő is vezette volna a küldöttséget. Attila alakjának egyik első fontos átértelmezése Sevillai Szent Izidor (556-636) munkásságához köthető. Ő alkalmazta Attilára először az Isten ostora elnevezést. A magyarázat szerint Isten küldte Attilát a világra, hogy megbüntesse az embereket, mert nem bizonyultak elég jó keresztényeknek. De lám, Rómát megkímélte, mégpedig azért, mert a tárgyalások közben, Leo pápa fölött kivont karddal megjelent Szent Péter és Szent Pál alakja, s figyelmeztetik Attilát, hogy elpusztítják őt is, meg az egész hadseregét. Attila ettől megriadva visszavonult. Ebben az értelmezésben sok az érdekesség.

Az egyik, hogy az Isten ostora nem kortárs epitethon ornans (állandó jelző). Ő maga nem ismerte, nem hallotta ezt magáról, a nemzedéktársai sem nevezték annak. A másik fontos elem, hogy az Isten ostora motívum azt is jelzi, hogy Attila részese a világ isteni elrendezésének, hiszen nem a Sátán küldte őt a világra ide, nem a Sátánt testesíti meg a Földön, hanem az isteni gondviselés különleges eszköze. Ez fontos különbség, mert a későbbi értelmezés szerint miközben kegyetlenül fölégetett volt városokat, megölt vagy elhurcolt embereket, eközben mégiscsak Isten akaratát képviselte.

Reflektív átértelmezése ez a 7. századtól kezdve az 5. századi történéseknek, mégis elég erőssé válik. 500 évvel később Salisbury János (kb. 1100-1180) Chartres püspöke, az érett középkor komoly politikai teológusa Policraticus című művében arról ír, hogy egy város püspöke, amikor a város kapuin dörömböltek, megkérdezte, ki van odakint? Azt a választ kapta, hogy Attila vagyok, az Isten ostora. A püspök ugyan sejtette mi vár rá, mégis kitárta a kapukat.

Attila belépett, agyonszúrja a püspököt, aki agonizálása közben azt mondja, áldott az, aki az Úr nevében jön, és engedelmeskednünk kell neki. A példázat a világi hatalomnak való feltétlen engedelmességről szól, arra utal, hogy minden evilági hatalom Istentől ered, s a végtelen isteni hatalomnak pusztán eszközei a világi uralkodók, amelynek ezért mindenekfelett engedelmeskedni kell.

Olyan tárgy nem maradt fönn, ami biztosan Attiláé volt. Látunk ellenben a hun vagy a velük élő népességhez köthetőket, jelzik is a kiállításon a keletkezésük idejét. Mégis, ki vagy kik által rajzolódik ki hitelesen Attila alakja? 

A korai időből biztos forrásunk Priszkosz rétor (410 körül-472 után) bizánci diplomata, történetíró, gondolkodó, aki követségben járt Attilánál, találkozott vele és leírta a tapasztalatait, Művének tekintélyes része hosszú ideig fennmaradt, számos korszak történetírói használták, azonban később sajnos elveszett. Ettől kezdve már csak töredékekből és átiratokból ismerjük. De Jordanésznek (meghalt 553 körül), aki jóval Attila után élt, még valószínűleg a teljes szöveg a rendelkezésére állt. Jordanes történeti munkáit a kutatás nagy része azonban elfogultnak tartja Attilával szemben, mert gót mivolta határozta meg a korábbi hun korszakról való álláspontját.

Mit kezd korunk tudománya Attilával?

A legújabb kori tudomány hogyan, mivel és mit kezd Attilával és korával?

Mihelyst beemeljük az elemzés szempontjai közé a recepciótörténet és a szöveghagyományok egymásra rétegződését, a kép hirtelen igen összetetté válik. Nem szimpla igen-nem kérdésekkel találkozunk, hanem ellentmondásos jelenségekkel, az emlékezet ellentmondásos értelmezéseivel, ahogy korábban említettem. Ezek az írásos forrásokra vonatkoznak.  A tárgyi anyag kapcsán a régészet komoly fejlődése az elmúlt 150- 200 évben folyamatos volt. Ennek következtében egyre árnyaltabb képet tudtak adni a hun birodalom összetételéről, szervezettségéről, tárgyi, sőt szellemi kultúrájáról. Az archaeogenetika megjelenésével felgyorsultak az embertani kutatások is. Előfeltétel volt a DNS modell megalkotása, aztán szükség volt a humán genom megértésére, majd azoknak a módszereknek a kialakítására, amelyekkel több ezeréves csontvázakból ki lehet olyan DNS szekvenciákat nyerni, amelyeket össze lehet hasonlítani másokkal.  Az archaeogenetika nyilván nagy jövő előtt áll a népmozgások alakulásának megértésében, a rokonsági kapcsolatok felderítésében.

Azonban az identitás kérdései, azaz, hogy egy-egy kor, egy-egy kulturális, nyelvi közössége minek tartotta magát, s milyen közösséghez és milyen hatalmi struktúrához volt lojális, közösségi identitása mi mindenre terjedt ki, milyen érzések kapcsolódtak ehhez, nos, ezekre archaeogenetikailag nem nagyon lehet magyarázatot adni. Ehhez több tudományterület összetett szempontrendszerére szükség van.

Miről tanúskodik a koponyatorzítás?

Közép-Ázsiában már bevett szokás volt a hunok körében a koponyatorzítás. Minden bizonnyal a hunsághoz, a hun birodalomhoz való tartozást jelentette. Az elit körében gyakoribb volt a koponya hosszítása. De a nép körében, az egyszerűbb sírokban is lehet találni torzított koponyánkat. Archaeogenetikai, de a hagyományos antropológiai vizsgálattal is kimutatható, hogy ezek egy része mongoloid, de ugyanúgy megtalálhatók köztük euromongoloid, és tisztán europid koponyák is.

Az archaeogenetikai vizsgálatokból gyakran az is tudható, hogy az europidok egy része szőke és kék szemű volt. Magyarán: a hun birodalom a népesség hun magja ellenére soknemzetiségű és sok nyelvű birodalom volt. Képes volt magába olvasztani más népeket és törzseket, ami magas szintű államszervezésre utal.

Ha valaki egy soknemzetiségű birodalmat vezet, a lojalitás azon fordul meg, hogy ezek hűségesek-e a vezetőhöz? Ha az elit meghasonlik és polgárháborúba kezd, a birodalom felbomlik.

Attila halála után a torzított koponyák, egy generáció alatt eltűntek a Kárpát-medencéből, azaz a birodalom felbomlásával megszűnt a nem hun eredetű törzsek hun identitása. Fontos az identitást ide emelni, mert a nyelvtörténet és a genetika nem tudja az identitást meghatározni. Az identitás más dimenzióban mozog: részben kultúrtörténeti kérdés, és azt hiszem, inkább az érzelmek körébe tartozik, mint kizárólagosan a törzsi, a genetikai, vagy akár a nyelvi eredet racionális kérdései közé.

Hogy minek tartja magát valaki, azt kizárólagosan a genetikai eredetéből nem tudjuk meghatározni.

Külföldön nagyjából a 10-11. századtól kezdve azonosítják a hunokat a magyarokkal. Magyarországon mikortól?

Amit forrásszöveggel tudunk bizonyítani, az, hogy a 13. század elején Anonymus az Árpádokat Attila leszármazottainak tartja. A század végén Kézai Simon Gesta Hunnorum et Hungarorum című krónikája pedig nemcsak az Árpád dinasztiát köti Attilához, hanem a két szkítiai népet, a hunt és a magyart is azonosnak tartja.

Kézai történelem-, és társadalommagyarázatára épül részben a későbbi magyar krónikásirodalom, részben pedig Werbőczy Hármaskönyve, amely a magyar rendi alkotmányosság és a nemesi nemzet elméleti és jogi alapműve. Kézai hatása így felhúzódik egészen a 19. század közepéig. A 18. század közepétől a nyelvészet, a kritikai történetírás és később a régészet kétségbe vonja a hun-magyar azonosítást, ami a 19-20. századra feszültséget teremt a köznapi történeti emlékezet és a történelemtudomány megállapításai között. Hiszen a történeti emlékezet, és a nemzeti identitás kérdései, mint említettem nem pusztán tudományos kérdések, hanem erős érzelmeket is generálnak. Az Attila kultusz hosszú időn keresztül része volt a magyar (nemesi) identitásnak és emlékezetnek, részben a nemzeti nagyság, a fényes múlt kifejeződése is volt.

A hunok és a magyarság összekapcsolása és a magyar múlt Attilától való eredeztetése szerint a magyar államiság nem Szent István uralkodásával kezdődik, hanem valamikor a 350. és 450. közötti időkben a hunok európai birodalmának kialakulásával, ami a Nyugat-Római Birodalom bukásához vezetett.

Hunok, finnugorok, mik voltunk, vagyunk és lehetünk?

Erősen kétlem, hogy nyelvtörténetileg cáfolni lehetne a magyar nyelv finnugor eredetét. Erre ugyan akadnak néha elsősorban magyar kísérletek, de ne felejtsük el, hogy a nyelvészet olyan tudomány, mint a matematika, és nem egy nép dönti el maga, hogy milyen nyelvcsaládhoz tartozik. A nyelvészet nemzetközi tudomány, amely a nyelvi eredetet kérdéseit a nyelv struktúráinak elemzésével végzi el. A nemzetközi nyelvtudomány nagyon hosszú ideje egyetért a magyar nyelv finnugor eredetében. A nyelvtörténet azonban nem azonos a kultúrtörténettel, a nyelv eredete pedig nem azonos a közösségi identitással, önmagában nem magyarázza meg a gentilizmus alakulását.

A magyar törzsek a sztyeppi régió nomádjaihoz tartoztak, hasonló életmóddal, hasonló anyagi és szellemi kultúrával, ahogy az őket itt félezer évvel megelőző hunok, ez arra utal, hogy volt hozzájuk közük. A genetikai meghatározottság sem határozza meg kizárólagosan a kulturális diszpozíciót.

Petőfi Sándor édesapja szerb, édesanyja szlovák származású volt. Kisgyermek korában nagy valószínűséggel valamiféle szláv nyelvi környezet vette otthon körül. Petőfi viszont úgy döntött, hogy hátrahagyja a Petrovics/Petrovity nevet, és Petőfi Sándorként magyar költő lesz. Ki vitathathatná el a költő magyarságát, egyik legnagyobb költőnk magyarságát arra hivatkozva, hogy ő genetikailag nem igazán lehetett a honfoglaló magyar törzsek egyenesági leszármazottja?

A kérdés abszurditása magáért beszél, s egyben jelzi is, hogy mennyire más dimenziókban mozgott a népvándorlás kori népek etnogenezise, a középkori magyar állam nemesi nemzettudata, és koraújkori és újkori magyar nemzeti identitás szempontrendszere. A hun-magyar azonosság kapcsán ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy mindez legalább 800 éven keresztül része volt a magyar történeti gondolkodásnak.  Az európai krónikáshagyomány legalább ezer éven keresztül a hunokat és a magyarokat azonosnak tartotta. Mindez beépült a kulturális emlékezetbe, az irodalom, a képzőművészet, az elméleti irodalom számtalan alkotása ezt a meggyőződést képviselte. Tehát egyszerűen része a történelmünknek, része a kultúránknak, s része lett az emlékezetünknek.

Az Attila név mikortól válik személynévvé Magyarországon?

A 19. században már előfordul, de még a 20. század elején is ritka. Emlékszünk rá, hogy amikor a gyermek József Attilát kiadják Öcsödre nevelőszülőkhöz, mert annyira szegény a család, hogy nem tudja eltartani, a befogadó parasztcsalád közli vele, olyan név pedig, hogy Attila nincsen, s átnevezik Istvánnak. Az Attila név népszerűsége az 1960-as évektől lódul meg igazán, a ’90-es esztendőkben rendkívül magas, ma talán az 5., 6. helyen áll.  De tegyük fel a kérdést, az Árpád-házi uralkodók között miért nincs Attila? Miért mindenki István, Béla, László, András stb.? Mi lehet az oka, hogy a magukat Attilától eredeztető Árpádok, pont a mitikus ős nevét negligálták? Azt hinnénk a kereszténység, a keresztény névadás gyakorlata okozhatta. Mégis, Hispánia északi részén a 9-10. században élt Zamorai Szent Attila püspök. Tehát a névadás nem volt teljesen idegen a nyugati keresztény világtól.

Aki a hun király után nevezte el magát, de Atilanónak írta.

Priszkosz, aki találkozott Attilával, hallhatta, hogy maga Attila hogyan ejti ki a saját nevét, úgy írta le görög betűkkel, hogy két t és egy l. Ettől kezdve az összes szerző, aki Priszkosz alapján dolgozott, így használta, ez volt az általános latin nyelvű, később többnyire a vernacularis nyelveken való írásmódja.

Ez volt a hagyományos írásmód. A 17. század második felétől magyar nyelvterületen találkozunk az Atilla írásmóddal. Ez az a korszak, amikor még nincs rögzült, vagy rögzített helyesírás és a nevek írásmódja eltér az ejtéstől, mint pl. a Dessewffy, vagy az Eötvös, vagy éppen a Weöres esetében. A magyar és a latin nyelv hangkészlete nem volt azonos, és a latin betűket a latin hangkészlet írásos rögzítésére alakították ki.

Ahogy a többi nyugati nép mi is egyszerűen átvettük a latin betűkészletet és lassanként alakítottuk csak a saját hangjainkhoz, a saját ejtésmódunkhoz.  A 17-18. században a magyarországi latinitásban megmarad az Attila írásmód, de a magyar nyelvterület magyar írásmódjában az Attila és az Atilla névalak is megjelenik.

A 19. században a magyar helyesírás rögzítésekor térnek vissza a kizárólagos Attila írásmódhoz, döntenek arról, hogy használjuk kizárólag úgy, ahogyan a középkori magyar krónikásirodalom és egyébként egész Európa használta és használja. A kiállításban a hagyományos és legősibb európai és magyarországi magyar írásmódot alkalmazzuk: Attila.