Nemzetközi kutatás: Inkább alkalmazottak szeretünk lenni

Egy nemzetközi felmérés alapján a dolgozók számára hosszú távon fontosabb a munka és a magánélet egyensúlya, mint a karrierépítés lehetősége – közölte a Profession.hu.

A közlemény szerint a Boston Consulting Group (BCG) globális, többek között a Profession.hu bevonásával készített idei felmérésében a munkavállalók álláskereséssel és munkavállalással kapcsolatos attitűdjeit, preferenciáit vizsgálta.

A 160 országot érintő, 90 000 ember – köztük magyarok – megkérdezésén alapult kutatásban

a hosszú távú munkavállalásnál a nem anyagi jellegű preferenciák közül minden hetedik válaszadó a munka-magánélet egyensúlyát jelölte meg, ez a szempont volt leginkább domináns régióktól és korcsoportoktól függetlenül.

A válaszadók 41 százaléka számára fontos, hogy előrébb jussanak a karrierjükben

az adott cégnél. A harmadik legfontosabb szempont pedig, hogy a munkavállalók érdekes termékekkel, szolgáltatásokkal, témákkal, technológiákkal foglalkozhassanak munkahelyükön.

Az emberek

inkább fix munkahelyet választanak

a látszólag nagyobb rugalmassággal járó és elterjedt részmunkaidős, részfoglalkoztatásos tevékenységekkel szemben.

A kutatás szerint a megkérdezettek

75 százaléka részesíti előnyben a hagyományos, alkalmazotti státuszt

és az ehhez társuló 5 napos munkahetet. Viszont 54 százalékuk a home office lehetőségét, vagyis a hibrid munkavégzési modellt részesíti előnyben.

A felmérés arra is rámutatott, hogy bár hosszú távon a legfőbb elvárás a dolgozók részéről

a munka és a magánélet egyensúlya,

viszont egy adott munkaszerződés mérlegelésénél a fizetési csomag (a bérezés és a bónuszok) válik a legfontosabb tényezővé.

A nyilatkozók 21 százaléka számára számít kizáró oknak a nem megfelelő munkadíj egy álláslehetőségnél.

A megkérdezettek 19 százaléka nem fogadna el egy állásajánlatot, ha nem biztosított a munka és magánélet egyensúlya, 15 százalékuknál pedig az adott állás jövőbeni stabilitása a fő szempont.

Arra is kitértek, hogy a felvételi folyamatban fontos a pozitív munkavállalói élmény, ugyanis a jelentkezőnek gyakran ez az első közvetlen tapasztalata a vállalattal és annak céges kultúrájával.

A megkérdezettek kétharmada szerint

egy cég munkaadóként kitűnhet a többi közül a gördülékeny toborzási folyamatával.

A közlemény idézte Simon-Göröcs Lilit, a Profession.hu HR igazgatóját, aki elmondta a legtöbben továbbra is szívesebben vesznek részt személyes állásinterjúkon, meglepő módon a digitális területen dolgozók és a fiatalabb generációk tagjai is a hagyományos kiválasztási folyamatokat preferálják.

További hírek