A svédországi Lund Egyetem pszichológusai szerencsés csillagzat alatt születtek, hiszen kutatásukban sikerült kapcsolatot találniuk az asztrológiában való hit és több pszichikai jellegzetesség, így a nárciszmusra való hajlam és az intelligenciaszint között. Utóbbi – döbbenetes módon – negatív kapcsolat: minél inkább hisz valaki a horoszkópban, a csillagjegyekben és hasonlókban, annál alacsonyabb az intelligenciahányadosa.

Noha azt hihetnénk, hogy régen több babonás, asztrológiahívő ember volt, mint újabban, valójában ennek pont az ellenkezője az igaz. Abban a pszichológusok sem biztosak, hogy mi okozza a csillagjóslás reneszánszát, de tény, hogy egy 2018-as felmérés szerint a felnőtt amerikaiak 29 százaléka hisz az asztrológiában, és a nők hajlamosabbak erre, mint a férfiak. Az okok tehát nem egyértelműek, bár az ismert, hogy az emberek akkor hajlamosabbak hinni a bizonyíthatatlan, sőt a józan észnek is ellentmondó, áltudományos állításoknak, ha stresszes állapotban vannak (lásd a koronavírus járvány hatására újult erőre kapott oltásellenesség).

A csillagjóslásban való hit személyiséggel kapcsolatos összefüggéseit kutatták

Ez a hatás megnyilvánul akkor is, amikor valamilyen, nagy közösségeket érintő katasztrófahelyzet alakul ki, de akkor is, amikor az egyént személyes csapás éri. A Lund Egyetem kutatóinak a Personality and Individual Differences című folyóiratban közölt tanulmánya szerint jelenleg a világjárvány, illetve az egyre kritikusabbá váló klímaváltozás lehetnek azok a fő stresszhatások, amelyek az asztrológia és más babonaságok felé lökik a kétségbeesett, és magukat tehetetlennek érző embereket.

A horoszkópokban, asztrológiában való hit a legtöbb esetben ártalmatlan (még ha nevetséges is), ugyanakkor – a svéd kutatók érvelése szerint – az erre fogékony emberek pszichológiai vizsgálata közelebb vihet minket a sokkal ártalmasabb, sőt veszélyesebb áltudományos képzelgések és összeesküvés-elméletek (például a járványtagadás, vagy az oltásellenesség) megértéséhez is, minthogy nagyon nagy az átfedés a különböző butaságokat komolyan vehető csoportok között. Magyarul, aki hisz az asztrológiában, az jó eséllyel elhiszi a többi butaságot is, mivel hasonló pszichikai tényezők játszhatnak szerepet mindben.

E konkrét vizsgálatban azt kutatták, hogy mely személyiségbeli, illetve kognitív (a gondolkodással kapcsolatos) jellemzők függnek össze az asztrológiában való hittel. Itt fontos megjegyezni, ahogy minden korrelatív vizsgálatnál, hogy ezen eredményekből nem lehet ok-okozati viszonyra következni. Az, hogy két jellemző (például valamilyen személyiségjegy és a hiedelmek) együtt mozognak, az csak arra utal, hogy van közöttük összefüggés. De azt nem tudhatjuk ebből, hogy melyik okozza a másikat, sőt inkább valószínű, hogy valamely harmadik háttértényező mozgatja mindkettőt. De amíg a pszichológusok nem tudnak kitenyészteni tisztán asztrológiahívő és asztrológiatagadó embercsoportokat, addig az efféle vizsgálatokkal kell beérnünk.

Az már eddig is ismert volt, hogy öt nagy személyiségfaktor közül a nyitottság, az extraverzió és az érzelmi stabilitás (neuroticizmus) pozitívan korrelál a paranormális dolgokban való hittel (bár a kapcsolat gyenge). Ez azt jelenti, hogy aki nyitottabb, extrovertáltabb és hajlamosabb az irracionális gondolkodásra, azok a paranormális jelenségekben (így az asztrológiában) is nagyobb valószínűséggel hisznek. A lelkiismeretesség és a barátságosság (az öt nagy személyiségjegy fennmaradó tagjai) nem igazán függnek össze az áltudományos meggyőződésekkel. Ezeken kívül a kutatók megvizsgálták, hogy az asztrológiahit és az intelligenciahányados, illetve a nárcizmus között van-e kapcsolat. A nárcizmus is személyiségjellemző, aki e tekintetben magas értéket ér el a teszteken, az jellemzően önző, beképzelt, hiú, feljogosítva érzi magát arra, hogy kizárólag a saját érdekeit vegye figyelembe.

Az intelligenciahányados negatívan korrelál az apoféniával, vagyis az egymással valójában egyáltalán nem összefüggő mintázatok közötti kényszeres kapcsolatkereséssel. Vagyis, akinek magasabb az IQ-ja, arra kevésbé jellemző az apofénia, mert jobban átlátja, hogy a világban történnek véletlen események is, nincs mindennek oka. Az apofénia az alapja a babonáknak, az eltört tükörtől a kiborult són át a fekete macskáig.

A vizsgálatban 264 személyen készítettek személyiségtesztet, illetve megmérték az IQ-jukat és az asztrológiával kapcsolatos hiedelmeiket. A legtöbb résztvevő 30 év körüli nő volt. Az asztrológia iránti fogékonyságot egy sztenderdizált asztrológiakérdőívvel mérték fel, amit már több más vizsgálatban is alkalmaztak. Ebben 1-től 5-ig kellett pontozniuk, hogy mennyire értenek egyet olyan kijelentésekkel, mint például „Az asztrológia meghatározza a jövőnket” vagy „A csillagjegyünk befolyásolja azt, hogy hogyan viszonyulunk az emberekhez.” A nárcizmust is hasonló kérdésekkel (például „Az emberek született vezetőt látnak bennem” vagy „Unatkozom a közönséges emberek között”) mérték, itt is az egyetértést kellett az alanyoknak pontozniuk.

A nárcizmusnak és az asztrológiának is az önközpontúság a lényege

Az eredmények szerint a nárcizmus volt az asztrológiahit legerősebb prediktora (előre jelzője), vagyis minél nárcisztikusabb valaki, annál hajlamosabb hinni a csillagjegyekben, és általában abban, hogy fényévekre lévő égitestek bármilyen hatást gyakorolnak a sorsunkra. Ezt az eredményt a kutatók azzal magyarázzák, hogy a nárcizmusnak és az asztrológiának is az önközpontúság a lényege, amikor valaki a csillagokból próbál a sorsra következtetni, azt az esetek nagyon nagy részében a saját jövőjét fürkészve teszi. Ugyanez igaz a nárcisztikusokra, csak náluk ez a hozzáállás az élet minden területére igaz.

Minthogy az asztrológusok, csillagjósok és hasonló csalók a „vizsgálatuk” eredményét az esetek nagy részében pozitívan interpretálják (a rossz hírek csak felzaklatnák a fizető kuncsaftot, így az kisebb valószínűséggel venné a jövőben igénybe a szolgálataikat), az alany általában csupa örömteli dolgot hall tőlük. Ez kellemesen simogatja a nárcisztikus egyébként is jelentős hiúságát, nagyzolási hajlamát, így ez is abba az irányba terelheti, hogy higgyen e tévképzetekben.

Az intelligencia negatívan függött össze ezzel: a magasabb IQ-jú emberek kevésbé hisznek az asztrológiában (vagy úgyis fogalmazhatunk, hogy az asztrológiahívek nem annyira intelligensek), amin azért nagyon nem lehet meglepődni.

Semmilyen bizonyítékot nem találtak a működésére Az asztrológia egy áltudományos hiedelemrendszer, amely azt állítja, hogy az égitestek mozgásából következtetni lehet az ember sorsára, személyiségére, szerelmi preferenciáira – és nagyjából bármire, amire a kedves fizető kuncsaft kíváncsi. Gyakorlatilag minden emberi kultúrában megjelent az ókorban, eredetét sok kutató annak tulajdonítja, hogy az évszakok váltakozása (és így a velük változó csillagászati megfigyelések) összefüggtek az időjárással a táplálékellátottsággal. Vagyis – áttételes módon, a megfigyelhető égi jelenségekből következtetni lehetett a következő időszak bőségére, ami alapvetően meghatározta a korai civilizációkban élő emberek túlélési esélyeit. A nyugati asztrológia egyike a jelenleg is használatban lévő asztrológiai rendszereknek (ez nem feltétlenül bók, ennyi idő alatt már rájöhettünk volna, hogy nem működik). Eredete az i. e. 19-17. századi Mezopotámiába vezethető vissza, ahonnan először az ókori Görögországba, majd Rómába, az arab világba, végül Európába terjedt át. Az asztrológia a modern tudomány megszületéséig része volt a hivatalos tudományosságnak, és nehezen lehetett elkülöníteni a csillagászattól, a kémiától (alkímiától), a meteorológiától és az orvoslástól sem. A felvilágosodás korában a kutatók érdeklődése végleg megcsappant az asztrológia iránt, ez azonban mit sem számított a laikus tömegeknek, akik továbbra is hittek benne, majd a 19. század második felében a spiritualizmus divatjával új életre kelt. A komolyan vehető tudósok ugyanakkor az elmúlt kétszáz évben számos kísérletet végeztek az asztrológiai állítások ellenőrzésére, és – „meglepő módon” – sohasem sikerült bizonyítani, hogy az asztrológiának bármiféle prediktív ereje lenne bármire is. Vagyis semmiféle bizonyíték nem létezik az asztrológia működésére, és természetesen semmilyen igazolt működési mechanizmus sem létezik, amely megmagyarázná az égitestek állítólagos hatását és az emberi sorsokra. Az emberek jelentős része azonban ennek ellenére hisz a csillagjóslásban, a horoszkópokban és hasonlókban, ami valójában egyáltalán nem meglepő, és könnyedén magyarázható a legalapvetőbb pszichikai jelenségekkel. Ezek közül a legfontosabb a megerősítési torzítás, vagyis az emberi elme azon hajlama, hogy az előfeltevéseinek megfelelő eseményekre jobban emlékszik, mint az elvárásait cáfoló kimenetekre. Hiába nem jött be ezerszer a horoszkóp, ha ezután egyszer véletlenül igaznak bizonyul, a hívő máris igazolva látja saját tévképzeteit, és az korábbi ezer kudarc egyszerűen kitörlődik a fejéből. Ezt a horoszkópkészítők (akik gyakran már gépek, ugyanis a sajtóban megjelenő horoszkópok gyártása pofon egyszerűen algoritmizálható, nincs szükség hozzá emberre) is szándékosan megerősítik azzal, hogy számos „jóslat” valójában előre jelezhető banalitás, amihez nem kell túl nagy jóstehetség. Például: „A Nyilasok ma ne essenek le egy szikláról, mert nagyon megüthetik magukat”; vagy „A csillagok állása azt mutatja, hogy ha a Kosok elkezdenek új emberekkel ismerkedni, akkor rájuk találhat a szerelem.”