Már nem sok időnk van, hogy lakásbiztosítást váltsunk mindenfajta költség nélkül. Március 31-ig van még lehetőségünk ugyanis arra, hogy bármikor is kötöttük a biztosításunkat felmondjuk azt, és kössünk egy kedvezőbbet. Kálózdi Tamás a Groupama Biztosító vezérigazgató-helyettese hívja fel a figyelmünket néhány alapvető fontosságú tudnivalóra a lakásbiztosítással kapcsolatban.
A Groupama Biztosító kutatásából az derült ki, hogy a lakosság több mint 60%-a hallott a lakásbiztosítási kampányról és nagyjából a harmaduk újra is köti biztosítását. Vagyis a lakosság egyre tudatosabb – emeli ki Kálózdi Tamás.
A magyar lakásállomány több mint 85%-a magántulajdonban van, és általában ez a család legnagyobb vagyona. A biztosítottság Magyarországon igen magas, több, mint 75%-os, ami Európa átlagához képest is kiemelkedő, Horvátországban például mindössze 20% körüli.
Mint Kálózdi Tamás hangsúlyozza, láthatóan a magyar családok kifejezetten figyelnek arra, hogy a legnagyobb értéküket megóvják, védjék.
Nagyon fontos, ugyanakkor az is, hogy ezt a biztosítást napra készen, értékén tartsuk. Hogyha beszereztünk valamit, korszerűsítettünk, nyílászárót cseréltünk, napelemet építettünk a tetőre, drága kerti bútort, vagy bármilyen egyedi értéket szereztünk be, akkor ez jelenjen meg a biztosításunkban is.
A biztosításokat ezért időnként, legalább három évente érdemes átnézni.
Ha egy hozzáértő szakmai tanácsadóval, alkusszal át tudtuk beszélni a biztosításunkat és a megfelelő fedezeteket válogattuk ki, akkor az értékkövetés két-három-négy évig fedezi a kár esetén fellépő fedezeteket – hangsúlyozza Kálózdi Tamás – ennél gyakrabban, nem feltétlenül szükséges hozzányúlni a biztosításhoz.
A vezérigazgató-helyettes szerint érdemes személyes tanácsadást igénybe venni lakásbiztosítás kötésekor, mert ilyenkor lehet végigbeszélni azokat a vásárlásokat, bővítéseket, felújításokat, korszerűsítéseket, stb., amelyek biztosítási lefedettségét meg kell teremteni.
A biztosítók ebben az időszakban hosszított nyitvatartással dolgoznak, például akár szombat délelőtt is elérhetőek, pont azért, hogy igazodjanak az ügyfelek életviszonyaihoz.
A kötéskor természetesen nagyon fontos az ár. Ugyanakkor a tavalyi kampányban a hárommillióból 600 ezer háztartás kötötte újra lakásbiztosítását és ezek több, mint fele értéket növelt, tehát nőttek a díjak. Vagyis nem feltétlen árkérdésről volt csupán szó. A biztosítottak húsz százaléka nézte át, aktualizálta, értékkövette biztosítását. Ez lehetne több is – tette hozzá Kálózdi Tamás.
A lakásbiztosítások élettartalma átlagosan 8-10 év. Tehát egy lakásbiztosítás nem arról szól, hogy gyorsan vásároljunk valamit, ami akciós, olcsó és az fél évig, egy évig fedezze a szükségleteket.
A lakásbiztosítás önmagában nem csak lakásbiztosítás, hanem egy komplett családi biztosítás is egyben. Lehet benne balesetbiztosítás, kockázati életbiztosítás, felelősségbiztosítás is. Tehát ez egy elég komplex fedezeti, kockázati kört átfogó biztosítás, akár négy-öt külön terméket is magában foglalhat.
Válasszunk az alap lakásbiztosításhoz egyéb kiegészítő biztosítást? A kérdésre válaszolva érdemes végiggondolni, mekkora a család, hányan laknak együtt a házban, a lakásban, van-e idős nagymama, kisgyerek, tinédzser. Ezek átbeszélése kifejezetten ajánlott ahhoz, hogy a legjobb kiegészítőket tudják ajánlani a biztosítók.
Nagyjából minden ötödik évben van lakásbiztosítási kára egy-egy ügyfélnek. Ilyenkor előfordulhat csőtörés, vihar, vagy bármilyen más kár. Valójában ekkor látszik igazán az, hogy jól választottunk-e biztosítót, megfelelő értéken biztosítottuk-e a vagyontárgyainkat, megfelelő kiegészítőket választottunk-e.
Mint Kálózdi Tamás kiemeli, ebben az esetben derül ki, hogy a szolgáltatási erő, vagy a szolgáltatási képesség milyen az általunk választott biztosítónál. Ha ezzel elégedetlenek vagyunk, mindenképpen váltsunk.
A lakásbiztosítások átlagos költsége évente 50-60 ezer forint.
De nagyon-nagy a szórás, évi 12 ezer forinttól több százezerig lehet találni lakásbiztosításokat.
Az online jelenlét minden biztosítónak nagyon fontos, ugyanakkor Kálózdi Tamás úgy látja, hogy ha a neten kötünk biztosítást, akkor az ár lesz a legfontosabb szempont, kevésbé lesz személyre szabott a lakásbiztosítás, és jobban előfordul alulbiztosítottság is. Számos szolgáltatói beltartalom nem jön elő az online térben. Ott inkább a gyorsan, egyszerűen, olcsón szempont érvényesül.
Szerinte évente-háromévente azt a fél-egy órát érdemes rászánni, hogy a személyes tanácsadóval átbeszéljék az ingatlanban történt változásokat.
Fontos áttekinteni, hogy ha totálkár, például tűzeset történik, milyen négyzetméter áron van az adott ingatlan biztosítva. Sokszor előfordul, hogy az ingóságok is alá vannak becsülve, milyen háztartási gépeink, szórakoztatói elektronikai berendezésünk, esetleg készpénz van otthon.
A leggyakoribb károk jellemzően a csőtörés, a vízkárok, amikor mondjuk lejön a cső a mosógépről. Sok az üvegkár, újabban a viharkár de kevesebb a betöréses lopás. A legtipikusabbak a 100 ezer forint nagyságrendű víz, üveg, beázás, eláztatás károk.
Kálózdi Tamás szerint az is nagyon fontos, hogy ha megtörténik a baj, akkor lehessen személyesen is jelezni azt valakinek, ne csak online, chatbotokkal, mailboxokkal lehessen kommunikálni. A személyesség, a kiszolgálás minőségére a Groupama mindig figyelt és továbbra is ez az egyik legnagyobb erősségük. Semmiképp nem hagyják magukra a kárt szenvedett biztosítottakat.
Nincs sok idő hátra, érdemes tehát átnézni lakásbiztosításunkat – tette végül hozzá Kálózdi Tamás.