Meryl Streep amerikai színésznő nyerte el idén a spanyol Nobel-díjnak is nevezett Asztúria hercegnője díjat művészet kategóriában – jelentette be döntését a zsűri szerdán Oviedóban.
Az indoklásban méltatták a háromszoros Oscar-díjas világsztár több mint ötven éve tartó „briliáns pályafutását”, amelynek során „bonyolult és gazdag női személyiségeket” keltett életre, alakításaival reflexióra késztetve a nézőket.
Kiemelték továbbá az „inspiráló és példamutató narratívákat szolgáló”, őszinte és felelős szerepválasztásait.
A zsűri kitért arra is, hogy a 73 éves Meryl Streep
„fáradhatatlan aktivistája” az egyenjogúságnak,
tehetségével különböző generációk számára tette lehetővé, hogy felejthetetlen előadásokat élvezzenek, ezzel „elnyerve azt a tiszteletet, amelyet ez a nagy művészet megérdemel”.
Az Asztúria hercegnője díjat
minden évben nyolc kategóriában ítélik oda, amelyek sorában a művészeti elismerés az első.
Az amerikai filmcsillag
a második színművész, aki elnyerte az 1980-ban alapított kitüntetést.
Elsőként az olasz Vittorio Gassman vehette át 1997-ben. Korábban olyan alkotók kapták meg a díjat, mint Ennio Morricone és John Williams zeneszerzők, Woody Allen filmrendező vagy Bob Dylan énekes, dalszerző.
A díjat hagyományosan
októberben adják át ünnepélyes keretek között a spanyol királyi család jelenlétében
Oviedóban. A díjazottak a világhírű Joan Miró szobrát és 50 ezer eurós (18,7 millió forint) pénzjutalmat kapnak az elismerés mellé.