Nemrég jött a szomorú hír, hogy súlyos betegség után elhunyt Kárpáti Andrea, a neveléstudomány akadémiai doktora, Budapesti Corvinus Egyetem, Kommunikáció és Szociológia Intézetének professzora, a vizuális nevelés és művészetpedagógia kiemelkedő kutatója. Nemrég ünnepelték mind itt, mint a Képzőművészeti Egyetemen 70 éves születésnapját és szinte ugyanakkor a HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont eseményén még nyilvános beszélgetésen vett részt Gyurkó Szilvia gyermekjogi aktivistával és Juhász Árpáddal. Ezután kereste meg a tudás.hu, sajnos ez lett élete utolsó interjúja. Úgy véljük gondolatai örökérvényűek, így feltétlenül meg szerettük volna osztani azokat.
Forrás: MTA
Mi jelenti ma a biztonságos gyerekkort, milyen kihívásokkal szembesülnek a világ különböző részein élő gyerekek? Az ezzel kapcsolatos sokrétű pályáról kérdeztük a tavasszal nyugdíjba vonult professzorasszonyt, aki szerepelt Magyarország Videós Arcképcsarnokában is.
Életem során kizárólag a vizuális neveléssel és a vizuális képességek fejlődésével foglalkoztam – mondta el. Ez volt a munkám fókuszában, ebből szereztem valamennyi tudományos fokozatomat. Ma a gyerekek digitálisan alkotnak, nemcsak hagyományos eszközökkel, tehát több kutatásom az iskolai számítógéppel segített tanulásról is szól. De ott is a képi befogadás és a képalkotás állt a fókuszban. Valóban nyugdíjban mentem, de szeretnék két könyvet létrehozni az eddig felgyűlt munkáimból. Az egyik a magyar vizuális nevelés, rajztanítás, mindezek a kortárs művészet és életmód tükrében. Bizonyos korszakokban miért úgy és azt tanították a gyerekeknek a képi kultúráról? A másik könyv pedig a kamaszok digitális képi nyelvéről szólna, az Instagramon, a TikTokon, kevésbé a YouTube-on megjelenő önálló művekről. (Sajnos ezek a könyvekre már hiába várunk.)
Hat év alatt a digitális eszközök használatát egy percre sem szabadna engedni
Amikor – régen – bevezették a zenei nevelést az általános iskolákban, Kodály Zoltán ezzel elégedett volt, és azt mondta, hogy a következő fázis a vizuális képzés. Mikor kell, pontosabban kellene elkezdeni?
A rajzolás, szobrászkodás, tárgyalkotás természetes tevékenysége minden gyereknek, aki kap hozzá eszközt és anyagot. Kétéves korában javában firkál, de csak akkor, ha van előtte elég nagy papír és a kezében jó vastagon fogó ceruza vagy filctoll. Kicsit később megismerheti az építő játékokat, amelyek a kreativitásfejlesztés leghatékonyabb eszközei közé tartoznak, ezekből sokféle létezik. De az agyagban, homokban való formázás és építés, a gyurmázás, a faágak összekötése érdekes szerkezetekké, a bunkerépítés mind a látható világ alakításával foglalkozik. Itt jegyzem meg, hogy bármilyen digitális eszközhasználat 6 éves kor alatt kifejezetten károsítja ezt a tevékenységet. Tehát egy percet sem 6 éves kor alatt, aztán 15 perc és utána is csak lassan emelkedő időtartamot kellene engedni. Tudjuk, ez nem könnyű, de ahogy pálinkát sem adunk a gyerekünknek, ki kell bírnunk, hogy mi játszunk vele, és nem a digitális eszköz.
Valószínűleg minden család ismeri a kamaszok krízis éveit. Mi például a GYÍK Műhellyel vészeltük át, de használ-e és hogyan az ilyesfajta elfoglaltság?
A Gyík Műhely immár Eplényi Anna tájépítészmérnök és rajzpedagógus értő vezetésével kiváló programokkal segíti a gyerekeket a minél szélesebb körű vizuális megismerésben. Mindenféle eszközzel és anyaggal, érdekes témák kapcsán csoportos, páros és egyéni munkákban vehetnek részt a műhely tagjai. A kiskamaszok szeretnek csoportban lenni, ez a természetes közegük. Bármilyen pályát választanak majd, csak előnyükre válik, ha ilyen alkotóközösségbe kerülnek. Nevezzék azt bárhogy, csak az a fontos, hogy jó legyen. Hogy érdekelje, elvarázsolja a gyereket. A másik javaslatom Mészáros Zsuzskához kötődik, aki vizuális- és környezetkultúra tanár, valamint építész. Tanít a neves Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban. Emellett a Finnországból érkezett Arkki Magyarország kompetenciafejlesztő projekt egyik vezetője. Az óvodásoktól egészen az egyetemi előkészítőig több korosztály kreatív és élményalapú foglalkozások során fedezheti fel az építészet és a design világát. Fejlődhetnek itt azok is, akik a tervezőpálya felé orientálódnak, az iparművész, építész, szerkezettervező, építőmérnök mesterséget célozzák meg, de azok is, akik csupán szívesen dolgoznak a kezükkel. Ez abban segít nekünk szülőknek, hogy sokoldalú gyerekeket neveljünk akkor is, ha mi magunk nem tudunk ilyen élményeket kínálni, ilyen feladatokat adni.
Kenyában a Kodály gondolat szellemében
Egyik korábbi előadásában egy UNESCO projekt ismertetése során úgy fogalmazott: nem halat adnak a rászorulóknak, hanem hálót. Ez a háló területenként, országonként, társadalmi csoportonként sűrűbb vagy ritkább?
Az UNESCO projekt, amit említ, bizonyára a kenyai munkánk lehetett. Munkácsy Katalinnal matematika szakmódszertan egyetemi oktatóval és Szirmai Anna pszichológussal UNESCO támogatással, tanártovábbképzési céllal, 3 hetet töltöttünk Kenyában az 1990-es évek elején. A következő két alkalommal kenyai csoportok jöttek az ELTE-re, ahol akkor dolgoztam, és mi – épp a Kodályi gondolat szellemében – integratív zenei, rajzos matematikai foglalkozássorozatot mutattunk be nekik. A kenyai kollégákkal bejártuk az egész országot, adtunk angol nyelvű írásos felkészítő anyagot, a helyszínen bemutattunk foglalkozásokat a gyerekekkel, és a tanárokkal elemeztük ezeket. Tulajdonképpen vázat adtunk, hogy látottakat-hallottakat miként építsék be a saját kultúrájukba, hiszen ők nem a Bújj-bújj zöldágat, hanem a kenyai népdalokat hozták el a programba. És a rendkívül izgalmas kenyai vizuális kultúrát, amit mi is kicsit meg tudtunk ismerni. Matematikából Munkácsy Katalin a kapcsolható tudáselemeket hozta, és Szirmai Anna a pedagógus személyiség megerősítésére adott önfejlesztő gyakorlatokat. Azt hiszem, ez jó példa volt.
Milyen további kutatásokhoz kapcsolódott?
Az MTA tantárgypedagógiai kutatási programjában, amit most közoktatásfejlesztő programnak hívnak, társelnökként segítettem a fejlesztést. Nemcsak az iskolai kísérletekre szorítkoztunk. Elkészítettük a tanári kézikönyvet, és beindítottuk a tanárképző programot. Ez nagyon fontos volt, mert anélkül a kísérlet befejeztével véget érne az innováció. Jelenleg két iskolát érintő, a kreatív gondolkodás fejlesztésére fókuszáló programot folytatunk. A tanárképző részt a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete támogatja.
Csak Budapesten?
– Nem, de kezdjük azzal, hogy a PISA (Programme for International Student Assessment) bevette a mérési területek közé a kreatív gondolkodást. Magyarország átlagon alul teljesített nyilvánvaló, hogy itt van mit keresnünk, Lammert Judit és Németh Szilvia csodálatos vastag könyvben számolt be a PISA kreatív gondolkodás fejlesztési programjáról és saját munkájukról. Ebből is merítve két helyen, Szegeden és Budapesten, két egészen különböző iskolában kezdődött a kísérlet. A fővárosi Alternatív Közgazdasági Gimnázium (AKG) 9. és 10. osztályosaival és a szegedi Csonka János Technikum és Szakközépiskola ugyanilyen korú, 15-16 éves diákjaival dolgoztunk kreatív gondolkodást fejlesztő projekteken. Hadd nevezzem meg a két kiváló tanárt, Dévai Zsófiát és Berkó Reginát, valamint a társamat a kutatásban: Gaul Emil iparművészt, művészetpedagógust. A két iskolában az egész tanévben és csoportosan két-két olyan projektet valósítottak meg, ami teljesen új. Az AKG-ban például egy még berendezetlen, funkció nélküli toronyépületbe – ez rendkívül nehezen belakható épület – kellett tanuló és pihenő teret nemcsak tervezni, hanem meg is valósítani. A Csonka János Technikumban Berkó Regina segítségével, a vizuális neveléssel ötvözve a biológiaórát, olyan protéziseket készítettek mozgási fogyatékkal élőknek, amelyek szinte jobbak lettek, mint az eredeti testrész. A fiataloknak unalmas lett volna egy újabb járókeretet vagy mankót készíteni, ezért a feladat az volt, tervezz olyat, amitől úgy érzi a mozgásában korlátozott, hogy visszanyerte a kezét, a lábát, a nyakát, jól, sőt jobban tudja használni, mint korábban. Akár gólt tud lőni a lábával. A fiatalok a második félévben Szegeden vakoknak terveztek biológiai szemléltető eszközöket. Olyat, amivel a látássérültek iskolájában is kötelező biológiaórán képesek megismerni a DNS csavarodását, egy érdekes növény vagy állat testi működését. Nehéz volt témákat választani, de modell szintig ez is sikerült. Az AKG-ban biztos, hogy folytatódik a projektrendszerű munka, csak a vizuális nevelésben most az új, a kreatív gondolkodást fejlesztő témák jobban előtérben lesznek. A szegedi Csonka János Technikum és Szakközépiskola biológia tanára, Berkó Regina, aki rajzszakos tanár is, doktori munkája révén számos iskolában fogja bevezetni a módszert.
Vizuális mentorképzés tanároknak
Az ismeretek fantasztikus tempóban változnak, ki vagy mi segíti a pedagógusokat?
A Magyar Képzőművészeti Egyetemen zajlik egy mentorképzés. Ide olyanok jelentkeznek, akik szeretnék tanítani tanártársaikat. A Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete létrehozott egy hálózatot, Szepesi Judit a vezetője. Ebben rengetegen, talán félszáz tanárnál is többen vannak, olyanok, akik díjazottjai voltak pedagógiai kiválósági programoknak. A hálózat bővül, számukra készül a digitális tanárképző könyv. Hadd jegyezzem meg, hogy számtalan jó, innovatív pedagógust ismerünk. Bár nagyon sok a probléma az oktatásban, a megújító erő, a pedagógusok hihetetlen kreatív energiája, alkotó szelleme előrelendíti a fejlődést. Tudom, a tanárok túlterheltek, közöttünk sokan kiégtek életük egy-egy szakaszában, mindenki átmegy ezen. Nemrég voltam 70 éves, és a munkahelyemen, a Budapesti Corvinus Egyetemen és a Képzőművészeti Egyetemen is kedves megemlékezést tartottak a pályámról. Kaptam emlékkönyveket. A legnagyobb szenzáció számomra, hogy ezekben azt írják az én kollégáim szerte az országból, köszönik, hogy a pályájukon lökést adtam nekik, induljanak, bontakoztassanak ki valami lelkesítő újdonságot. Ez az egy, ami használ a kiégés ellen. Olyan, hogy semmit se lehet tenni, csak nagyon ritkán adódik. Ahhoz nagyon szörnyű helyzet kell. Példát kell mutatnunk a művészettel nevelőknek, élen kell járni abban, hogy mindig tehetünk előre egy kicsi lépést.
