Parajd az erdélyi Sóvidék gazdasági, Székelyföld egyik turisztikai központja és a Kárpát-medence egyik legfontosabb sóbányászati helye. A parajdi katasztrófának sokféle kimenetele van, akár új tipusú turizmus is épülhet rá, ehhez azonban még idő kell.
A parajdi sóbánya május végén került az újságok címlapjára, pedig az események már hetekkel korábban elkezdődtek, amikor a május elejei erős esőzések miatt a Korond-patak vízhozama megnőtt és a több évszázada működő sóbányába elkezdett a víz szivárogni azon a részen, ahol a patak vize a sótömb felszíni kibukkanásán folyik.
Hogy a nagyobb bajt megelőzzék, a patak medrét a szivárgás környékén úgynevezett geotextíliával, jó szakítószilárdságú és jó vízzáró képességű fóliával bélelték ki azért, hogy megakadályozza a további szivárgást.
A mesterséges vízzáró pár napig jól működött, azonban a hónap végén érkező – elvileg aranyat érő – eső és a nyomában keletkezett villámárvíz letépte a nem erre a vízhozamra méretezett geofóliát, kioldotta az eddigi szivárgás helyén a sót és a keletkező, jó méteres nyíláson át, mint egy lefolyóban, maradéktalanul eltűnt a megáradt patak vize.
A megdöbbentő parajdi számok
A területen az éves csapadékmennyiség körülbelül 1000 mm, a Korond-patak átlagos vízhozama 500–1000 liter, azaz 0,5–1 köbméter másodpercenként. Parajd térségére május utolsó napjaiban nagyjából 100 mm csapadék hullhatott, amely az éves csapadék egytizede, amelynek hatására a Korond vízhozama néhány napra 50–60 köbméter/másodpercre nőtt, azaz az átlagos százszorosára!
A víz nagyjából két nap alatt feltöltötte a bányát, amit onnan lehetett tudni, hogy utána a patak az eredeti medrében folyt tovább. Az elárasztott sóbányában jelenleg a különböző számítások szerint nagyjából 7–10 millió köbméter víz van. Ez nem kevés, körülbelül 2500–3500 olimpiai úszómedence feltöltéséhez elegendő vízmennyiség.
A jelen
Kezdetben a szakemberek abban bíztak, hogy a víz ugyan elárasztotta a bányát, de onnan nem fog kijönni.
A következmények persze akkor is drasztikusak és előre nem jelezhetőek lettek volna: a só és az édesvíz találkozásánál ugyanis folyamatos az oldódás (egy liter vízben körülbelül 350 gramm só képes feloldódni mielőtt telítetté válna), azaz a bánya járatai biztosan oldódnak, a falak vékonyodnak és nem lehet megmondani, hogy mikor vékonyodnak el annyira, hogy nem bírják tovább a rájuk nehezedő súlyt és összeomlanak.
Ez a folyamat folyamatosan zajlik is, ezt jelzik a bánya feletti felszíni beomlások.
A még nagyobb probléma azonban az, hogy a bányában lévő sós víz valahol a felszínre jut, ami „megfertőzi” a felszíni vízfolyásokat és ökológiai katasztrófával fenyeget. Ugyanis az édesvízben élő állatok és növények csak minimálisan tolerálják a sós vizet, amelynek hatására a Korond-patakból és a Kis-Küküllőből, ahová befolyik, eltűnhet az élet. A Kis-Küküllő vizét a sótartalma miatt már most emberi fogyasztásra alkalmatlannak nyilvánították.
Azért, hogy megtalálják a kifolyást, a szakemberek a bányában lévő vizet, az élővilágra veszélytelen festékanyaggal megfestették és figyelik a patakot, hogy hol jelenik meg. Ha itt sikerül lezárni a kifolyást, akkor a felszíni vizek megmenekülhetnek.
A „testvérváros” Aknaszlatina
Sajnos nem ez az első sóbánya a Kárpát-medencében, amelynek a vízzel kell megküzdenie.
A Parajdtól alig 200 kilométerre, az román-ukrán határon túl az ukrán oldalon található Aknaszlatina bányájában 2007-ben állították le a kitermelést és pár év alatt a bánya járatai feltöltődtek vízzel, aminek hatására a bányajáratok elkezdtek összeomlani és a felszíni beszakadások folyamatosan egyre nagyobb és nagyobb teret hódítottak el.
Mivel a vágatok a város alatt húzódnak, ezért néhány év alatt a település központja egy távolabbi, biztonságos részre költözött. A hatása a mai napig tart:
ahogy omlanak be a mélyben a járatok, úgy nőnek a felszínen az üregek és süllyednek az épületek. A bányaterület élettelen: élőlények alig láthatók és emberi tevékenység sem zajlik.
A felszínen sós tavak keletkeztek és keletkeznek folyamatosan. Ha nem történik emberi beavatkozás, akkor ez várható Parajdon is.
Az aknaszlatinai bányában zajló folyamatok jó analógiái annak, amelyek Parajdon jelenleg, illetve a jövőben zajlanak majd.
A két eset között azonban egy óriási különbség van! Amíg Aknaszlatinán a beszivárgás lassú volt, a bányához kapcsolódó problémák mintegy bekúsztak az emberek életébe, akiknek volt idejük felkészülni, addig Parajdon pár nap alatt következett be a katasztrófa.
A jövő Parajdon
A bányába bezúduló édesvíz elkezdte oldani a falakat és ezáltal folyamatosan nő a sótartalma. Egy idő után az oldódás majd megáll, és a kialakul egy egyensúlyi állapot.
Hogy ez mennyi időbe telik, pontosan senki nem tudja megmondani, de biztos, hogy ez nem napok, hanem sokkal inkább hetek, vagy még inkább hónapok kérdése.
A jelenleg még turbulensen áramló víz a sűrűsége növekedésével párhuzamosan „megnyugszik”, mozgása lelassul, és amikor egyensúlyba kerül, akkor megáll, a nagy sűrűségű sós víz a bánya aljába süllyed.
A felszín közelében azonban később is lehetnek problémák.
Az hogy a Korond-patak vizében megnövekedett a sótartalom, azt jelzi, hogy a bánya felsőbb részeiből a víz ki tud áramolni, amiből az is következik, hogy a patak vize folyamatosan áramlik be, ami azt jelenti, hogy
a járatokba újonnan bekerülő édesvíz egyre nagyobb mennyiségű sót old ki a falakból.
Ezt mindenképpen meg kell akadályozni, hiszen ez nem csupán folyamatos beszakadásokhoz vezet, hanem a környezetet is veszélyezteti!
Hogy a bányában lévő sós vízzel mi lesz? Egy része valószínűleg bent marad. Ha egyensúlyba kerül a bánya alsóbb járataiban, nem fog a későbbiekben gondot okozni.
Egy részét valószínűleg kiszivattyúzzák majd, de kérdéses, hogy mi legyen a nagyon tömény sós vízzel. Ennek sótalanítása borzasztóan drága mulatság és ekkora léptékben nincs erre technológia sem.
Felmerülhet
egy nagy, sós ízű tó létrehozása is. Aknaszlatinán ilyen sósvízű tavakat alakítottak ki és átalakították a turizmust, amely ma már ezekre épül.
Miértek
Ahhoz, hogy megértsük, mi történt, ismerni kell a környék földtani felépítését.
A Parajd határában található Sóhát területén bukkan felszínre a mélyben körülbelül 3 kilométer mélységig lehatoló sótömzs. (tömzs: valamely hasznosítható ásványnak a szabálytalan alakú, nagy kiterjedésben előforduló tömege.) Az ellipszis alakú, 1,2–1,4 kilométer átmérőjű hegy délnyugati részén található a Só-szoros, amely a Korond-patak szurdokvölgye, ahol a patak belevágta medrét a sótömzsbe.
Mivel a só és a víz találkozásánál folyamatos oldódás van, így mindig is fennállt a veszély, hogy a felszíni édesvíz utat talál a sóba és betör a bányavágatokba. Hogy ez több évszázadon át nem történt meg, annak is köszönhető, hogy egyrészt az itt felszínre bukkanó só nem tiszta, nagyon sok agyagréteg tagolja, amely gátolja, vagy legalábbis lassítja a víz előretörését, másrészt a patak által hozott, oldhatatlan hordalék a meder aljára rakódva mintegy védőréteget képez.
Nagy vízhozam esetén azonban ezt a védőréteget a felgyorsult víz könnyedén elszállítja és ezáltal a víz közvetlenül kapcsolatba lép a sóval, amely oldódni kezd. Ez valószínűleg már nagyon sokszor megtörtént a bánya működésének kezdete óta, hiszen kisebb szivárgások korábban is előfordultak.
Azt, hogy a Korond-patak vízmennyisége a százszorosára duzzadhat, egyetlen korábbi modell sem jelezte előre. A bánya, ha felkészült is nagyobb árvízre, erre valószínűleg nem gondoltak az ottani szakemberek sem.
A villámárvíz kialakulásában azonban nem csak az óriási mennyiségű eső játszott közre, hanem az is, hogy a lefolyás olyan területről érkezett, ahol nagymértékű illegális fakitermelés folyt. A lecsupaszított hegyoldalak pedig nem tudták visszafogni és elnyelni a hirtelen jött vizet, hanem az végigszaladva rajtuk, akadálytalanul ömlött a Korondba.
A probléma azonban nem érkezett váratlanul. Legalábbis a szakemberek és a hatóságok tudtak kockázatokról. Egy 18 évvel ezelőtt megjelent tanulmányban Deák György és munkatársai hívták fel ezekre a figyelmet egy nemzetközi bányászati konferencián.
Ebben a tanulmányban már akkor leírták, hogy a patak vízének sótartalma a bánya közelében megnő, ami egyértelműen jelzi, hogy a só oldódik, vagyis víz szivárog be a bányába és onnan ki. A bánya belsejében olyan magas nedvességtartalmú rétegeket azonosítottak, amelyek mentén a víz áramlása volt feltételezhető.
A kutatók nem csak a veszélyt jelezték, hanem megelőző lépéseket és vészhelyzeti forgatókönyv elkészítését is javasolták. Mindezek sajnos csak hellyel-közzel készültek el.
Tanulságok
Egy kutató ilyenkor szíve szerint azt írná le, hogy tetszettek volna odafigyelni, mit mond a tudomány, mire figyelmeztetnek a szakemberek. Nem ez az első eset és nem is az utolsó, ahol – jobb esetben – kikérik a szakemberek véleményét, majd azt túl drágának találják, és egy fiókba dugják. Sajnos a természet veszélyeit nem lehet fiókokba dugdosni, néha bekövetkeznek.
Parajdon most a legfontosabb, hogy a bányából kifolyó víz kifolyását megtalálják és „elzárják a csapot”. Utána pedig várni kell, hogy a természet tegye a dolgát és ha beáll egy egyensúlyi állapot, elkezdődhet a kármentesítés.
A türelem most a legfőbb kincs Parajdon még akkor is, ha az ott élőknek ebből most borzasztóan kevés van.
