Rég várt családi film került a magyar mozikba

Véletlenül írtam egy könyvet címmel kerül a mozikba Lakos Nóra hiánypótló filmje. Hiánypótló, mert 20 éve nem készült családi film Magyarországon. Bár gyerekeknek is szól, a téma nem könnyű: egy apuka két kisgyermekét egyedül neveli, mert az édesanya már nyolc éve meghalt. A főszereplő kislány, a remek elsőfilmes színész, a 12 éves Demeter Villő regényírással kerül közelebb elhunyt édesanyjához és ebben sokat segít neki Zsurzs Kati, aki csodálatosan játszik a filmben.

A holland Annet Huizing Hogyan írtam véletlenül egy könyvet? sikerkönyvéből forgatott filmet Lakos Nóra rendező, aki a forgatókönyvet is jegyzi.

Épp kedvenc könyvesboltjában kávézgatott, miközben a gyerekkönyveket nézegette, ekkor bukkant a holland írónő könyvére, amelyet 12 országban adtak ki, köztük itthon is. Rögtön érezte, hogy ebből film lesz, mert a téma meg tudja fogni a mai fiatalokat.

A film főszereplője Nina (Demeter Villő), aki még csak 12 éves, de már tudja, hogy író akar lenni, méghozzá híres író! A gond csak az, hogy öccse (Hárs Bonca) halálra unja a fejből mondott esti meséit. Nina a szomszédban élő híres írónőhöz (Zsurzs Kati) fordul iránymutatásért.

Az édesapja (Mátray László) egyedül neveli a gyekeket, felesége már nyolc éve elhunyt. S bár próbálkozott a partnerkereséssel, továbbra sincs tartós párja. Végre életébe – a hosszú gyász után először – egy komoly szerelem (Rujder Vivien) lép be. Nina igazi regénye ekkor veszi kezdetét. Kutatni kezd édesanyja (Lovas Rozi) emléke után, és hirtelen azon kapja magát, hogy élete egy fordulatokkal teli könyvvé válik, melyben minden barát és családtag egy-egy szereplő.

Vajon az írás ereje segít feldolgozni a veszteségeket és megnyitni Nina szívét egy új családtag, valamint az első szerelem (Kövécs Barnabás) felé? 

Akik megnézik ezt a filmet igazi problémákkal – családtag elvesztése, patchwork family, egymás elfogadásához vezető út – találkoznak és eközben rengeteget nevethetnek és kicsit sírhatnak is.

A rendezőnő hiánypótló alkotást tett a nézők elé, a film rendkívül kreatív, nagyon jól megoldott az időbeli ugrálás, a helyszínek nagyon jól megtaláltak. A képi világ, a díszletek egyszerűen berántanak, nagyon jó nézni ezt a filmet. A szereplők stílusa, a ruhák, a színek Lányi Fruzsina jelmeztervező munkáját dicsérik, de csodálatosak a helyszínek, a berendezés, a kiegészítők, ezek Szurdi Juci látványtervező kiemelkedő munkái.

Demeter Villőt a rendező 300 gyerekből választotta ki kiválóan. Villő egészen különleges tehetség, vélhetően nem tévedünk, ha azt jósoljuk, a jövőben jó párszor látjuk majd színpadon, vagy kamerák előtt. Zsurzs Katival olyan természetességgel hangolódnak egymásra, hogy azzal már példát is mutatnak. Vagyis: Nagyikat is vinni kell megnézni ezt a filmet!

Lakos Nóra szívmelengető családi filmje a nemzetközi közönség előtt már bizonyított: a legészakibb A-kategóriás filmfesztiválon a Tallinn Black Nights-on a legjobb filmnek járó díjjal jutalmazták, a fiatal közönségnek szóló filmek versenyében a film főszereplője, Demeter Villő pedig a nagy múltú Ale Kino! fesztivál Ale Debut!, a legjobb fiatal európai tehetségnek járó díjjal tért haza Lengyelországból.

A film, mely a Nemzeti Filmintézet első zöldprodukciója, január 16-ától országszerte megtalálható a mozik műsorán a JUNO11 Distribution és az Emberi Jogi és Kulturális Alapítvány forgalmazásában.

A gyerekeket érdemes komolyan venni, nem kell félni a nehéz témáktól, pláne, ha az ilyen kreatívan feldolgozott, bulikkal, kalandokkal fűszerezett. mint a Véletlenül írtam egy könyvet…

Ha a gyerekek ilyen filmeket is látnának, megismernék a magyar színészeket, zenéket, hazai helyszíneket, történeteket.

Szóval moziba be!

További hírek