A szolgáltatások és a fogyasztás növekedésének köszönhetően Magyarország bruttó hazai termékének volumene 2026 második negyedévében a nyers és a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint egyaránt 1,7 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszakit – erősítette meg kiadott második becslésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az előző negyedévhez képest – a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok alapján – a gazdaság teljesítménye 0,5 százalékkal emelkedett, ami 0,1 százalékponttal nagyobb az első becslésben közöltnél.
A súlyos aszály következtében a termelési oldalon 12,4 százalékkal csökkent a mezőgazdaság hozzáadott értéke az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az ipar teljesítménye 3,7, azon belül a feldolgozóiparé 2,7 százalékkal nőtt.
A feldolgozóipari ágazatok közül a legnagyobb mértékben a számítógép, elektronikai és optikai termék gyártása járult hozzá a növekedéshez. Az építőipar hozzáadott értéke 0,3 százalékkal csökkent.
A szolgáltatások bruttó hozzáadott értéke együttesen 1,9 százalékkal emelkedett.
A legnagyobb, 6,0 százalékos, növekedés a pénzügyi, biztosítási tevékenység területén következett be.
A szakmai, tudományos, műszaki és adminisztratív tevékenység 5,2, az oktatás 2,7 százalékkal bővült. A szállítás, raktározás hozzáadott értéke 2,2, a közigazgatásé 2,0, a kereskedelemé 1,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A humánegészségügyi, szociális ellátás teljesítménye 1,6, a művészet, szabadidő, egyéb szolgáltatásoké 1,4, a szálláshely-szolgáltatás és vendéglátásé 1, az információ és kommunikációé 0,2 százalékkal emelkedett. Az ingatlanügyletek hozzáadott értéke 1,9 százalékkal csökkent – sorolta a jelentés.
A bruttó hazai termék 2026. második negyedévi 1,7 százalékos növekedéséhez legnagyobb mértékben, 1,1 százalékponttal a szolgáltatások teljesítménye járult hozzá, azon belül leginkább – 0,5 százalékponttal – a szakmai, tudományos, műszaki és adminisztratív tevékenység.
Az ipar teljesítménye 0,7 százalékponttal segítette a növekedést, míg az építőipar nem járult hozzá érdemben.
A termékadók és -támogatások egyenlege 0,2 százalékponttal emelte a GDP volumenét, a mezőgazdaság viszont 0,3 százalékponttal csökkentette azt.
A felhasználási oldalon a háztartások tényleges fogyasztása 4,1 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét. A tényleges fogyasztás összetevői között legnagyobb arányt képviselő háztartások fogyasztási kiadása 4,5 százalékkal emelkedett. A háztartások Magyarország területén realizálódó (hazai) fogyasztási kiadása 4,8 százalékkal nagyobb lett. A kormányzattól kapott természetbeni társadalmi juttatások volumene 2,5 százalékkal, a közösségi fogyasztásé 2,0 százalékkal magasabb lett. A háztartásokat segítő nonprofit intézményektől kapott természetbeni társadalmi juttatások volumene 1,3 százalékkal nőtt. Ezek eredőjeként a végső fogyasztás 3,8 százalékkal emelkedett.
A bruttó felhalmozás 9,1 százalékkal nagyobb lett az előző év azonos időszakához mérten, de a bruttó állóeszköz-felhalmozás a második negyedévben 6,3 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest. Mind az építési, mind a gép- és berendezés-beruházások volumene mérséklődött – emelte ki a KSH.
A fogyasztási és a felhalmozási folyamatok révén a belföldi felhasználás a második negyedévben összességében 5 százalékkal nőtt.
A külkereskedelmi forgalomban folyó áron 817 milliárd forintos aktívum keletkezett. Az export volumene 1,8 százalékkal, az importé 6,3 százalékkal magasabb lett. A külkereskedelem több mint 80 százalékát kitevő áruforgalomban a kivitel 2,4 százalékkal, míg a behozatal 8,4 százalékkal emelkedett. A szolgáltatások (beleértve a turizmust is) exportja 0,1 százalékkal, míg importja 3,1 százalékkal alacsonyabb lett az előző év azonos időszakához képest.
A bruttó hazai termék 2026. második negyedévi, 1,7 százalékos bővüléséhez a végső fogyasztás 2,8, a bruttó felhalmozás 1,9 százalékponttal járult hozzá, míg a külkereskedelmi forgalom egyenlege összességében 2,9 százalékponttal rontotta a gazdasági teljesítményt.
Az első negyedévhez viszonyítva a gazdaság teljesítménye 0,5 százalékkal emelkedett. A termelési oldalon az építőipar hozzáadott értéke 5,6, az iparé 2,5, a szolgáltatásoké 0,5 százalékkal nőtt. A mezőgazdaság teljesítménye 15,6 százalékkal csökkent.
A felhasználási oldalon a végső fogyasztás összetevői közül a háztartások fogyasztási kiadásának volumene 1, a kormányzattól származó természetbeni társadalmi juttatásoké 0,8, míg a közösségi fogyasztásé 0,2 százalékkal emelkedett. A bruttó állóeszköz-felhalmozás 3,6 százalékkal csökkent. A külkereskedelemben az export volumene 2,5 százalékkal, míg az importé 1,7 százalékkal nőtt – közölte a KSH.



