A karácsonykor felerősödő magányról, családi feszültségekről és az ünnep kevésbé csillogó, árnyékos oldaláról kérdeztük Dr Makai Gábor klinikai szakpszichológus, pszichoterapeutát.
Karácsonykor mintha minden felerősödne. Intenzívebbé válik a létezés: az utcákon meg mások ablakaiban a fények, az illatok, a történések. Minden boltban egymáshoz tartozó embereket, családokat látunk, mindenki siet valahova, mindenki vásárol valamit valakinek…..a képernyőkről is boldog családok mosolyognak ránk. A közös narratíva szerint ez az év legmeghittebb időszaka, amikor „minden a helyére kerül”, amikor szeretetben, békében és összetartozásban létezünk. Vagyis így kellene léteznünk.
A valóság azonban nem felel meg minden pontján ennek a nagy közös narratívának. Sőt. Sokan egyedül töltik az ünnepeket, van, aki most először, mások meg évek óta így tesznek. Sok ember nem megélni, csupán túlélni kívánja az ünnepet – mert a magány súlya ebben a kiélezett, felfokozott érzelmekkel telt időszakban nehezebb, mint bármikor.
Ám más probléma is akadhat. Sokan ott ülnek a szépre terített családi asztalnál, mégis szorongást, feszültséget, belső elszigeteltséget élnek meg.
De miért tud ennyire fájni a karácsony? Mit tesz a lélekkel az ünnepi elvárás? És hogyan lehet ebben az időszakban egy kicsit mégis jól, vagy jobban lenni – akár egyedül, akár családban?
Miért élik meg sokan a karácsonyt érzelmileg szélsőségesen megterhelő időszaknak, különösen akkor, ha egyedül vannak?
A karácsony kollektív érzelmi esemény. Nemcsak egy dátum a naptárban, hanem mélyen beágyazott kulturális és érzelmi jelentéstartalommal bír. A szeretet, az összetartozás, az „otthon lenni valahol”, vagyis az OTTHON, a CSALÁD szimbóluma.
Ha ezek közül valami hiányzik az életünkből, az karácsonykor sokkal erősebben tudatosul. Ilyenkor nemcsak az aktuális egyedüllétről van szó, hanem régi veszteségekről, be nem tartott ígéretekről, elmaradt kapcsolódásokról, árulásokról és be nem gyógyult sebekről is.
Nagyon gyakran összemosódik az egyedüllét és a magány fogalma. Mi a különbség a kettő között?
Az egyedüllét egy külső állapot: aktuálisan vagy tartósan-de fizikailag nincs velünk más. Egyedül vagyunk.
A magány viszont egy belső tapasztalat: az az érzés, hogy nem tartozom senkihez, hogy nem vagyok fontos senkinek. Nem vagyok hallható, talán nem is látszom.
Előfordulhat, hogy valaki egyedül van, mégsem magányos, és az is, hogy valaki emberek között, akár egy nagy családban él meg mélységes magányt.
Karácsonykor az az igazán nehéz teher, hogy nem menekülhetünk a harsogó társadalmi üzenetek elöl, amik a tökéletességről szólnak. A reklámok, a közösségi média, sőt az előkerülő családi történetek is változó erővel, de folyamatosan azt sugallják:
akkor vagy jól és jó helyen, ha most nem vagy egedül., „
Most együtt kellene lenned valakikkel.
Ez hihetetlen erővel tudja felhangosítani a magunk és mások állapotával kapcsolatos összehasonlítgatást, valamint az önvádat.
Milyen belső folyamatok indulnak el ilyenkor?
Gyakran az elhagyatottság élménye aktiválódik, a „nem vagyok elég fontos”, „valami baj van velem” gondolata. Ezek sokszor gyerekkorig visszanyúló nehéz érzések.
A karácsony bizony érzelmi regressziót is hozhat: felnőttként is a belső gyermekünkkel reagálunk, azzal, aki vágyik a biztonságra, az elfogadásra, a feltétel nélküli szeretetre.
Magányos karácsony – túlélés vagy lehetőség?
Mit tanácsolna azoknak, akik egyedül töltik a karácsonyt, és félnek ettől?
Először is azt, hogy ne bagatellizálják el az érzéseiket. A szomorúság, a hiány, a fájdalom ilyenkor természetes.
Nem kell azonban mindenáron „pozitívnak lenni”, nem kell görcsösen erőltetni az ünnepi hangulatot. Nem kötelező semmi, ha nem szeretne, ne állítson karácsonyfát, nem kell „csakazértis” ünnepi hangulatoért küzdeni.
Ugyanakkor fontos, hogy ne maradjanak teljesen passzívak se.
A legnehezebb magány akkor alakul ki, amikor az ember bezárkózik, és nem teremt semmilyen kapcsolódási pontot – akár önmagával, akár másokkal.
Amikor nem ad esélyt a kapcsolódásoknak, és arra se, hogy valami jó dolog történhessen vele.
Milyen konkrét kapaszkodók segíthetnek?
Például a rituálék. Az emberi léleknek nagy szüksége van keretekre. Lehet ez egy gyertya meggyújtása, egy séta, egy kedves film, egy levél megírása önmagunknak vagy egy olyan embernek, akit elveszítettünk. Érdemes keresni azokat a tevékenységeket, amelyek komfortosak, egy jó könyv, zenehallgatás, valami, ami örömet adhat.
Fontos lehet az is, hogy tudatosan keressünk kapcsolódást: egy telefonhívás vagy üzenet valaki felé, akiről tudjuk, hogy talán szintén a magánnyal küzd. Esetleg önkéntes munka vállalása, segítségnyújtás azoknak, akiknek nagyon nagy szüksége van a figyelemre, a támogatásra.
Lehet a magányos karácsony önismereti időszak is?
Igen, de csak akkor, ha az önismereti folyamat nem fordul át önmarcangolásba.
A csend lehetőséget ad arra, hogy meghalljuk magunkat. Arra is, hogy számot vessünk egy eltelt évvel, akár többel is. Hogy szembe nézzünk veszteségeinkkel, a vágyainkkal.
Sokszor ilyenkor derül ki, mire lenne igazán szükségünk a következő évben, milyen kapcsolódásra, változásra, gyógyulásra.
Mikor válik „veszélyessé” a magány?
Amikor tartóssá válik a reménytelenség, amikor az ember úgy érzi, neki nincs jövője, vagy az a nagyon nehéz érzé, hogy neki nincs helye a világban. Ha megjelennek önsértő gondolatok, mély depresszív tünetek, akkor fontos szakemberhez fordulni.
A karácsony felszínre hozza az elnyomott érzéseket, és ez lehet nagyon fájdalmas megélés, de egyben esély is nyílhat a segítségkérésre.
„Családi karácsony – együtt, de feszültségben”
Térjünk át a másik nagy csoportra: azokra, akik családban ünnepelnek, mégsem érzik jól magukat. Mi történik ilyenkor, miért alakul ez így túl sokszor, túl sok családban?
Mert a karácsony túl sok elvárást hordoz. Azt várjuk, hogy mindenki pikk-pakk, hirtelen megváltozik arra a pár napra: kedvesebb lesz, türelmesebb, megértőbb. Csakhogy a családi dinamika nem kapcsol ki az ünnepekre sem, nem így működik.
A régi sérelmek, hatalmi játszmák, szerepek ugyanúgy jelen vannak, csak éppen nincs hová menekülni előlük.
Aki máskor is beszólogatott, az karácsonykor is be fog szólni, aki leereszkedő, az nem hagy fel ezzel a kellemetlen attitűddel, aki irigy, az árgus szemekkel nézi majd a többieket. Igazából a családtagok jól ismerik egymás ártalmas, bántó (vagy bántalmazó) „szokásait” és ha meg is próbálja valaki felvértezni magát jóelőre, valahogy rendszerint marad egy rés, ahol mégis bcsúszik valami, ami fájó, vagy rombol.
De ezen is lehet állítani.
Milyen konfliktusok jelennek meg leggyakrabban karácsonykor?
Tipikus a kritika és a kontroll: ki mit csinál rosszul, miért nem úgy él, ahogy „kellene”. Gyakoriak a passzív-agresszív megjegyzések, az alkohol okozta gátlástalanság, és az, hogy régi történetek és sérelmek újra és újra előkerülnek.
Sok feszültség fakad abból is, hogy valaki túl sokat vállal magára, majd sértetten várja az elismerést, ami persze nem érkezik meg.
„Határok, túlélési stratégiák, belső szabadság”
Hogyan készülhetünk fel lelkileg egy nehéz családi karácsonyi találkozókra?
Tudatossággal. Érdemes előre átgondolni: mi az, ami mindig kibillent minket, és hogyan tudnánk másképp reagálni.
Nem kell minden provokációra válaszolni.
Fontos felismerni: nem az a cél, hogy az évtizedes konfliktusokat karácsonykor oldjuk meg.
Hogyan lehet határokat tartani bűntudat nélkül?
A bűntudat gyakran abból fakad, hogy összekeverjük a határtartást az elutasítással. Pedig a határ azt jelenti: „vigyázok magamra”.
Egy egyszerű mondat is elég lehet:
Erről most nem szeretnék beszélni
vagy
Most kimegyek egy kicsit levegőzni.
Nem kell magyarázkodni, elég ha hátrébb lépünk kicsit.
El kell, el lehet engedni a tökéletes karácsony képét?
Igen. Sőt! Minél inkább ragaszkodunk ehhez a gondolathoz, annál nagyobb lesz a csalódás. Barátkozzunk meg azzal, hogy a valódi karácsony nem hibátlan, hanem emberi.
Ha ezt elfogadjuk, felszabadulhatunk az alól az elvárás alól is, hogy ezekben a napokban mindenkinek jól kell éreznie magát.
Karácsonykor sem kötelező a boldogság. Nem vizsga, nem teljesítmény, nem bizonyíték arra, hogy mi is „jól élünk”. A karácsony lehet más, lehet csendes, lehet nehéz, lehet hiányos – de ettől még valódi, és a miénk.
Az ünnep igazi kérdése nem az, hogy kivel vagyunk, hanem az, hogy hogyan vagyunk jelen: önmagunkkal, a fájdalmunkkal, a kapcsolatainkkal. Ha egy kicsit őszintébbek tudunk lenni, akkor a karácsony – minden tökéletlenségével együtt – mégis megtarthat minket.
