Ha Budapest útjait nézzük, mintha évtizedekkel korábbi állapotot látnánk, amikor még ritka volt a forgalmi dugó, és nem beszéltünk a kipufogók okozta légszennyezésről. A járvány okozta szinte autómentes világban gondoljunk vissza majd 125 évvel korábbra, amikor begördült az első autó Budapestre, s ezzel egyúttal Magyarországra. Ez az 1896-os tudománytörténeti esemény sokáig nem volt teljesen biztos, az viszont igen, hogy a Millenniumi pezsgésben hazánk nem maradt el a nemzetközi élvonaltól a XX. századot teljesen átalakító műszaki újdonság bevezetésében.
Általánosan elfogadott tény, hogy az autót Karl Benz találta fel 1886-ban, és az első autómobil utazást a felesége Bertha Benz tette 1888 augusztus 5-én, aki úgy döntött, hogy férje fura járművével látogatja meg száz kilométerre élő édesanyját. Persze akkor még se megfelelő utak, se benzinkutak nem álltak rendelkezésre, így az utazás egyfajta kalandtúra volt.
Valójában a belső égésű motoros járművek már korábban megjelentek. Belgiumban Jean-Joseph Étienne Lenoir feltaláló már 1863-ban nekiindult egy gázmotoros, azaz voltaképp belső égésű motorral hajtott autóval. Az Egyesült Államokban szintén Benz előtt, George B. Selden 1876-ban nyújtotta be szabadalmi kérelmet egy négykerekű, belső égésű motorral hajtott járműre. Azonban annyi módostást adott be, hogy a szabadalmi oltalmat csak 1895-ben kapta meg. A Selden féle szabadalom szerinti jármű 1895-ben jelent meg. Egy évvel később készítette el első autóját Henry Ford, amelyet szédítő, akár 25 mérföldes sebességgel egy kéthengeres, négy lóerős etanollal működő motor hajtott.
Magyarországon az első autómobil 1895-1896 táján tűnt fel. A hazai közlekedéstörténeti kutatás sokáig tényként kezelte, hogy az első autótulajdonos Hatschek Béla optikus volt, aki a korábbi ismereteink szerint 1895-ben vásárolt egy Benz Velo típusú autót, tehát az automobil első magyarországi megjelenését 1895-re tették.
Négyesi Pál autótörténész kutatásai azonban feltárták, hogy erre valószínűleg egy évvel később került sor. Négyesi Pál a Benz cég iratai között találta meg a konkrét autó papírjait, amely szerint a 375-ös alvázszámú Velo-t 1896. július 20-án indították el Budapestre.
Valójában elég korán megérkezett hazánkba ez az újfajta szerkezet, hiszen az első autót az Osztrák-Magyar Monarchia osztrák területére is csak 1895-ben hozták be. Négyesi Pál a Magyar automobilizmus első lépései című cikkében megemlíti, https://magyarjarmu.hu/tortenet/a-magyar-automobilizmus-elso-lepesei/ hogy 1895 decemberében az osztrák vámhatóság nem tudott mit kezdeni Joseph Lonek főhadnagy autójával, azaz nem tudta, miképp vámolja el, és ebben a társországok hatóságai sem tudtak segíteni, tehát hasonló jármű addig nem került a Monarchia területére. (A hatóság megoldotta a dolgot, a motort kiszedte, és vasáruként, a kocsiszekrényt pedig fogatolt járműként vámolta el.)
A világ más részein is nagyjából ekkor jelentek meg az automobilok. Párizsban Gotlieb Daimler az 1889-es világkiállításon mutatta be az újdonságot. A Mors gyár – amely eredetileg művirágokat gyártott – 1895-ben kezdte el az autók gyártását, és nem sokkal később 1900-ban a Peugeot kerékpárgyár is bemutatta a Type2 autóját. (Elődjeként a Type1 még egy gőzhajtású tricikli volt, amelyet 1899-ben késztettek.)
Az Egyesült Királyságba az első autómobilt, egy francia Panhard Levassor autót Evelyn Ellis vitte be 1895 júniusában. Példáját sokan követték, mert 1895. végére már 14-15 autó volt Nagy-Britanniában.
Az USA-ban az első saját gyártású járművel a Duryea fivérek jelentkeztek, akik Illinoisban 1893-ban már próbálgatták saját építésű járművüket.
Itt viszont álljunk meg egy pillanatra. Ha 1896-ig nem volt autó Magyarországon, akkor hogyan lehetséges, hogy a régebbi autók egy lényeges alkatrészét, a porlasztót 1893-ban már idehaza szabadalmaztatták? Akkor, amikor még itthon egy darab automobil sem üzemelt?
A benzinmotort nemcsak autókba építették be, hanem üzemekben különböző gépek működésére, stabilmotorként. Az ilyen motorok egykor valamilyen munkaeszközt (szivattyút, fűrészt, darálót, köszörűt, cséplőgépet) hajtottak.) Ezeket a motorokat többnyire vaskerekű kocsikra szerelték és kézi, vagy állati erővel vontattak oda, ahol éppen szükség volt rájuk. Csonka János és Bánki Donát ezek tökéletesítése közben találta fel a porlasztót, így a világ első porlasztós motorja a Bánki-Csonka No1 is egy stabilmotor. (A mai napig bárki megtekintheti a Műszaki Tanulmánytárban.) Persze, ha Németországban vagy Franciaországban ütünk fel egy szakmunkát, a porlasztó feltalálójaként Wilhelm Maybachot találjuk. A Csonka-Bánki páros 1891-ben dolgozta ki a berendezést, s szabadalmi kérelmüket 1893. február 11-én adták be, míg Maybach az ő berendezésére csak 1893. augusztus 17-én. A magyar feltaláló-páros elsőségét Maybach is elismerte, de az ipari háttér hiánya és a magyar szabadalom lejárta után nem Magyarország lett a porlasztógyártás központja. Maybach azért is Franciaországban kapta meg a szabadalmát, mert a német szabadalmi hivatal – a Csonka-Bánki találmány miatt azt elutasította.
De nemcsak külföldről hoztak be autókat Magyarországra. Az első hazai gyártású járművek ugyan szintén belsőégésű motorral hajtott szerkezetek voltak, de nem nevezhetők a szó mai értelmében vett autóknak.
Ezek elterjesztésében nagyon komoly szerepet játszott a Magyar Királyi Posta, mely már 1898-ban vásárolt (valódi) autót, egy Peugeot alvázat, amire itthon a Posta központi járműtelepén szerelték fel a postai célokra is megfelelő karosszériát.
A posta ezek után írt ki pályázatot motoros postai levélgyűjtőkre, s ezek nem autók voltak, mert a posta eleve tricikliket kért. A kiírt pályázatra több cég is jelentkezett, a nyertes a Ganz gyár volt, amely a Csonka János tervezte járművekkel pályázott. Budapesten tehát már 1900-tól Csonka féle levélgyűjtő motoros tricikliket közlekedtetett a posta. Ezek a motoros triciklik tekinthetők az első Magyarországon gyártott motoros járműveknek. A posta 1905-ben összeállított felmérése szerint a járművek naponta 17 fordulóval 40 kilométer utat tettek meg. Egy motoros gyűjtőjárat 1 korona 5 fillérbe került, míg a régi lovas kocsival ez pontosan 15 fillérrel került többe.
Az első itthon gyártott négykerekű benzinmotoros jármű Hóra Nándor nevéhez fűződik. Hóra Nándor ismert kerékpárversenyző biciklialkatrészekből állította össze négykerekű járművét 1902-ben, és ebbe szerelt be egy motort. A megnevezése is elég bonyolult, hisz nem motorkerékpár, de autónak sem nevezhető, így kapta a quadcikli nevet.
Az automobil – a Posta járműveit leszámítva – úri luxuscikknek számított. Drága is volt, és az autózás feltételei sem voltak adottak, pl. burkolt utak nem nagyon épültek az országban. A Magyar Automobil Club 1900. november 30-án alakult meg, mindössze 45 taggal, elnöke gróf Szapáry Pál lett. Az autósokat itthon eleinte nem igazán fogadták kitörő örömmel.
Ady Endre a Budapesti Napló 1905. május 16-i számában – a rá jellemző gyilkos társadalomkritikával – az alábbiakat írta:
Nálunk az automobil egyelőre a feudális urak sportja s nem társadalmi dispoziciók eredménye. Nem is beszélve arról, hogy utaink sincsenek hozzá. Mert sok és jó utat szintén egy demokratább, egy polgári társadalom szükséglete teremtene.
- június 23-án Pesti Napló így írt a hazai autósokról, azok vezetési szokásairól:
Az automobilok valósággal közveszedelmessé tették Budapest utcáin a gyalogos ember számára a közlekedést. Volt rá eset, hogy automobilok nap-nap után agyongázoltak egy-egy gyanútlanul sétáló embert.
Az újságok egyenesen „benzin-hóhérok“-nak és „száguldó guillotinek“-nek nevezték a járműveket.
A hatóság 1909-ben lépett, és a főváros területén szabályozta az autómobil használatot és közlekedést. Eleve csak betöltött 21 évvel és józan előélettel lehetett jogosítványt kérni. A maximális sebességet 20, a külterületen 30 kilométer/órában határozták meg, de keskeny utcákban, s szűk kanyarokban csak 6 km/h volt a maximum.
A hazai autótaxik – a bérkocsis lobbi hatására – csak 1913-ban indulhattak el, míg az autóbuszok – amelyek ellen az omnibusz vállalkozók tiltakoztak – csak 1915-ben.