Ünnepélyes keretek között aláírták a Mátrai Erőmű új, kombinált ciklusú gázturbinás blokkjának fejlesztésére vonatkozó szerződést. A hivatalos megállapodásnak köszönhetően így megkezdődhet az innovatív technológiákat alkalmazó nagyerőmű részletes kiviteli tervezése, valamint az építési munkák előkészítése Visontán.
A nagyszabású projekt megbízói oldaláról az MVM Csoport égisze alá tartozó MVM Mátra Energia Zrt. képviselői látták el kézjegyükkel a szerződést. Az új erőmű létesítésére és a gázturbina hosszú távú karbantartására vonatkozó közbeszerzési eljárást korábban elnyerő háromfős konzorcium részéről pedig a Mészáros Csoport érdekeltségébe tartozó Status KPRIA Zrt., a szintén 100%-ban magyar tulajdonú, a WHB Group-ba tartozó West Hungária Bau Kft., valamint Egyiptom egyik vezető ipari és energetikai nagyvállalata, az Elsewedy Electric részét képező Elsewedy Power System Projects vezetői hitelesítették a dokumentumot.
A Művészetek Palotája Üvegtermében tartott zártkörű ceremónián az Egyiptomi Arab Köztársaság Nagykövetségének hivatalos képviselői és kormányzati tisztviselők is jelen voltak. Lantos Csaba energiaügyi miniszter ünnepi beszédében hangsúlyozta: a magyar állam támogatja a hazai energetikai szektor történelmi jelentőségű fejlesztéseit, elkötelezett a zöld és fenntartható megoldások iránt.
A szerződés megkötése azért rendkívül jó hír, mert Magyarországon mintegy másfél évtizede helyeztek utoljára üzembe áramtermelő alaperőművet. Az új erőmű megépítése meghatározó jelentőségű lépés a hazai energiapolitika szempontjából, hiszen egyszerre járul hozzá az energiafüggetlenségünk erősítéséhez, az ellátásbiztonság fokozásához és a klímacéljaink eléréséhez. Az új létesítménynek fontos szerepe lesz a megújuló áramtermelés kiegyensúlyozásában, így a sikeres energiaátmenet megvalósításában is
mondta a miniszter.
Mészáros Lőrinc, a Mészáros Csoport tulajdonosa szintén a projekt jelentőségéről, valamint az új, kombinált ciklusú gázturbinás blokk innovatív szerepéről beszélt.
A nagyszabású fejlesztés hozzájárul ahhoz, hogy hazánk energiaellátása még biztonságosabb, még kiszámíthatóbb és környezetvédelmi szempontból a lehető leghatékonyabb lehessen. Az új erőmű ugyanis a legkorszerűbb magas hatásfokú technológiákat használja majd működése során. Ráadásul zöld hidrogén, így szén-dioxid-mentes tüzelőanyag nagyarányú hasznosítására is képes lesz. Ez komoly szakmai érdem, hiszen ezt az innovatív szakmai megoldást elsőként itt fogják Magyarországon alkalmazni
fogalmazott Mészáros Lőrinc.
Az MVM Csoport részéről Mátrai Károly vezérigazgató a beruházás lokális és regionális szerepét, valamint társadalmi és gazdasági hatásait emelte ki:
Az MVM Csoport számára kiemelt fontosságú, hogy a jövő energiaellátásában fenntartható és megbízható megoldásokat kínáljon. Az új visontai gázturbinás erőmű az MVM Csoport 2035-ös stratégiájának részeként elősegíti az időjárásfüggő megújuló villamosenergia-termelés növekedését, rendszerszabályozási képessége pedig lehetővé teszi, hogy a lignittüzelésű blokkok kapacitását pótolva hozzájáruljon a hazai áramtermelés stabil fenntartásához. Ezzel a fejlesztéssel biztosítjuk a Mátrai Erőmű működésének folytonosságát, amely a helyi foglalkoztatottság és gazdaság szempontjából is kiemelten fontos. Az előzetes felmérések alapján a környező településeken lakók döntő többsége támogatja a beruházást, ami megerősíti a projekt társadalmi elfogadottságát, és hozzájárul a térség fenntartható fejlődéséhez.
A fejlesztési projekttel megbízott háromfős konzorcium külföldi tagvállalata, az Elsewedy Power System Projects tulajdonosa, az Elsewedy Electric elnök-vezérigazgatója, Ahmed Elsewedy a nemzetközi szakmai partnerséggel, illetve a magyar-egyiptomi gazdasági és üzleti kapcsolatok további erősítésével kapcsolatos gondolatait osztotta meg a jelenlévőkkel.
Az Elsewedy Electric több mint nyolc évtizede elkötelezett az energetikai és infrastrukturális megoldások fejlesztése mellett. Az 1938-as alapításunk óta olyan hosszú távú megoldásokra törekszünk, amelyek támogatják a közösséget, lehetőséget teremtenek és hozzájárulnak a gazdaság növekedéséhez. Büszkék vagyunk az integrált infrastrukturális megoldások megbízható szolgáltatójaként betöltött szerepünkre, és olyan gyorsított, kulcsrakész projektekre szakosodtunk, amelyek segítik az iparágak és a nemzetek energiaellátását. Ez a vállalatunk első projektje Magyarországon, de biztosan nem az utolsó. Úgy látjuk, Magyarország kiemelkedően teljesít Európa energetikai palettáján, ezért is szeretnénk hosszú éveken át aktív szerepet vállalni infrastruktúrájának fejlesztésében
tette hozzá Ahmed Elsewedy.