Szlovák kormányfő: soha nem fogunk támogatni semmilyen uniós szankciót Magyarország ellen

Szlovákia soha nem fog támogatni semmilyen európai uniós szankciót Magyarország ellen, annak szuverén álláspontjai miatt – szögezte le Robert Fico szlovák miniszterelnök a közösségi médiaprofilján közzétett bejegyzésében.

A szlovák miniszterelnök, aki európai uniós tagországok nagyköveteivel találkozott, bejegyzésében a találkozón ismertetett, a „mind a négy égtájra orientált szuverén szlovák külpolitika” jegyében bemutatott szlovák álláspontokról számolt be az Európai Tanács csütörtöki ülésével összefüggésben.

Robert Fico bejegyzésében rámutatott: elsődlegesen négy kérdéskört érintve hangsúlyozta Szlovákia álláspontját.

Leszögezte: az Ukrajnán át érkező gáztranzit nélkül Európa soha nem lesz versenyképes, és Szlovákia folytatni fogja diplomáciai offenzíváját ennek a gáztranzitnak a megújítása érdekében.

Szlovákia nem vesz részt semmilyen katonai misszióban Ukrajnában, és „egy centet sem ad” Ukrajna katonai megsegítésére, ugyanakkor támogatja, hogy a szlovák és az ukrán kormányoknak egy olyan következő együttes ülésére kerüljön sor, amelyen kölcsönösen hasznos projektek létrehozására összpontosítanának

– húzta alá Robert Fico.

Kiemelte: Szlovákia soha nem fog támogatni semmilyen európai uniós szankciót Magyarország ellen, annak szuverén álláspontjai miatt.

Végül rámutatott: személy szerint mindent megtesz annak érdekében, hogy Szlovákia elkerülje az előrehozott választásokat, és hogy a hárompárti szlovák kormánykoalíció, a két kisebb kormánypárt, a Hang (Hlas-SD) és a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) parlamenti frakcióinak „szétesése” után, ismét stabil legyen.

További hírek