Téves a libanoni tűzszünetről szóló bejelentés

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök kijelentette, hogy tévesek a tűzszünetről szóló hírek, és arra utasította az izraeli hadsereget (IDF), hogy teljes erővel folytassa a harcot Libanonban.

Ez egy amerikai-francia javaslat, amelyre a miniszterelnök nem is reagált

közölte a kormányfő hivatala csütörtök délben.

Az északi harcok mérséklését célzó állítólagos utasításról szóló hírek is ellentétesek az igazsággal, a miniszterelnök arra utasította az IDF-et, hogy teljes erőbedobással, a neki bemutatott tervek szerint folytassa a harcot

tette hozzá a hivatal.

A főként palesztin lakosságú Gázai övezetben zajló harcokról a miniszterelnök azt mondta, hogy azok „a háború összes céljának eléréséig folytatódnak”.

Netanjahu nyilatkozatát azután tették közzé, hogy a kormány számos minisztere, köztük a Likud párt tagjai is határozottan ellenezték a háromhetes libanoni tűzszünetet célzó amerikai-francia javaslatot.
Többek közt Jiszráel Kac külügyminiszter kijelentette, hogy

északon nem lesz tűzszünet.

Az ország északi, libanoni határánál fekvő települések vezetői is elutasították a fegyvernyugvást, s azt követelték, hogy a közel egy éve evakuált lakosság visszatérésének feltételeként űzzék a Lítáni folyón túlra az Iránból támogatott libanoni síita milíciát, a Hezbollahot.

Remélem és hiszem, hogy a kormánynak még erősebben kell folytatnia a háborút, amíg olyan döntés születik, amely végre biztonságot ad az északon élőknek

mondta Slomi település önkormányzatának vezetője, Gabi Neeman.

Jaír Lapid ellenzéki vezető támogatásáról biztosított viszont egy mindössze hétnapos fegyvernyugvást.

A Hezbollah ne állítsa helyre parancsnoki és irányítási rendszereit. Nem fogadunk el olyan ajánlatot, amely nem tartalmazza a Hezbollah eltávolítását északi határunkról

tette hozzá álláspontját az X közösségi hálózaton posztolva.

Nem szabad előre beleegyeznünk a háromhetes tűzszünetbe, három-négy napos fegyvernyugvást kell kötnünk, és ha ezekben a napokban előrelépés történik a libanoni kormány és a nemzetközi garanciák alapján, akkor továbbléphetünk

nyilatkozott Jaír Golán, a szociáldemokrata Izraeli Munkapárt elnöke.

Csütörtökön délelőtt a Hezbollah megújította Izrael elleni rakétatámadásait, több tucat rakétát lőttek ki a Haifai-öböl irányába.

Az izraeli légierő is folytatta légicsapásait Libanon Bejrúttól északra fekvő részein, Al-Harmel térségében, s a déli tengerparton, Türosz városnál is.

További hírek