Folyamatosan szállnak fel Bécsből olyan magánrepülőgépek, amelyek állítólag az Orbán-kormány idején meggazdagodottak vagyonát szállítják – írta meg nem nevezett fideszes forrásokat idézve vasárnap a The Guardian.
A baloldali brit napilap online kiadásának forrásai szerint mások „rohanvást igyekeznek vagyonukat külföldön befektetni„, az Orbán-kormány egyes volt magas beosztású tagjai pedig amerikai vízum megszerzésének lehetőségét tanulmányozzák, abban a reményben, hogy a Donald Trump amerikai elnök nevével fémjelzett MAGA-mozgalomhoz kötődő intézményekben találhatnak munkát.
A The Guardian közölte:
az április 12-i magyarországi országgyűlési választás óta Orbán Viktor leköszönő miniszterelnök legbelső körének három tagjáról jutott tudomására, hogy elkezdték vagyonuk külföldre telepítését.
A brit lapnak két fideszes forrás elmondta, hogy ezeket a vagyonokat tulajdonosaik Szaúd-Arábiába, Ománba és az Egyesült Arab Emírségekbe telepítik, mások pedig Ausztráliát és Szingapúrt szemelték ki.
A The Guardian online kiadásának egy másik „Fidesz-kötődésű forrás” elmondta azt is, hogy Orbán Viktor – aki várhatóan Amerikába utazik a labdarúgó-világbajnokság kezdetére – valószínűleg „heteket tölt majd” az Egyesült Államokban.
Ez az idézett forrás közölte azt is a brit lappal, hogy az utazást jóval a Magyar Péter vezette Tisza Párt győzelmével végződött választások előtt eltervezték.
A The Guardian szerint nem ismert, hogy Orbán Viktor pontosan hol tartózkodik majd az Egyesült Államokon belül, de a lap megemlíti, hogy a távozó kormányfő lánya és veje már tavaly nyáron New Yorkba költözött.



