Trumpék az iráni bombázás előtt tájékoztatták a Kongresszus vezetőit

A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői.

Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van.

„Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.

Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.

Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette.

További hírek