A Magyar Nemzeti Bank „Deák Ferenc” megnevezéssel 15 000 Ft névértékű ezüst és 3000 Ft névértékű színesfém emlékérmét bocsát ki a „haza bölcse” születésének 220. évfordulóján. Az emlékérmék az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc egyik legfontosabb eredményére, az első felelős magyar kormány megalakulására is felhívják a figyelmet, amelynek szintén idén ünnepeljük a 175. évfordulóját. A jubileumi emlékérméket Bitó Balázs iparművész tervezte. Ünnepélyes kibocsátásukra az Igazságügyi Minisztérium által életre hívott Deák 220 – Joggal a hazáért című tudományos konferencia keretében kerül sor.
220 évvel ezelőtt született Deák Ferenc (1803. október 17. – 1876. január 28.) a „haza bölcse”, a 19. századi magyar történelem egyik legnagyobb formátumú politikusa, az első felelős magyar kormány igazságügyi minisztere. Deák 1848 tavaszán, a forradalom győzelmét követően fontos szerepet játszott a modern, immár polgári magyar állam megteremtésében. A szabadságharc leverése után a passzív ellenállás vezéralakja, majd az 1867-es kiegyezést létrehozó tárgyalássorozat sikeres vezetője. A segítségével megalkotott dualista monarchián belül zajlott le a következő fél évszázadban Magyarország virágzó gazdasági és társadalmi fejlődése, anyagi és szellemi gyarapodása.
A Magyar Nemzeti Bank – „Deák Ferenc” megnevezéssel – 15 000 Ft-os címletű ezüst és 3000 Ft os névértékű színesfém emlékérmét bocsát ki az államférfi születésének 220. évfordulója alkalmából.
A „Deák Ferenc” emlékérmék fókuszában a „haza bölcse” jogalkotói tevékenysége áll, hiszen jogászként és miniszterként egyik vezetője volt a polgári átalakulás és a nemzeti modernizáció jogi kereteit és joganyagát megvalósító törvényhozási és igazgatási tevékenységnek. Az érmék egyúttal utalnak az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc egyik legfontosabb eredményére, az első felelős magyar kormány megalakulására, amelynek idén ünnepeljük a 175. évfordulóját.
Az ezüst és színesfém emlékérmék éremképe azonos, csak az értékjelzésük tér el. Az emlékérmék előoldalán körvonallal határolt középmezőben az 1848-as igazságügyi miniszteri pecsét viaszlenyomata, a jogalkotás hitelességének egyik biztosítéka látható az emlékérmék kötelező elemeivel: fent a kibocsátóra utaló „MAGYARORSZÁG” felirattal, lent a kibocsátás helyét jelölő „BP.” verdejellel és a „2023” verési évszámmal, valamint a körvonalat bal oldalon megszakító „15000”, illetve „3000 FORINT” értékjelzéssel. Az előoldal szélén körbefutó felirat, „DEÁK FERENC AZ ELSŐ FELELŐS MAGYAR KORMÁNY IGAZSÁGÜGYI MINISZTERE” utal a pecsét jogosult használójára.