Az Egyesült Államok hadserege támadást hajtott végre egy kolumbiai feltételezett kábítószercsempész hajó ellen – közölte az amerikai hadügyminiszter.
Pete Hegseth bejelentése szerint a pénteki „halálos erejű kinetikus csapásban” három ember vesztette életét, ők a kolumbiai Nemzeti Felszabadítási Hadsereg (Ejército de Liberación Nacional, ELN) tagjai voltak.
„A hajó a hírszerzésünk számára ismert volt kábítószercsempész tevékenysége miatt, és egy ismert drogszállítási útvonalon közlekedett, és jelentős mennyiségű narkotikumot szállított” – írta a miniszter a közösségi médiában közzétett bejegyzésében, amelyhez egy felvételt is mellékelt a katonai művelet pillanatairól.
Az ELN az Egyesült Államokban terrorszervezetnek minősített csoport.
Gustavo Petro, Kolumbia elnöke szerint az amerikaiak által megsemmisített hajó nem kötődött kábítószer-kereskedelemhez, hanem egy „becsületes családhoz” tartozott Santa Marta városából.
Donald Trump bejelentette, hogy az Egyesült Államok leállít minden, Kolumbiának szánt támogatást az országnak a kábítószerhez kapcsolódó folytatódó tevékenysége miatt.
Az amerikai elnök a Truth Social-oldalán közzétett bejegyzésében Gustavo Petro kolumbiai államfőt tette felelőssé a kiterjedt drogelőállítás miatt, „illegális kábítószerfőnöknek” nevezve őt.
„Kolumbiában ez vált messze a legnagyobb üzletággá, és Petro semmit nem tesz a megállítására az Egyesült Államokból érkező jelentős kifizetések és támogatások ellenére” – fogalmazott Donald Trump.
Felszólította a kolumbiai vezetőt, hogy intézkedjen, ennek elmaradása esetén az Egyesült Államok beavatkozását helyezte kilátásba.
„A mai naptól ezek a kifizetések (…) nem lesznek elérhetőek Kolumbia számára” – olvasható az elnöki közleményben, amely kiemelte, hogy a kolumbiai kábítószer-termelés egyik fő célpontja az Egyesült Államok, ahol az eladott drog „halált, pusztítást és káoszt” okoz.
Donald Trump ugyancsak a közösségi oldalán azt jelentette be, hogy
az amerikai hadsereg az Egyesült Államoktól délebbre fekvő tengeri térségben feltételezett kábítószercsempész tengeralattjárót semmisített meg.
Az elnök azt is közölte, hogy a tengeralattjáró személyzetéből két túlélőt származási országába, Ecuadorba, illetve Kolumbiába juttatnak el büntetőeljárás lefolytatása céljából.
Az amerikai hadsereg szeptember eleje óta több katonai támadást hajtott végre Venezuelából kifutott, a bejelentés szerint kábítószercsempész hajók ellen.
Donald Trump a héten közölte: felhatalmazta a Központi Hírszerző Ügynökséget (CIA), hogy Venezuela területére lépjen, és műveletet kezdjen a kábítószer-kereskedelemmel szemben.