Irán nemzetbiztonsági tanácsának vezetőjét, Ali Laridzsánit, – a rezsim egyik legfontosabb alakját – megölték egy teheráni búvóhelyen – jelentette be Jiszráel Kac izraeli védelmi miniszter.
A hadsereg szerint egy másik teheráni légicsapásban végeztek az iráni Forradalmi Gárdához tartozó Baszidzs erők parancsnokával, Golamreza Szolejmánival, valamint helyettesével, Rászem Kurejsivel is. A hadsereg közleménye szerint a Baszidzs „része volt a terrorista iráni rezsim fegyveres apparátusának”.
„Laridzsáni és a Baszidzs vezetője csatlakoztak a megsemmisítési program vezetőjéhez, Hameneihez, és a gonosz tengelyének minden kiiktatott tagjához a pokol mélyén” – fogalmazott Jiszráel Kac.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök hivatala is közleményt adott ki, amelyben megerősítette, hogy „az iráni rezsim magas rangú tisztviselőinek likvidálását” rendelték el.
Az iráni állami média Laridzsáni nevében közleményt jelentetett meg egy órával később a közösségi oldalain, amelyben az amerikai támadásban elesett iráni tengerészek emlékét méltatja, akiknek temetése kedden várható.
A hatvanhét éves Laridzsáni az iráni vezetés egyik meghatározó alakja volt, különösen mióta a háború kezdetén megölték Ali Hamenei legfőbb politikai és vallási vezetőt. Irakban született, matematikus végzettségű volt, a nyugati filozófia szakértőjének számított, a Teheráni Egyetemen Immanuel Kant matematikai filozófiájáról írta doktori disszertációját.
Előkelő családból származott, apja az iráni vallási jog egyik vezető szaktekintélye volt, testvére pedig az igazságszolgáltatás korábbi vezetőjeként számos ellenzéki kivégzéséért felelt.
Egy másik testvére a kormány emberi jogi tanácsának vezetője és Hamenei politikai tanácsadója volt. Laridzsáni kétszer is megpróbált indulni az elnökválasztáson, de Hamenei utasítására kizárták, elemzők szerint azért, mert támogatta Haszan Róháni korábbi elnököt és a 2015-ös nukleáris megállapodást a nyugati hatalmakkal, Hamenei pedig tartott a befolyásától.
Az izraeli hadsereg szerint a Baszidzsot vezető Szolejmánit és helyettesét egy Teherán közepén felállított ideiglenes parancsnoki táborban érte a légicsapás. A Baszidzs az iráni rezsim nagyrészt önkéntesekből áll fegyveres szervezete, amely kulcsszerepet játszik a tömeges letartóztatásokban és a tüntetések leverésében.
Az izraeli légierő Teheránban, Sirázban és Tebrízben lecsapott az iráni katonai infrastruktúra különböző létesítményeire. A biztonsági szervezetek, köztük hírszerzési és belbiztonsági egységek, valamint a Baszidzs főhadiszállásait célozták, valamint ballisztikus rakéták, indítóállások, drónok és légvédelmi rendszerek raktárait is támadták.
Teheránban célzott csapást hajtottak végre Akrám al-Gúri, az Iszlám Dzsihád szervezet egyik vezetője ellen is, aki részt vett civilek megölésében Ciszjordániában, majd a Gázai övezetbe menekült, ahol részt vett Izrael elleni rakétatámadásokban. Egyelőre nem világos, hogy megölték-e, de ezt valószínűsítik a hadseregben.
Éjál Zamír izraeli vezérkari főnöke helyzetértékelésében azt közölte, hogy a hadsereg tovább támadja nagy erővel az iráni célpontokat. „Már az éjszaka folyamán is jelentős sikereket értünk el, amelyek hatással lehetnek a hadjárat egészére és a hadsereg feladataira” – fogalmazott a célzott légicsapásokkal kapcsolatban.



