Különös jelenségre figyelhetnek fel azok, akik ezekben a tavaszi hetekben a Buda környéki erdőket járják. Valami tömegesen megrágja a fiatal fák kérgét. A jelenség idén terjedelmes, egybefüggő erdőrészeket érint, ami mindenképpen szokatlan. Mi rághatja a budai erdőket? Ennek járt utána a tudás.hu.
Nehezen indul ez a tavasz. A manapság már eseményszámba menő, arasznyi hó régen elolvadt, eső pedig alig esik. A gyalogutak keményre száradtak, repedéseikbe az ember ujja is belefér. Járom az erdőt, zörög a bakancsom talpa alatt a csontszáraz avar.
Megint aszály van, most éppen tavaszi. Itt a klímaváltozás, sajnos nincs ebben már semmi különös. Az viszont csöppet sem szokványos, hogy a Fekete hegyek és a Vöröspocsolyás környékén
a legtöbb fiatal fának és a bokroknak sérült a kérge.
Közelebbről megnézve jól látható, hogy
valami módszeresen körberágta, lehántotta a kőris, az éger, vagy éppen a som törzsét, ágait.
Hódra nyilván nem gyanakodhatunk, épeszű hód ide nem költözik, hiszen a legközelebbi folyóvíz a Budán túl folyó Duna, pataknak, forrásnak, víznek pedig nyoma sincs ezen a vidéken.
De ekkor mi rágja a budai erdőket?
Az egymás mellett sorakozó, apró metszőfogak nyomait jól mutatja a megrongált fakéreg –
semmi kétség, szarvasok rágják a budai erdőket.
Még ebben sem lenne semmi különös, hiszen minden kisiskolás tudja, hogy télire érdemes beburkolni a kertekben a gyümölcsfák törzsét, mert a nyúl, vagy az őz nagy ínségében megrághatja azokat.
Természetes, hogy mindig találunk itt-ott megrágott fákat, csakhogy most 2026 tavaszán ez a jelenség soha nem látott méreteket öltött! Terjedelmes, hektáros erdőrészeket jártam be, melyekben szinte az összes növénynek meg volt rágva a kérge, sőt, az idősebb fák vastag támasztógyökreinek föld feletti részéről is lepusztították a kérget a szarvasok.
A területet jól ismerő, erdész barátom megerősítette sejtésemet, a téli időszakban
a szarvasok valóban ráfanyalodnak a fakéregre.
A kora tavasz az agancshullás ideje, a tél folyamán pedig kevesebb a természet nyújtotta táplálék.
Tavasszal az avarból elsőként előbújó növények, a már említett hunyor, a hérics, vagy éppen a gyöngyvirág mérgezőek, így védekeznek a kiéhezett növényevők ellen, vagyis táplálékként nem jöhetnek szóba. Eső alig esik, a fű még nem nő, ehető gyomok sem mutatkoznak, így a vad azt eszi, amit talál – fakérget.
Az egyébként száraz területen növő, lassan éledező fás szárúak kérgében ilyenkor már akad némi nedvesség, tápértéke ugyan csekély, de mégis van valami az állat gyomrában.
De miért tapasztalható idén tavasszal tömegesen ez a jelenség?
A mögöttünk hagyott télen hosszú heteken át vastag hó borította a Budai hegységet, ami az erdőnek egyértelműen jót tett. A hó lassan olvadt el, a várva várt nedvesség beszivárgott az erdő talajába, ahonnan az elmúlt aszályos esztendők jelentős mennyiségű csapadéka hiányzik. Vagyis a hó jól jött az erdőnek.
A szarvasok ellenben nem örültek annyira a szokatlanul kemény télnek, mint az erdészek, hiszen a vastag hóréteg alól csak üggyel-bajjal tudták kikaparni a túléléshez szükséges táplálékot. Így aztán megrágták a fák kérgét, mert nem volt más választásuk. A jelenlegi helyzet helyes megítéléséhez és megértéséhez azonban nem elég a jelent vizsgálni.
Politikai okok
A teljes képhez ugyanis az is hozzátartozik, hogy az említett területen túl sok vad, különösen sok dámszarvas él.
Ennek oka – bármennyire hihetetlen – egy, a rendszerváltozás előtti, politikai döntés.
Magyarországot a „vas és acél országa” mellett a
vadászati „nagyhatalmak” között akarta látni az akkori vezetés. Ennek megfelelően ez a vidék is zárt, úgynevezett kormányvadászterület volt, ahol mesterséges módon, etetéssel nagy vadsűrűség kialakítására törekedtek.
A számok megdöbbentőek:
az elmúlt 50-60 évben a gímszarvas állomány 300%-kal, a dámszarvas 400%-kal növekedett.
Az őz, muflon és vaddisznó állományban is hasonlóak a számok, bár az utóbbinál a jelenleg is tartó afrikai sertéspestis járvány komoly állománycsökkenést okozott.
A rendszerváltást követően aztán megszüntették itt a zárt vadaskertet, a kerítéseket lebontották, az egykori Budavidéki Állami Erdő- és Vadgazdaság pedig beolvadt a területet jelenleg is kezelő Pilisi Parkerdőbe.
A parkerdő honlapján olvasható, hogy az erdészeti társaság évtizedek óta a fenntartható erdőgazdálkodásra törekszik, vagyis igyekeznek létrehozni a természetes élőhely és a benne élő állatok számának egyensúlyát: próbálják elérni, hogy annyi vad éljen az erdőben, amennyit az képes eltartani.
Márpedig a dámszarvas remekül érzi magát és szépen szaporodik a középhegységi erdőkben, ugyanakkor lelkes kéregrágó, amit persze nem lehet tőle rossz néven venni.
A Pilisi Parkerdő a vadállomány szabályozása során az ökológiai vadgazdálkodás elveit követi, mellyel az erdőkben zajló folyamatok természetes egyensúlyát igyekszik támogatni.
A folyamat azonban nem megy egyik napról a másikra. Céljuk az, hogy minél inkább a természetes folyamatok érvényesüljenek az erdőkben, ám a drasztikus, nem kellő körültekintéssel végzett beavatkozások hibás eredményekhez vezethetnek.
