Áruló vagy hős Görgei Artúr, az 1848-as szabadságharc tábornoka?

Egy ősi maja királyság fővárosát tárták fel egy mexikói marhalegelőn
2020-03-12
Szombaton lesz a matematika világnapja, a nemzetközi pí-nap
2020-03-13

Áruló vagy hős Görgei Artúr, az 1848-as szabadságharc tábornoka?

Mácius 15-e kapcsán a forradalom és szabadságharc talán legvitatottabb figurája, a sokak által árulóként elkönyvelt Görgei Artúr életét pergetjük végig, akiről még azt is mondták, hogy alvó ügynök volt, akit a Habsburgok aktiváltak, amikor a magyar hadsereg vezetője lett.

Az 1818. január 30-án született Görgei Artúr előkelő, ám nem éppen tehetős család sarja volt, aki eleinte katonai pályán akart boldogulni, de az 1840-es évek derekára engedett természettudományos érdeklődésének és otthagyta a sereget.

A későbbi tábornok ekkor a jó hírű prágai egyetemen tanult vegyészetet. A kókuszolaj zsírsavairól írt dolgozata alapján támogatója, Josef Redtenbacher professzor komoly tudományos karriert vizionált a tehetséges fiatalember számára, akinek nevéhez a kókuszolaj egyik zsírsav összetevője, a mára gomba- és baktériumölőnek ismert, de nyugtató hatással is bíró laurilsav felfedezése fűződik. Mindezek miatt is Görgeire Lembergben, a mai Lvivben tanársegédi állás várt.

1848 azonban minden tekintetben sorsdöntő évnek bizonyult az életében.

Januárban ugyanis megkérte a kezét egy Adéle Aubouin nevű francia lánynak, aki nevelőnőként kereste kenyerét, történetesen éppen Redtenbachernél, ahol megismerte a professzor kedves tanítványát. Az esküvővel nem vártak sokáig, arra Prágában került sor 1848. március 29-én. Az új pár ezt követően Toporcra, a családi birtokra utazott, itt töltötték első közös heteiket is, a haza szolgálata pedig innen szólította Görgei Artúrt ismét fegyverbe.

1848. június 9-én lépett szolgálatba s ekkor a Győrben felálló 5. honvédzászlóalj századosává nevezték ki. Ezzel egy ragyogó katonai pálya vette kezdetét – egy ki tudja milyen fényes tudományos karrier helyett.

Szűk egy év múlva, 1849. március 31-én Görgei Artúr lett a forradalmi magyar csapatok fővezére. Az oly sokat emlegetett tavaszi hadjárat elsősorban az ő nevéhez köthető. Célja elsődlegesen az volt, hogy a Duna–Tisza közén állomásozó császári csapatokat, mintegy 55 000 főt, kiszorítsák Magyarországról. A magyar katonák 50 000-en lehettek, és Gyöngyös térségében gyülekeztek.

A terv szerint a személyesen Görgei által vezetett VII. hadtestnek magára kellett vonnia az ellenfél figyelmét, miközben a fősereg átkarolja az osztrák hadakat. Így került sor 1849. április 26-án több ütközet után Komáromnál a szabadságharc egyik legfontosabb csatájára.

Görgei 24 000 katonája körülbelül 30 000 császári katonával állt szemben, de sikerült győznie.

Ezt követően került sor Buda ostromára. Heinrich Hentzi von Arthurm tábornok, egy svájci nemesi család debreceni születésű sarja, a Görgei vezette csapatok ellen vitézül védte a várat, majd ennek során május 13-án lövetni kezdte Pestet. Az értelmetlen pusztításnak áldozatául esett a Duna partján álló palotasor. A várat végül május 21-én Görgei csapatai bevették, s maga Hentzi is súlyos sebeket kapott, majd néhány órával a vár elfoglalása után meghalt. Görgei Pest lövetése ellenére, tisztességes temetést rendezett számára a budai katonai temetőben.

A forradalom azonban, mint az közismert, elbukott, az orosz csapatok beavatkozása után a további harc értelmetlenné vált. Fjodor Vasziljevics Rüdiger orosz tábornok Ivan Fjodorovics Paszkevics tábornagyhoz, a Magyarországon harcoló orosz csapatok főparancsnokához valamikor 1849 augusztusának első felében már így írt:

Miközben Görgei Világostól Szöllős felé haladt, az emberek közül sokan eldobálták fegyvereiket, elhagyták soraikat és szétszéledtek különböző utakon.

Egy orosz levéltárban őrzött, ugyanezen időszakban kelt, francia nyelvű levél, amelynek szerzője ismeretlen, pedig így fogalmazott:

… attól a pillanattól kezdve, amikor tudomást szerzett az orosz beavatkozásról Magyarország ügyeibe, ezt a hadjáratot vesztesnek ítélte, és kijelentette, hogy nincs lehetőség az ellenállásra.

Így került sor 1849. augusztus 13-án a világosi fegyverletételre, majd az orosz cár javaslata ellenére a véres megtorlásra, gróf Batthyány Lajos miniszterelnök, több más politikus, az aradi tábornokok és más katonák kivégzésére.

Görgeit azonban nem sújtották halálbüntetéssel, amiben az orosz cár játszott főszerepet, s nem az, amit az igaztalan vád állít, miszerint Görgei személyes biztonsága fejében tette le a fegyvert. Paszkevics tábornagynak Rüdiger tábornokhoz írt egyik levele, amelyet 1849 augusztusának derekán írt, egyértelműen fogalmaz:

Az uralkodó megértéssel van Görgey iránt szolgálatai miatt, és erről az osztrák uralkodó őfelségének is írni kegyeskedett, emellett azonban uralkodónk örömmel megengedné, hogy Görgei Oroszországban éljen, amennyiben az osztrák uralkodótól nem kap kegyelmet.

A sokszor igaztalanul vádolt Görgei Klapka Györgyhöz Nagyváradról, 1849. augusztus 16-án írt levelében így vallott:

Csak hazám miatt, melyet tisztelek és melynek békét kívánok, hajlottam arra, hogy letegyem a fegyvert.

Görgei Artúr és családja előbb Klagenfurtban, majd Viktringben élt rendőri felügyelet alatt, miközben Magyarország felől mind erősebb megvetés sújtotta őket az árulás nyomasztó vádja miatt.

A lélekölő helyzet ellenére a házaspárnak két gyermeke született, 1850-ben egy lány, Berta, 1855-ben pedig egy fiú, Kornél. A folyamatosan rájuk nehezedő nyomás kikezdte idegrendszerüket, ami sajnos kapcsolatukon is nyomot hagyott.  1863-tól a férfi egyedül maradt, családja hazaköltözött, de ebben elsősorban a gyermekek hazai taníttatása játszott szerepet. 1865-ben Görgei boldogan újságolta testvérének, Istvánnak:

Kedvenc eszménknek, miszerint Bertából magyar hölgy, Kornélból magyar fiú váljék, valósulására meg van vetve az alap. Etel tanúsága szerint tiszta magyar érzelmű mind a két gyermek.

1867-ben, a kiegyezésnek köszönhetően, Görgei is hazatérhetett, sőt munkát is vállalhatott, nevezetesen az erdélyi vasútépítéseken dolgozott munkafelügyelőként, de az árulás vádja továbbra is megmérgezte a család körül a levegőt.

Ráadásul 1868-ban (egy korábbi, még klagenfurti kapcsolatából) Görgei Artúrnak törvénytelen gyermeke is született, egy leány, aki a Gambelli Klára nevet kapta. A kapcsolat immár menthetetlenné vált, a feleség 1876-ban a toporci rokonsághoz költözött. Eleinte váltottak leveleket, később már semmilyen kapcsolatot nem ápoltak. Amikor Adéle, akkor már Etelka, 1900-ban elhunyt, Görgei még a temetésén sem jelent meg.

A pár két gyermeke is kudarccal teli életet élt. Kornél (aki lejegyezte, majd pénzzé tette édesanyja emlékiratait), 1933-ban, igen nehéz anyagi körülmények között halt meg. Berta sajátos módon előbb a világosi kastély urának, báró Bohus Lászlónak lett a felesége, de elvált tőle és egy cseh grófhoz, Bubna Littitz Ferenchez ment hozzá. Idős korára, miután második férje 1905-ben meghalt, ő is szegénységben élt, apja emlékét pedig aligha őrizte szeretettel, hiszen azzal vádolta, hogy viszonya volt sógornőjével, sőt annak lányával is.

A kőszegi járás főszolgabírája 1925-ben az alábbiakat jegyezte fel Görgei Bertáról:

a legnagyobb nélkülözések között, kéregetésből tartja fenn magát. Nevezett előrehaladott koránál és beteges állapotánál fogva elhagyottságában és származásához méltatlan környezetben szenved. 1918-ig a király magánpénztárából élvezett kegydíjat, de az októbrista zendülés kitörése után (a jelenleg Ausztria által ideiglenesen megszállott) Rőtfalvára (ma Rattersdorfba) menekült. Szomorú hányattatás után ez évben Kőszegen nyert letelepülési engedélyt a Kelcz Adelffy utca 19. sz. alatt. Személyes tapasztalatom szerint a hónapos szobából álló szállását idegenekkel kénytelen megosztani, miután elegendő lakbér fedezettel nem rendelkezik. Tűzifát és gallyakat maga hord össze a szomszéd udvarokból itt-ott tejterméket is kap, azonban állandóan küszködnie kell a lakosság türelmetlenségével. Könnyű ruházata télen-nyáron egyforma.

Berta élete 1934-ben ért véget.

Az, hogy Görgeinek viszonya volt saját sógornőjével, Dedinszky Auréliával (Arankával), nehezen vitatható, a nő mindenesetre boldogtalan házasságban élt Görgey Istvánnal. Az ő lánya volt az első házasságából az a Návay Lenke, aki a már idős Görgei egyik gondozója volt. Bensőséges viszonyukról árulkodik egy falemezből készült, rozsdaszínű, bársonyborítású emlékdoboz, amely ma a Magyar Nemzeti Múzeum birtokában van, rajta ezzel a felirattal:

Kaptam Klagenfurtban néhai Rainer Marie kisasszonytul 1851 karácsonykor. Ajándékoztam Návay Lenke barátomnak, Visegrád 1896. november 15.

Maga Görgei, aki közel száz évesen, 1916-ban halt meg, minden vagyonát sógornőjére hagyta, aki pár évvel később, 1920-ban hunyt el. Az 1892-ben kelt végrendelet egyértelműen fogalmazott:

Végakaratom az, hogy kizárólag sógorasszonyom, Görgei Istvánné, Dedinszky Arankáé legyen mindenem, ami halálomkor tulajdonom volt, és hogy az összes hagyatékom fölötti kizárólagos rendelkezési jog halálom percétől kezdve Görgei Istvánné, Dedinszky Aranka sógorasszonyomat illesse meg.

Áprily Lajos Királyasszony kertje című versének sorai érzékletesen adják vissza Görgei komor magányát:

Zúgott a vádak fegyveres haragja,/ö néma úr volt és fegyvertelen./Kemény hátát a könek megvetette:/Támadj, világ, támadj, történelem.

 

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük