A mozikba számos remek hazai alkotás került be az elmúlt időszakban. Sok magyar filmet néztünk szerencsére, rekord is született. Most a 20-as évek magyar filmjeiből válogattunk, szerintünk ezeket is érdemes megnézni.
Kék Pelikan (2023)
Mivel a 90-es évek vonatjegy-hamisításairól akart filmet készíteni, Csáki László az évek során egyre mélyebbre ásta magát a témában. A MÁV, a rendőrök, illetve a bűnözők szemszögéből is megismerte, hogy miként ment a kamujegyek gyártása. Látszólag hiába van karnyújtásnyira a 90-es évek, végül rájött, hogy nincs elég tőkéje egy olyan történelmi mozira, amely vissza tudná adni ezt a letűnt világot.
Az akadályokat azonban Csáki a saját javára fordította és élőszereplős produkció helyett egy bámulatos rajzfilmet hozott tető alá a témáról, amely visszarepít minket a rendszerváltás utáni évek Magyarországára.
A Kék Pelikan több mint 15 éven át készült és a beleölt munka meg is látszik rajta. A maga módján mestermű.
Együtt kezdtük (2022)
A felnőtté válásról már számtalan mozit forgattak, de olyat még nem, amelynél ilyen gyönyörű hátteret biztosított volna a Balaton-felvidék.
A sztori egy baráti társaságról szól, melynek tagjai 10 évvel az érettségi után találkoznak egy esküvő miatt. Ahogy az ilyenkor lenni szokott: a régi sebek felfakadnak, a főhősökben pedig túlcsordulnak az érzelmek.
A romantikus-vígjátékok műfaját a készítők láthatóan nem akarták megreformálni, cserébe viszont biztos kézzel vezetik végig a nézőt a filmjükön. A karakterek szerethetőek, a környezet mutatós, a humor pedig többnyire tényleg vicces.
Véletlenül írtam egy könyvet (2025)
Volt idő, amikor itthon is sorra készültek a családi filmek: a Keménykalap és krumpliorr, vagy a Hahó, Öcsi! mára klasszikusokká váltak.
Lakos Nóra rendezése ezt a kissé elfeledett műfajt idézi meg egy olyan filmmel, amely rengeteg vizuális bájjal bír. A 2000-es évek elején gyakran érte a hazai alkotásokat az a vád, hogy nem elég filmszerűek. Az érdekes rendezői fogásokban itt azonban nincs hiány. Ötletes animációk és élénk színek dobják fel a mozi látványvilágát.
A történet alapját egy holland regény adja, amelynek központjában egy kislány áll, aki ki akarja ismerni az írás rejtelmeit, ám közben az élete is felbolydul, amikor az özvegy édesapja beleszeret egy nőbe.
Toxikoma (2021)
Herendi Gábor főleg a közönségfilmjeiről ismert, itt viszont egy olyan, drámai történetet mesél el, melyet első kézből ismert meg. A rendező még a Valami Amerika előmunkálatai alatt szembesült vele, hogy az egyik színésze, Szabó Győző heroinfüggő.
Maga a direktor kereste fel Szabó pszichiáterét Csernus Imrét, hogy segítsen Győzőnek a leszokásban.
A film Szabó kálváriáját mutatja be. Nem pontról pontra mutatja be a valóságot, viszont cserébe nem finomkodik, amikor a függőség árnyoldalai kerülnek terítékre.
De szemben az olyan híres drogfilmekkel, mint a Rekviem egy álomért, vagy a Trainspotting, ezúttal a történet előrehaladásával a nyomasztó hangulat kicsit felenged. Hisz jobban előtérbe kerül két roppant makacs ember, Csernus és Győző szembenállása.
Bár a lendületes indítás kicsit kifullad a végére, így is roppant emlékezetes műről van szó.
Toldi (2022)
Jankovics Marcell utolsó alkotása eredetileg TV-sorozatnak készült, de végül 2022-ben kissé átalakítva a vetítőtermekbe is beküldték.
A forgatókönyvírással nem kellett sokat bíbelődni: Arany János sorai kicsit megvágva ugyan, de egy az egyben hangzanak el. A költői képek pedig a vásznon vizuális gegek formájában öltenek testet.
A Toldi olyan mintha egy elsőosztályú mesekönyv elevenedne meg a szemünk előtt. A magyar középkor még soha nem volt ilyen bámulatos. A budai vár, a pesti piac forgataga, vagy az alföldi nádas vadvilága bámulatos képekben tárul elénk
A történetet mindenki jól ismerheti az iskolapadból: Toldi hatalmas erővel, de gyenge önfegyelemmel bír. Egy gyilkosság miatt először bajba kerül, de végül Nagy Lajos király udvarában hős lovag lesz belőle.
Egyetlen komoly hibája, hogy nincs folytatása. Csak a Toldi-trilógia első felvonása lett átültetve rajzfilmre. Sajnos Jankovics Marcell halála miatt félő, hogy a másik két rész már aligha lesz adaptálva.
Vadlovak – Hortobágyi mese (2021)
A legtöbb embernek a Hortobágyról nyilván előbb jut eszébe a szürkemarha, a gémeskút vagy a kilenclyukú híd, mint a vadlovak. Ami érthető is: bár az őseik is itt éltek, a mostani egyedek pár évtizede lettek betelepítve.
A fenséges jószágokról az a Török Zoltán forgatott mozit, aki a 2011-es Vad Magyarország-gal nálunk újra népszerűvé tudta tenni a természetfilmeket.
Ez az alkotása is hozza a tőle megszokott színvonalat. Jellemző, hogy a Hortobágyi mesét Németországban és Észtországban is díjazták. A film többnyire egy kiscsikó szemén át mutatja be a sík Alföldet, amely néha még a kegyetlen arcát is megvillantja a kamerának.
És mi van Tomival? (2024)
Till Attila filmje elé csak akkor üljünk le, ha fel vagyunk készülve némi húsba maró drámára.
Az első fél órája ugyanis briliáns, de egyben roppant nyomasztó is.
Az alkoholizmusról ennyire megrázó képeket nem sokan forgattak a világon. A hőse Sanyi – akit a mindig remek Thuróczy Szabolcs alakít – bábművészként keresi a kenyerét. Amikor pedig épp nem dolgozik, teljesen tönkretesz mindent maga körül a függősége miatt.
De szerencsére megvillan a fény az alagút végén. Ez ugyanis nem egy bukástörténet. A főszereplő megindul azon az úton, ahol végül egy boldog élet is várhatja.
A film képeiből elképesztő realizmus árad. Néha olyan mintha egy dokumentumfilmet néznénk.
Átjáróház (2022)
A forgatókönyv eredetileg majdnem horrornak indult, ám az átírások után egy romantikus–fantasy lett belőle, amelyben egy hullaház portása a munkahelyén kísértő szellemeknek segédkezik.
A film épp olyan vad, mint ahogy az a leírásból kitűnik. Sokat elárul, hogy már a nyitásban is egy égő kórház jelenik meg. Ennek fényében talán meglepő is lehet, de alapvetően egy közönségbarát filmről van szó, amely a morbid téma ellenére több szívmelengető jelenetet is tartogat a nézőnek.
Műanyag égbolt (2023)
Száz évvel járunk a jövőben: a Föld túlnyomó része kipusztult. Az olyan nagyvárosok, mint Budapest fölé hatalmas üvegbura került. A lakosokat egy bizonyos életkor után el kell vinni egy titokzatos Telepre, ahonnan már élve nem jönnek vissza.
Ez a sajátos animációs film hemzseg a fordulatoktól.
Mindig, mikor azt hinnénk, hogy már tudjuk merre tart a történet fonala, a sztori vesz egy hajtűkanyart. A Műanyag égbolt nem gyerekeknek való, a felnőtteknek viszont sok érdekes gondolatot is tartogat.
Külön falka (2021)
Vannak filmek, amelyeket már csak egy-egy alakítás miatt is érdemes megnézni. A Külön falka is ilyen.
A főszereplőt – vagyis a börtönviselt apát, aki lassan közelebb kerül a lányához -, egy amatőr színész, Dietz Gusztáv alakítja.
A rendező elmondása alapján a ketrecharcos múltja miatt Gusztáv rövidtávú memóriája olyan rossz volt, hogy eleinte nem akarták bevenni. Végül a kisugárzása miatt több száz jelentkezőből mégis ő bizonyult a legjobbnak. Külön terápiával segítettek neki, hogy fel tudjon csapni színésznek. A beléfektetett munka pedig nagyonis megérte. Az alakítása minket a székhez szögezett. Minden egyes kis gesztusa annyira hihető, hogy minden túlzás nélkül:
Gusztáv bejátszotta magát a szakma krémjébe.
