150 éve ismert levélről derült ki, hogy a Cantenbury mesék írójának egyetlen kézzel írott dokumentuma

Saját kezűleg írta azt a szabadságkérelmet a 14. századi brit író, Geoffrey Chaucer, a Canterbury mesék szerzője, amiről korábban azt gondolták, hogy egy írnok készítette a nevében – számolt be róla egy új kutatás alapján a The Guardian online kiadása hétfőn.

Az angol irodalom atyjaként tisztelt Chaucer 1374 és 1386 között II. Richárd király megbízásából főként a londoni kikötőben megforduló gyapjú után fizetendő vámokat felügyelte.

Ez idő alatt írta a szabadságkérelmet, és nyújtotta be jóváhagyásra – állítja a kanadai Richard Green professzor, Chaucer életművének kutatója.

Ez lehet az egyetlen ismert dokumentum, amit saját kezűleg írt

– hangsúlyozta a professzor.

Mint hozzátette: a dokumentum jelentőségét növeli, hogy

a kézírást más fennmaradt, középkori, még meg nem vizsgált írásokkal összevetve rábukkanhatnak még további Chaucer-szövegekre, feljegyzésekre is.

Green júliusban a Pennsylvaniai Egyetem kiadványában, a Chaucer Review folyóiratban publikálja kutatását.

A brit Nemzeti Levéltárban őrzött szabadságkérelmet

már 150 éve ismerik.

Mindeddig azonban

azt feltételezték, hogy egy írnok vethette papírra.

Green szerint azonban Chaucer saját kezűleg írta le a kérelmet. Azzal érvelt, hogy

Chaucer a hivatalos dokumentációt maga intézte,

nem volt irodai személyzete, és nem valószínű, hogy írnokot bízott volna meg egy ilyen egyszerű kérvény elkészítésével.

A kérelmet, amit Chaucer a királynak nyújtott be, egy

27,5 cm x 7 cm nagyságú pergamenre írta franciául,

ami abban a korban a bürokrácia nyelve volt.

A dokumentumban arra kért engedélyt, hogy megbízhasson maga helyett valakit a feladatai ellátásával.

Green elemzése szerint a dokumentum „kötetlen hangú”, rövid, egyszerűen megfogalmazott.

A professzor szerint nyilván előre tudta, hogy csak formaságról van szó, a kérelmét el fogják fogadni, de végig kellett járnia a hivatalos utat.

Minden jel arra utal, hogy ez a tényleges dokumentum, amelyet benyújtott, és amelyet saját kezűleg írt

– fogalmazott Green a júliusban megjelenő Chaucer Review című folyóiratban, amelyet a Pennsylvaniai Egyetem ad ki.

További hírek