Elindították Franciaországban a fiatal önkéntesek toborzását az Emmanuel Macron elnök által novemberben bejelentett „nemzeti szolgálatra”, amelyet a hadsereg és a nemzet közötti kapcsolat erősítésének és az országot érő fenyegetésekkel szembeni szükségletek kielégítésének eszközeként hirdetett meg az állam.
Catherine Vautrin védelmi miniszter szerint harminc évvel a kötelező sorkatonaság felfüggesztése után a novemberben meghirdetett önkéntes szolgálat bevezetése „hosszú távú fejlődés része a hibridebb hadseregmodell felé”.
Az önkéntesek 200 ezer aktív katona és 47 ezer tartalékos (80 ezer 2030-ban) mellett teljesítenek majd szolgálatot.
A francia hadsereg idén háromezer önkéntest kíván felvenni – 1800-at a szárazföldi haderőnél, 600-at a légierőben és űrhaderőben, 600-at pedig a haditengerészethez -, jövőre négyezret, 2030-ban 10 ezret, 2035-ben pedig 42 500-at.
A 18 és 25 év közötti férfiak és nők áprilisig jelentkezhetnek, hogy szeptember és november között tíz hónapra csatlakozzanak a hadsereghez, kizárólag Franciaország kontinentális vagy tengerentúli területein.

Emmanuel Macron francia elnök a francia Alpokban lévõ varcesi katonai támaszponton 2025. november 27-én. Az államfõ bejelentette, hogy Franciaország 2026 nyarától bevezeti az önkéntes tíz hónapos „nemzeti szolgálatot” fiatal felnõttek számára.
MTI/EPA/AP/Thomas Padilla
„A nemzeti szolgálat választása azt jelenti, hogy részt veszünk polgáraink, országunk védelmében egy olyan környezetben, amelyről érzékeljük, hogy bizonytalan” – mondta Fabien Mandon tábornok, a francia hadsereg vezérkari főnöke a védelmi miniszterrel és a három fegyveres erő (szárazföldi, légi és tengerészeti) vezetőivel tartott sajtótájékoztatón.
Kifejtette: egyhónapos alapozó képzés után az egységekbe integrált sorozottak „nemzetünk ellenálló képességének megerősítésében” vesznek részt.
„Képzést kapnak arra, hogy kényelmetlen helyzetekben hogyan reagáljanak, hogy cselekvésüket egy szervezett, szolidáris, erős csoport keretébe illesszék, ahol mindenki, függetlenül társadalmi származásától, személyes hátterétől, véleményétől, vallásától, ugyanabban az egyenruhában, az egyenlőség, a testvériség, a méltányosság elvei szerint fejlődik, és ahol a kiemelkedő teljesítményt jutalmazzák” – hangsúlyozta.
A fiatal önkénteseket a védelmi miniszter tájékoztatása szerint orvosi alkalmasság, motiváció és „a hadsereg igényeihez való alkalmasság” alapján választják ki. Havi bruttó 800 euró körüli fizetést kapnak, és a szolgálat alatt szállást és teljes ellátást biztosítanak számukra.
A „nemzeti szolgálat” (fizetés, felszerelés, ruházat, szállás) tervezett költsége a 2026-2030 közötti időszakra 2,3 milliárd euró.
A tíz hónapos szolgálat letelte után a fiatalok folytathatják tanulmányaikat, csatlakozhatnak az operatív tartalékosokhoz vagy aktívként bevonulhatnak a hadseregbe.



