Ha Magyarországot Grönlandhoz csatolnák, annak területe nem egészen 5 százalékkal lenne növekedne. Ha Grönland minden lakosa Magyarországra költözne, hazánk lélekszáma alig több mint fél százalékkal emelkedne. Az Egyesült Államokban másfél évszázada időközönként felmerül a gondolat, hogy meg kellene szerezni az Észak-Amerikához igen közel fekvő szigetet, melynek stratégiai jelentősége hatalmas. De mitől érdekes Grönland annyira, hogy Trump első megnyilatkozásai között ismét a megszerzését tűzte ki célul?
2,2 millió négyzetkilométeren 58 ezer ember él. A legnagyobb városban, Nuukban 18 ezren laknak. Nagyjából annyian, mint a ferencvárosi József Attila lakótelepen.
Tíz lakosból nagyjából kilenc inuit. A többiek nagyrészt dánok. Az inuitokat inkább eszkimókként ismerjük, de ezt a megnevezést a lealázó szóhasználat sértővé tette. (Az ember tragédiájában is szinte állatként vegetáló lényként jelennek meg az eszkimók.)
Forrás: Wikipedia
Grönland az észak-Amerikai tektonikus lemezen helyezkedik el, tehát földrajzilag Amerika része.
Területének 84 százalékát jég borítja. A jégtakaró átlagos vastagsága 3 km. A megművelhető terület aránya 6 százalék. Nuukban a hűvös rövid nyáron a napi legmagasabb hőmérséklet átlagosan 10 fok, télen -9.
A Golf-áramlat miatt sokkal magasabb, mint ugyanazon a szélességi fokon Kanadában, ahol -27.
Egy nagyon kicsi területtől eltekintve fák nem élnek meg a szigeten. Ez a tundra világa.
Grönlandon ugyanakkor a leggyorsabb a felmelegedés az egész világon. 200 milliárd tonna jég tűnik el évente.
A kutatók szerint csak ez 30 cm-rel növeli meg a tengerszintet az évszázad végéig. Ha Grönland jege teljes egészében elolvadna, akkor 6,40 méterrel emelkedne a tenger szintje.
Forrás: Wikimedia commons
A sziget földje aranyat, platinát, uránt, molibdént, szenet, ólmot, cinket, rubint, alumíniumot, titánt, rezet rejt.
A sziget állatvilágát – a jegesmedvét, a pézsmatulkot, a rozmárt, a narvált, a beluga bálnát – a túlvadászat, túlhalászat veszélyezteti. Néhány tengeri madárfaj is eltűnőben van.
A grönlandi export több mint 90 százalékát a halászat, a hal- és rákfeldolgozó ipar biztosítja. Az autonóm Grönland bevételének harmadát a Dániától kapott támogatás teszi ki.
Grönland a halászatot érintő korlátozások és a fókabőr termékek betiltása miatt 1985-ben kilépett az Európai Közös Piacból, az Európai Unió elődjéből, de az uniós alapokból azóta is részesül.
Vikingek, norvégok, dánok…
Három-négyezer éven át különböző inuit törzseké volt a sziget, illetve annak lakható része, a fjordok vidéke.
978-ban vetődött el az első norvég hajó a szigetre. 982-ben aztán 14 hajóval megérkeztek az izlandi-norvég vikingek az Izlandról három évre száműzött Vörös Erik vezetésével. Nekik sikerült először létrehozni európai telepeket a szigeten.
Állítólag Vörös Erik nevezte el a szigetet Grönlandnak, zöld szigetnek, hogy ezzel a névvel csalogasson oda telepeseket.
Három évszázaddal később, 1261-ben került Grönland a norvég királyság fennhatósága alá. A 14. század végén a skandináv országokat összefogó Kalmári Unióba vitte be Norvégia a külső birtokait, s ekkor az Unió részeként már Dánia is Grönland társbirtokosa lett.
Az első telepek kialakulásakor Grönland időjárása jóval kedvezőbb volt a mainál. Megéltek a fák, a lágyszárú növények, sokkal szélesebb körű mezőgazdasági tevékenység folyhatott. Gabonát is exportáltak. A 14. században azonban beköszöntött a kis jégkorszak, a telepesek életlehetőségei drasztikusan leromlottak, és a norvég telepesek el is tűntek a szigetről.
Éhínségek idején az öregeket, a betegeket gyakorta behajították a tengerbe a sziklákról. A 15. század végére az utolsó norvég telepesek is elhagyták a szigetet.
Ezután évszázadokon át ismét csak az inuitok lakták Grönlandot, ahol ekkor már a Thule-kultúra uralkodott. Ez a mai grönlandi inuitok kultúrájának az alapja.
A Kalmári Unió a 16. század elején felbomlott, de Dánia és Norvégia között a perszonálunió még hosszú ideig fennállt, és a dán-norvég királyok nem feledkeztek meg arról, hogy Grönland az övék. Időközönként küldtek is oda expedíciókat, amelyek azonban nem jutottak ott semmire.
1721-ben azután a dán-norvég Hans Egede lelkész vezette kereskedelmi és missziós expedíció megvetette az új skandináv telepek alapjait. Grönland lassanként megnyílt a dán – és csak a dán – kereskedők előtt, és a grönlandiak lutheránusok lettek.
1814-ben, a dán-norvég perszonálunió megszűnése után a Kieli Egyezmény biztosította Dánia fennhatóságát Grönland, Izland és a Feröer-szigetek felett. (Norvégia 120 évvel később megpróbálkozott azzal az értelmezéssel, hogy Grönland lakatlan keleti része a senki földje, és ott norvég gyarmatot próbált létrehozni, de a nemzetközi bíróság Norvégia ellen, Dánia javára döntött.)
Dánia tehát a 14. század végétől társbirtokosa, 1814-től egyedüli birtokosa Grönlandnak.
A dánok Grönlandja inuittá lesz
1953-ban megszűnt Grönland gyarmati státusza. Az új dán alkotmány szerint a sziget Dánia közigazgatási egysége, megyéje lett, és képviselőt küldött a dán parlamentbe.
A grönlandiak dán állampolgárságot kaptak, és erőteljes asszimilációs politika érvényesült. A dán nyelv kizárólagos használatát szorgalmazták a közéletben, az állami adminisztrációban.
A grönlandiak részére csak Dániában biztosították a felsőbb iskolai tanulmányokat. Sok inuit gyereket bentlakásos dániai iskolákban oktattak, és ezek jelentős része el is vesztette kapcsolatát az inuit kultúrával.
Forrás: Pxere.com
Az asszimilációs politika összekapcsolódott a társadalmi mobilizációval. Az azelőtt túlnyomórészt vadászattal, halászattal foglalkozó inuitok jelentős része városlakó alkalmazott lett.
Megnyíltak az inuitok előtt az értelmiségi pályák, és az inuit értelmiség körében egyre erősödött a kulturális identitás megőrzésének és elismertetésének az igénye. A hetvenes évekre a függetlenségi mozgalom egyre szélesebb köröket ért el, és a Közös Piachoz való csatlakozás is megkövetelte Grönland státuszának megváltoztatását.
1979-ben Grönland korlátozott autonómiát kapott. Saját törvényhozása lett, de a külpolitika, a rendészet és a természeti erőforrásokkal való gazdálkodás megmaradt a dán parlament hatáskörében.
Grönland lakói nem elégedtek meg a korlátozott autonómiával. 2008-ban népszavazással erősítették meg a nagyobb autonómiára támasztott igényüket. 2009-ben meg is született az a törvény, amely az igazságszolgáltatás, a rendfenntartás és a természeti erőforrások fölötti ellenőrzést is biztosította Grönland számára. A külpolitika és a hadügy maradt a koppenhágai kormány és parlament kezében.
2012-ben ünnepélyes keretek között a grönlandi nyelvet hirdették ki Grönland egyetlen hivatalos nyelvének. A dánnak – az angollal együtt – az elismert nyelv státusza jutott.
A Monroe-Trump kontinuitás
James Monroe elnök 1823-ban fogalmazta meg azt a tételt, hogy az amerikai kontinens politikai ügyeibe való bármiféle külső beavatkozás az Egyesült Államokkal szembeni ellenséges akciónak tekinthető.
Ennek a később Monroe-ról elnevezett doktrinának a jegyében az Egyesült Államok nem engedhet meg semmiféle európai gyarmatosítást a nyugati féltekén.
A Monroe-doktrina a felbomlóban lévő latin-amerikai spanyol és portugál gyarmatbirodalom ellen irányult, de az érvénye kiterjedt az egész nyugati féltekére.
Grönland egyértelműen Észak-Amerika része, hiszen csak egy szoros választja el Kanadától. A sziget dán kolonializációja a Monroe-doktrina értelmében az Egyesült Államok számára elvileg elfogadhatatlan.
Az Egyesült Államok több ízben vásárlás útján gyarapította a területét. Így vették meg Napóleontól a mai Egyesült Államok középső részét, majd Oroszországtól Alaszkát.
Semmi különös nincs abban, hogy Grönland megvételével is próbálkoztak.
William H. Seward külügyminiszter, aki Alaszka megvételét is letárgyalta, 1867-ben előállt azzal a javaslattal, hogy vegyék meg Grönlandot és Izlandot Dániától.
Ezek a vásárlások sokkal közelebb hozták volna az Egyesült Államokat üzleti, katonai és mindenféle értelemben Európához. 1868-ban egy jelentés is készült, amelyben Seward hosszan ecseteli, hogy Grönland milyen értékes, természeti kincsekben gazdag és egészséges vidék.
5,5 millió dollárt kínáltak volna Dániának aranyban Grönlandért és Izlandért. Seward azzal is érvelt, hogy Grönland annektálása Kanadát is arra késztetné, hogy csatlakozzon az Egyesült Államokhoz. Így alakulna ki egy összefüggő észak-amerikai birodalom Európa küszöbéig.
Seward javaslata azonban nem nyerte el a képviselők többségének a tetszését, valószínűleg azért, mert Seward a republikánusok körében módfelett népszerűtlen Andrew Johnson elnök bizalmasa volt. Dánia tehát erről a javaslatról nem is dönthetett.
1910-ben „mértékadó személyiségek” azt sugallták az Egyesült Államok koppenhágai nagykövetének, hogy Dánia odaadná Grönlandot és Nyugat-India akkor dán tulajdonban lévő szigeteit az akkor még amerikai birtoknak számító Fülöp szigetekhez tartozó Mindanao és Palawan szigetekért, amelyeket aztán Németországgal elcserélhetne Észak-Schleswigért.
Ez az üzlet nem jött össze, és a Grönlandot érintő része okafogyott lett, miután az első világháború alatt az Egyesült Államoknak eladták Dán Nyugat-Indiát (a mai Virgin Szigeteket), Schleswig északi részét pedig a világháború után szerezte vissza Dánia a vesztes Németországtól. Akkor fontosabbak voltak az USA számára a Panamai Csatorna védelmére használható karibi szigetek, mint Grönland.
1940 elején a kormány által elfogadott Rainbow 4 nevű tervezet szerint, ha felmerül egy USA elleni támadás veszélye, akkor megelőzésként el kell foglalni Hollandia, Franciaország és Dánia valamennyi birtokát a nyugati féltekén, hogy védelmi övezetet hozzanak létre az Egyesült Államok körül.
1940. április 9-én Németország megszállta Dániát. Fölmerült a közvetlen veszélye annak, hogy a Dánia által birtokolt Grönlandot, illetve a Dániával perszonálunióban lévő Izlandot birtokba veszi a német hadsereg, és kiváló pozíciót alakítanak ki az Egyesült Államok megtámadásához, de legalábbis sakkban tartásához. Hiszen Grönland nyugati partjától négy óra alatt elérhetik New York-ot.
A megszállás utáni napokban arról írtak a lapok, hogy a koppenhágai hírek „szívében sebzik meg Amerikát”, és az Egyesült Államok azonnal beavatkozik a háborúba, ha Grönlandon vagy Izlandon német csapatok szállnak partra. Egy szenátor ismét javasolta Grönland megvásárlását.
Az amerikai sajtóban olyan hírek kerengtek, hogy Dánia (egyébként pontosan fizetett) adóssága fejében indokolt lenne Grönland megszállása. A dán közvélemény – legalábbis a megszállt ország kollaboráns sajtója szerint – bizalmatlanul szemlélte az USA Grönlandot érintő terveit.
A Komintern Moszkvában, május elsejére kibocsájtott felhívásában leszögezte, hogy „Az Egyesült Államok burzsoáziája ki akarja nyújtani kezét Grönland és Izland felé.” (Ekkor a Szovjetunió még baráti viszonyban áll Németországgal.)
Németország hevesen tagadta, hogy szándékában állna Grönlandot elfoglalni és katonai célokra igénybe venni, de ez persze nem jelentett semmit.
Dánia és Norvégia megszállása után az Egyesült Államokban csökkent a semlegesség híveinek és nőtt a háborúba való belépés híveinek a száma.
A Dánia megszállása után függetlenné vált Izlandot már 1940 májusában megszállták az angolok. Azzal a szigettel már nem volt gond.
Roosevelt elnök még 1941 elején is hevesen cáfolta, hogy az USA megszállná Grönlandot: „Ilyen terv fel sem merült!”
Februárban már rohamtempóban építették ki a támaszpontokat Grönlandon. Áprilisban pedig Roosevelt bejelentette, hogy az Egyesült Államok protektorátusa alá helyezik Grönlandot.
Ennek jogi alapjaként arra az államközi megállapodásra hivatkoztak, amelyet dán részről Dánia New York-i követe írt alá, akinek persze már semmi köze nem volt a megszállt ország hivatalban lévő, kollaboráns kormányához.
Roosevelt elnök azzal támasztotta alá a protektorátus szükségességét, hogy Grönlandon német jelenlétet, Grönland fölött német repülőket észleltek. A német külügyminisztérium hallucinációnak minősítette az amerikai elnök állításait.
A lapok megállapították azt is, hogy az Egyesült Államok Grönland megszállásával már nagyon közel került a háborúba való belépéshez.
Ez így is volt. Az Egyesült Államok az év végén, a Pearl Harbour elleni támadás után lépett be a világháborúba, de fél lábbal már 1941 áprilisában, Grönland elfoglalásával benne volt.
1945 után a felszabadult Dánia kormánya elismerte az 1941-es megállapodást, de annak és az amerikai katonaság grönlandi jelenlétének a meghosszabbítását – az Egyesült Államokkal ellentétben – nem kívánta.
1946 decemberében az Egyesült Államok 100 millió (akkori) dollárt ajánlott aranyban Dániának Grönlandért. Azzal érveltek, hogy Dánia számára Grönland értéktelen, az Egyesült Államok számára viszont katonai szempontból létkérdés a szigeten való jelenlét.
Dánia elutasította az ajánlatot. Fenntartotta a nyilvánosság előtt azt az álláspontját, hogy ragaszkodik az amerikai katonai erők távozásához. Diplomáciai csatornákon jelezték azonban, hogy ez az álláspont nem olyan szilárd, és inkább csak a dán közvéleménynek szól.
A hidegháború élesedése eldöntötte a kérdést. 1948-ban már a dán kormány is egyértelművé tette, hogy az amerikai csapatok maradhatnak Grönlandon. Ezt a Szovjetunió és szövetségesei természetesen mélyen elítélték. A NATO megalakulásával az amerikai jelenlét legitimitása végképp megerősödött.
Az amerikai csapatok grönlandi tevékenységéhez, katonai fejlesztéseihez azonban Dánia hozzájárulása kellett. Azt azonban nem kötötték a dán kormány orrára, hogy Grönlandon nukleáris fegyvereket helyeznek el.
Forrás: nara.getarchive.net
Ez akkor derült ki, amikor 1968. január 21-én a thulei légitámaszpont közelében lezuhant egy B-52-es amerikai bombázó. A héttagú személyzet hat tagja életben maradt. Nekik sikerült ejtőernyővel kiugrani a gépből, amelyen tűz ütött ki.
A Pentagon közleményében szerepelt, hogy a gépen hidrogénbombákat szállítottak, de ezek töltete nem volt élesítve, ezért nem áll fenn a robbanás veszélye. A repülőgép a jégréteget áttörve elmerült a tengerben Thulétól tíz kilométerre. A négy bomba közül egy örökre eltűnt.
A szocialista ellenzék NATO-ellenes tüntetést szervezett, és követelte Dánia kilépését a NATO-ból.
A dán közvéleményt fölbolydító szerencsétlenség után eltelt fél évszázad úgy, hogy senkinek nem jutott eszébe az Egyesült Államokban fölmelegíteni a Grönland megszerzésére irányuló terveket. Dánia a NATO-n belül mintaszerűen együttműködik azóta is az Egyesült Államokkal, melynek hadserege lényegében azt csinál Grönlandon, amit akar. Dánia készségesen kiszolgálja az USA igényeit.
A 2010-es évek közepén Kína befektetőként jelentkezett (polgári) repülőterek, kikötők és bányák létesítésére Grönlandon. Dánia amerikai nyomásra mondott fel ilyen szerződéseket. Az Egyesült Államokat már Trump első hivatalba lépése előtt is aggasztotta Kína nyomulása és Dánia hajlandósága. Közben olyan közvélemény-kutatások készültek, miszerint a grönlandiak jelentős többsége támogatná a Dániától való elszakadást.
Ez persze legkevésbé sem jelenti azt, hogy az Egyesült Államokhoz kívánnának csatlakozni, de a függetlenségi törekvések bátorításával az USA mindenesetre nyomást gyakorolhat a dán kormányra.
Forrás: Pxere.com
2019-ben Donald Trump – hol máshol? – a Twitteren ajánlatot tett Grönland megvásárlására, amelyet Mette Frederiksen dán kormányfő azonnal visszautasított. „Dánia nagyon különleges ország, hihetetlen emberekkel, de tekintettel Mette Frederiksen miniszterelnök megjegyzéseire, miszerint nem érdekli őt Grönland megvásárlásának megvitatása, találkozónkat, amelyre két hét múlva került volna sor, elhalasztjuk” – közölte Trump a Twitteren.
Ez a történet folytatódik most, Donald Trump visszatérésével.
