1,8 millió magyar nő. Anyák, lányok, kamaszok, idősek, kismamák, egyetemisták, vagy épp nyugdíjasok. Nem számít, hogy gazdagok vagy szegények, diplomások, vagy épp még tanulnak, utazgatnak vagy otthon ülnek, gyereket terveznek vagy már az unokákat várják. Mind elszenvedőivé váltak valamiféle erőszaknak. Dr. Spányik Andrással, pszichoterapeuta szakorvossal és Lator Annával, háborús nemi erőszak, párkapcsolati és szexuális erőszak túlélőivel foglalkozó kulturális antropológussal beszélgetett a tudás.hu
Az Európai Unió 2024-es felmérése szerint a nők 31 százaléka tapasztalt élete során fizikai vagy szexuális erőszakot. Az EIGE országjelentése szerint a magyar nők 44 százaléka élt át ilyet élete során legalább egyszer egy családon belüli elkövetőtől.
Ez a jelenlegi népességadatok alapján megközelítőleg 1,8 millió, 18 év feletti magyar nőt jelent. A pszichológiai erőszak akár kétmillió nőt is érinthet.
Anyák is szenvednek
Ez azonban még csak a jéghegy csúcsa. Az Adverse Childhood Experiences magyar kutatása szerint a felnőttek egynegyede számolt be jelentős gyerekkori traumáról.
A szülő nők 20-45 százaléka valamilyen szempontból traumatikusan élte meg a szülését, ezzel alaposan megnehezítve életük egyik legfontosabb eseményét és a baba ellátását.
Nem kérdezték meg őket arról, engedélyezik-e a rajtuk elvégzett beavatkozásokat, nem hallották meg a kéréseiket, a fejük felett döntöttek róluk, a testükről, és a babájukról, vagy épp teljesen magukra hagyták őket.
Nem csoda, hogy a legtöbbjük szülés utáni depresszióval küzd – Nagy Emese és munkatársai országosan reprezentatív kutatása szerint a szülés utáni depresszió előfordulása 10,8 százalék a magyar anyák körében, ez 8-10ezer nőt érinthet. Az átéltek hatására évente körülbelül 3500–4100 anyánál PTSD is kialakul.
Sokan nem mennek el nőgyógyászati szűrésekre
Egy traumán átesett nőnek nemcsak a saját testével való viszonya változik meg, de az egész világhoz másképp áll.
Főleg azokat a helyzeteket kerüli, ahol ismét kontrollvesztetté válna, tipikusan ilyen az orvosi ellátás.
Ez azt eredményezi, hogy rengeteg nő nem megy el nőgyógyászati vizsgálatra, rákszűrésre (a legfrissebb európai statisztikák szerint Magyarországon a célcsoportba tartozó nők nagyjából 44–46% nem jelenik meg rendszeresen a szűrésen, pedig az életkora alapján ajánlott lenne számára) sem, mert retteg attól, hogy a testét feltárja egy idegen előtt.
A gyerekkori abúzus, a felnőttként elszenvedett nemi erőszak, zaklatás vagy traumatikus szülés elszenvedői a leginkább érintettek a témában, de hasonló félelmet élhetnek át a nem neurotipikus emberek is, akikre jellemzően nem jut elég idő és figyelem a hagyományos rendelőkben.
Traumaérzékeny nőgyógyászati rendelés
A Medspot Alapítvány közhasznú szervezet jóvoltából szeptembertől traumaérzékeny nőgyógyászati rendelés indul Budapesten, kifejezetten az olyan nők számára, akik félelmeik miatt eddig nem fordultak nőgyógyászhoz.
A lehetőségről dr. Spányik Andrással, a MedSpot Alapítvány orvosszakmai csapatának vezetőjével, alapítójával, kurátorával, pszichoterapeuta szakorvossal, pszichoanalitikus kandidátussal, Bálint-csoport vezetővel és Lator Annával, háborús nemi erőszak, párkapcsolati és szexuális erőszak túlélőivel foglalkozó kulturális antropológussal beszélgettünk.
Honnan jött a rendelő ötlete?
Spányik András: Most már tíz éve látunk el segítségre szoruló embereket az alapítványunkkal, főként menekülteket, akik nagyrészt valamilyen fajta traumának az áldozatai. Hozzátartozóikat vesztették el, vagy az otthonukat, megsérültek, menekülniük kellett, vagy épp nem tudtak segíteni magukon, családtagjaikon.
Olyan, a megküzdési kapacitást meghaladó érzelmi stressznek voltak kitéve, aminek hatására tüneteik alakultak ki. A szíriai menekültválság idején kezdtünk el komplex módon segíteni Budapesten, ez azt jelenti, hogy az orvosi ellátást pszichológiai segítséggel kombináltuk.
Az orvosaink azt a fajta megengedő, teret biztosító, a kontrollt a páciensek kezében hagyó kommunikációt és kapcsolati helyzetet teremtik meg az ellátás során, amelyben ki tud alakulni a bizalom.
Az orosz-ukrán teljeskörű háború kitörése után Beregsurányban az ukrán-magyar határon segítettük ezzel az interdiszciplináris megközelítéssel az embereken. Később Kárpátaljára helyeztük át a székhelyünket.
Kvázi örökbe fogadtunk három menekültszállót, és ott százötven emberről gondoskodunk, óriási anyagi és egyéb megterhelések árán. Nehéz újrateremteni a forrásokat, de hála a donoroknak, segítőknek és az önkéntes orvosoknak mindig tovább tudunk dolgozni.
Az itt felsorolt helyeken megszerzett tudást és tapasztalatot szerettük volna kamatoztatni Magyarországon, ezért kezdtünk el azon gondolkodni, hogy a traumatudatos, pszichológiai szempontú orvosi ellátást milyen területen tudnánk a legjobban hasznosítani.
A szeptemberben induló traumaérzékeny nőgyógyászati rendelőben azt a biztonságos légkört szeretnénk megteremteni, amelyben a páciens képes megtartani a kontrollját és nem traumatizálódik újra – ez egy átlagos orvosi vizsgálat közben a legjobb szándék mellett is megtörténhet.
Annával még a háborús segítségnyújtás közben találkoztunk, és kiderült, hogy a tudása, tapasztalata pont témába vág.
Lator Anna: Ahogy András is említette, azt látjuk, hogy a legutóbbi statisztikák szerint
Magyarország a nők elleni erőszakkal kapcsolatban a három legrosszabbul teljesítő ország között szerepel az Európai Unióban.
Nagyon kevesen kérnek segítséget, és ennek számtalan oka van, az egyik például az, hogy nem is nagyon tudnak hova fordulni.
Nincs olyan egészségügyi intézmény, ahová egy túlélő vagy áldozat biztonsággal fordulhat, tudja, hogy ott körültekintő egészségügyi ellátást kap, és megvan az a szakmai betegút, ahogyan Őt tovább utalhatják más szervezetekhez, ha arra van szükséges.
Miközben Belgiumban, Olaszországban, Dániában, Hollandiában, Svédországban már sexual assault center-eket, azaz szexuális erőszak áldozatainak segítő központokat vezetnek, ahol akár rögtön egy támadás után, de akár hónapokkal, évekkel később is lehet segítségért folyamodni.
Ez a szemlélet mód még hiányzik itthon, és az intézmények is hiányoznak, ezért hozzuk létre a traumaérzékeny nőgyógyászati rendelőt, ami egy nagyon jó belépési pont lehet, akár arra is, hogy később magasabb szintű ellátásban részesüljön az adott páciens.
Miben tudnak segíteni az ide fordulóknak?
S.A.: Azt, hogy pontosan milyen szolgáltatásokat tudunk nyújtani, a támogatások mértéke határozza meg. A nyáron igyekszünk minél több orvost, céget, szervezetet, pályázati lehetőséget megtalálni.
Főként olyan orvosok dolgoznak majd nálunk, akik a szabadidejüket áldozzák erre a projektre. Maga az ellátás a nők számára ingyenesen lesz elérhető.
Miben lesz ez más, mint egy átlagos nőgyógyászati rendelő?
S.A.: Először is időt szánunk a betegekre. Az általános ellátásban rögtön vetkőzni kell, mihamarabb az asztalra feküdni, és már következik is a vizsgálat. Nincs idő és tér az akklimatizációra, ami egyébként már a befogadó térben, az asszisztensek szavaival, kedvességével megkezdődik.
Nemcsak nőgyógyászok lesznek elérhetők, de pszichológusok, pszichiáterek is.
A rendelő működtetése mellett folyamatosan tartunk majd képzéseket segítőknek, orvosoknak, pszichológusoknak, és a traumaérzékeny ellátásnak nagyon sokféle szempontját járjuk körül.
Hiszen a lényeg az lenne, hogy minél több szakember tudjon a traumatudatos ellátásról, és minél több orvos, egészségügyi ellátószerv kezdje ezt el a gyakorlatban beépíteni a praxisába. Ráadásul a folyamat közben mi magunk is egy sor eddig ismeretlen helyzettel találkozunk és folyamatosan tanulunk majd.
L.A.: Nem csak egy nőgyógyászati és pszichológiai rendelőt indítunk, hanem kialakítjuk a betegutakat, szervezzük a bekerülést, képzünk, emellett folyamatos, aktív kapcsolatot ápolunk más segítő szervezetekkel, hiszen szükség lehet akár jogsegélyre, akár védett házban elhelyezésre is. Tesszük mindezt úgy, hogy
jelenleg Magyarországon még elfogadott irányelv sincs a szexuális erőszak túlélőinek ellátásáról.
Hogyan képzeljük el a magyarországi állapotokat?
L.A.: A statisztikákból azt látjuk, hogy jelenleg körülbelül 300 ezer nő él bántalmazó kapcsolatban Magyarországon. A 18-74 éves magyar nők fele élt már meg valamiféle erőszakot, és 18 százalék körül van azok aránya, akik szexuális erőszakot éltek át.
Csakhogy nem mindenki ugyanazt érti szexuális erőszak alatt. Általában azok a történetek jutnak eszünkbe, amelyek bekerülnek a hírekbe: például, hogy mi történt egy buliban vagy kollégiumban, de valójában minden olyan szexuális jellegű cselekmény, vagy arra tett kísérlet, amit az illető beleegyezése nélkül követnek el, a szexuális erőszaknak számít. Ha ebbe belegondolunk, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy ez sokkal-sokkal nagyobb probléma annál, mint amit az adatokból látunk.
Jelenleg ha egy erőszakot elszenvedett nő megpróbál segítségért fordulni a rendőrséghez vagy kórházban szeretne látleletet vetetni, gyakran épp áldozathibáztatással szembesül.
Nincs speciálisan képzett személyzet, nincs speciális protokoll, a szakembereknek nincs idejük hirtelen végiggondolni, hogy az áldozatnak milyen segítségre van szüksége.
Az orvosok többségéből hiányzik a túlélőközpontú vagy traumaérzékeny szemléletmód. Kutatás igazán nincs rá, hiszen ez nem egy olyan téma, ami prioritást élvezett volna az elmúlt évtizedekben, vagy bármikor Magyarországon.
Úgyhogy a rendelő tapasztalatainak feldolgozása abban is segíthet, hogy megtaláljuk, melyek a legnagyobb hiányosságok az ellátásban.
S.A.: Orvosként nagyon fontos, hogy a hozzánk betérő nők biztonságban érezzék magukat. Ehhez folyamatosan tájékoztatjuk őket arról, mit tervezünk a vizsgálat vagy a kezelés részeként, és ezekhez egyenként a beleegyezésüket kérjük. Az amerikai nőgyógyászati és szülészeti kollégiumnak van egy hat pontból álló alaplistája, ami szerint el kell járni.
A biztonság, a bizalom, az együttműködés mindig nagyon fontos, ahogy az is, hogy a páciensnek legyen választási lehetősége. A beteg így kontrollt gyakorol a folyamatok fölött, felhatalmazást ad, vagy épp elutasít valamit.
Ehhez viszont az kell, hogy az orvos mindig megkérdezze, hogy ezt és ezt tervezem, mehetünk tovább, komfortos ez Önnek? Van bármi, amitől tart? A WHO-nak is van egy protokollja, amiben egyszerűen leírják, mit mondjon az orvos és mit ne. Nagyon komplex, hogy egy ellátást hogyan lehet igazán jól és magas színvonalon nyújtani, be is kell gyakorolni, de ha sikerül, az hatalmas változást generál.
Mennyire látják nyitottnak a hazai orvosokat, szakembereket erre?
S.A.: Ezt majd egy év múlva tudjuk megbeszélni, de azért azt már most is látjuk, hogy érdeklődnek, szeretnének többet tudni, képződni a saját szakterületükön. Több orvos örömmel és nagyon készségesen állt az ötlethez, ami azt mutatja, hogy az ötletnek van létjogosultsága és a szakemberek is érzik, hogy erre szükség van. Ráadásul olyanok is érdeklődnek, akik külföldi tapasztalatot is haza tudnak hozni, akiknek nem új ez a koncepció, hanem abszolút ismerősen mozognak benne.
A pszichológiai szempontok ellátásba építése sok orvosnak újkori forradalomnak tűnhet, pedig száz évvel ezelőtt a magyar származású Bálint Mihály már foglalkozott a megfelelő orvos-beteg kapcsolattal
(Az 1896-os születésű orvos-pszichoanalitikus, az esetmegbeszélő Bálint-csoportok megalapítója fontos szerepet játszott a magyar pszichoanalízis szellemi légkörének megalkotásában – a szerk.).
Ezek a Bálint-csoportok, bár száz évesek lassan, nagyon elterjedtek, egyre több orvos csatlakozik. Ehhez nagyon kell az önismeret és az önreflexió is a szakemberek részéről, de pont ez teszi lehetővé, hogy komplexebb és eredményesebb módon láthassuk el a betegeket.
