1946. augusztus 1-jén született meg a modern magyar forint. A gazdaság ekkor az összeomlás szélén volt, a történelem legsúlyosabb hiperinflációja tombolt az országban. Csak az új fizetőeszköz segíthetett. És segített is. Hazánkban nyolcvan éve töretlenül a magyar forint a fizetőeszköz.
A második világháború utáni Magyarországon a pengő értéke gyakorlatilag megsemmisült. 1946 nyarára az árak óránként duplázódtak, a papírpénz elveszítette az értelmét, az emberek utcakövekre söpörték a milliárd pengős bankjegyeket, és a mindennapi kereskedelemben visszatért a cserekereskedelem.
A II. világháború végén ugyanis minden összejátszott az akkori magyar fizetőeszköz, a pengő ellen.
Már a II. világháború alatt elindult az árak növekedése, de ezt a hadigazdálkodás elfedte. A háború után azonban egyszerre több dolog is a felszínre tört.
Egyrészt eleve sok készpénz volt forgalomban, hiszen a készpénzállományt az 1942-es határokon belüli nagy ország igényeihez szabták, ráadásul a háború miatt egyre több pénzt is nyomott az ország.
A háború után az állam bevételei is messze alul maradtak a kiadásoknál, amit újabb fedezetlen készpénz kibocsátásával próbáltak meg kezelni.
Forrás: Wikipedia
Másrészt gyakorlatilag nem lehetett semmit kapni. A termelés leállt, ami ipari termelés volt, az jóvátételre vagy újjáépítésre ment, az alapvető élelmiszereket jegyre adták, az emberek nagy része éhezett, nyomorgott.
A gyárak romokban voltak, s ami a korábbi német rablás, a harcok és a bombázások után megmaradt, azt a szovjetek felpakolták és elvitték, és az országot ezen felül még nagyon magas jóvátételi kötelezettség is terhelte, ráadásul a szovjet csapatokat is a magyar hatóságoknak kellett ellátni.
A szovjet hadsereg jogot szerzett pengő nyomtatására, és mérték nélkül élt is ezzel, azaz az eleve magas készpénzállományt tovább növelte. Az ország aranytartaléka valahol Nyugat-Európában volt, tehát semmi fedezet nem volt a pengő mögött.
Hiperinfláció, elszabadultak az árak
Nézzük a számokat.
Annyi áruért, amiért 1939-ben egy pengőt kértek, azért 1945 júliusában már 105 pengőt, decemberben 41 478 pengőt, 1946 januárjában majdnem a dupláját, és a dolgok csak itt kezdtek begyorsulni.
Áprilisban már ugyanennyi árut 35 millióért lehetett megvenni.
Ez után már olyan számok jönnek, amelyekkel átlagember ritkán találkozik, annyi terméket, amiért 1939-ben 1, 1945 nyarán 105 pengőt kellett fizetni, 1946 július végére már csak 399 623 000 000 000 000 000 000 000 000 pengő odatalicskázásával lehetett volna megvenni.
A pénzügyi kormányzat sem nézte tétlenül az árak ilyen elszabadulását, megpróbált tenni valamit, de ezek az első időben inkább többet ártottak, mint használtak.
Első lépésként 1945 decemberében megdézsmálták a bankjegyeket, azaz leértékelték a pengőt.
Ezt úgy érték el, hogy 1945. december 19-től a pénzeket felülbélyegezték. A bélyeget a lakosságnak kellett megvenni, egy ezerpengős bankjegyre a bélyeg 3000 pengőbe került, azaz a készpénzállományt a negyedére csökkentették így.
A fel nem bélyegzett papírpénz a rajta szereplő érték negyedét érte a továbbiakban. Ez néhány hétre valóban megfogta az inflációt, de az – hiszen a fő okok változatlanok maradtak – tovább száguldott.
Adópengő
A kormány 1946 januárjában bevezette az adópengőt, ami eredetileg egy technikai pénzegység volt, az adók, hitelek, bankbetétek kezelésére, ennek az értéke elvileg állandó volt, de áprilistól már a kormányzat is „kozmetikázta” az adatokat, azaz, hogy mennyi pengőt ér egy adópengő.
Az adópengő eleinte nem volt valódi pénz, a bolti árak továbbra is az egyre inflálódó pengőben szerepeltek, egészen 1946. május végéig, ekkor ugyanis megjelent papírpénzként, adójegy formájában. A kettős pénzrendszer tovább bonyolította a helyzetet, és a bizalomnak sem tett jót.
A végleges megoldás a pengő teljes elengedése volt, 1946 közepére a pengő valójában már csak elméletben létezett, egyre horrorisztikusabb címletekben.
És jött a forint
Ebből a káoszból lépett elő a forint 1946. augusztus 1-jén.
A váltószám elképzelhetetlen volt: 1 forintért 400 000 kvadrillió (4-es szám 29 nullával) pengőt kellett fizetni.
Az aranyfedezet jelentette a bizalmat. A forint mögött a New York-ból hazaszállított, a Nemzeti Bank által megmentett aranytartalék állt, ami azonnal stabil alapokat teremtett.
A bérszínvonalat az 1938-ashoz igazították, úgy, hogy a munkások reálbére az 1938-as 50 százaléka, míg az alkalmazottaké csak a 25 százaléka volt.
A szocializmus évtizedei: A látszólagos stabilitás
A Rákosi-, majd a Kádár-korszakban a forint nem konvertibilis (külföldön nem váltható) valuta volt. Értékét nem a szabadpiac, hanem az állam határozta meg mesterségesen.
A lakosság számára a forint évtizedekig a biztonság látszatát keltette: az alapvető élelmiszerek és szolgáltatások ára rögzített volt (a híres 3,60 forintos kenyér korszaka). Ugyanakkor a háttérben a hiánygazdaság és az eladósodás folyamatosan gyengítette a nemzeti valutát, a „nyugati deviza” pedig a feketepiac királya maradt.
A rendszerváltás és a piacgazdaság: A forint megmérettetése
A ’90-es évek elején a forint kilépett a piacgazdaságba, aminek az ára a magas, sokszor 30% feletti infláció lett. A gazdaság talpra állításához elengedhetetlen volt a konvertibilitás megteremtése és az árak piacosítása.
A forint azóta nagy utat járt be, de kérdés, hogy a 90. születésnapján is lesz-e még.
A Tisza-kormány ugyanis bejelentette, amikor teljesíti az ország az ehhez szükséges feltételeket. átváltunk az euróra.
