2019-ben már több anyagot bányásztunk, mint az emberiség 1950 előtti egész története során – írja Ed Conway Anyagi Világ című könyvében, amely a The Times, a Financial Times, az Economist és a New Statesman is 2023 egyik legjobb könyvének tart. A múltunkat és jövőnket hat nyersanyag történetén keresztül elmesélve ismerhetjük meg. Lenyűgöző könyv.
A szerző, Ed Conway – a Sky News gazdasági szerkesztője, akinek előző két műve is bestseller lett – véletlenül keveredett a nyersanyagok világába.
Egy táblázatnak akart utána járni, hogy vajon miért lett rövid időre az Egyesült Királyság legnagyobb exportcikke az arany, miközben nem bányásztak soha aranyat. Így jutott el Utahba, a Cortez-aranybányába, a Tenabo-hegyhez.
Először a lökéshullámot érzi majd – mondta a walkie-tokie-s ember – Aztán a levegőbe emelkedik a föld, és csak utána hallja a robbanást. Ebben a sorrendben. Elég durva.
írja Conway első benyomásait szerezve.
Majd rájött, hogy ez az egész sokkal érdekesebb, mint gondolta. Az anyagi világ jóval többet árul el az emberről és a világ működéséről, mint bármi más.
Homok, só, vas, réz, olaj és lítium. Ez a hat legfontosabb anyag az emberi történelemben. Országokat emelnek vagy tesznek tönkre.
Ezek vittek el minket a sötét középkortól napjainkig. E hat anyag működteti számítógépeinket és telefonjainkat, építik otthonainkat és irodáinkat, és állítják elő az életmentő gyógyszereket.
Az Anyagi Világ című könyvben Ed Conway beutazza a világot – Európa legmélyebb bányájának forrongó mélységeitől a tajvani szilíciumchip-gyárakon át a lítium eredetének hátborzongató zöld medencéiig -, hogy felfedezzen egy olyan titkos világot, amelyet ritkán látunk.
Ezeknek az anyagoknak a valódi csodáját feltárva követi azokat az elképesztő utazásokat, csodálatos folyamatokat és kevéssé ismert vállalatokat, amelyek a mindannyiunk számára szükséges nyersanyagokat elképesztően összetett termékekké alakítják.
Miközben az éghajlatváltozással, az energiaválságokkal és az új globális konfliktusok fenyegetésével küzdünk, Conway megmutatja, hogy ezek az anyagok miért fontosabbak, mint valaha, és hogy az ellenőrzésükért folytatott rejtett küzdelem hogyan fogja alakítani geopolitikai jövőnket.
Ez a civilizáció története – ambícióink és dicsőségünk, innovációink és étvágyunk – új perspektívából: szó szerint az alapoktól kezdve.
Conway könyvének nagy előnye, hogy kutatásait emészthető, könnyen olvasható módon mutatja be.
Conway a helyszínen nézte meg az Atacama-sivatagot (réz, homok, só, lítium), az ausztráliai Pilbarat (vas) és az angliai Cheshire-t (só, olajalapú műanyagok). Olyan helyeken járt, amelyek az anyagok, a politikai és tudományos innovációk tekintetében meglepően termékenyek, amelyek elérhetővé tették a modern világ felépítését.
A könyv lenyűgöző képet nyújt a modern ellátási lánc bonyolultságáról, a mindennapi tárgyak mögött meghúzódó, alulértékelt tudományról, valamint arról, hogy a kormányzati politikák finom – és nem is annyira finom – változásai hogyan változtatják meg ezeknek az anyagoknak a globális gazdaságban betöltött szerepét.
Conway azért választotta ki a hat anyagot, mert „nehéz elképzelni a modern civilizációt nélkülük” – és ebben az érvelésében úgy tűnik, kifejezetten feltételezi, hogy olvasója a globális északon élő fogyasztók milliói közé tartozik, nem pedig az anyagok termelői közé, akik egyre inkább a globális délen találhatók. Conway attól tart, hogy a fogyasztók elszakadtak az ellátási lánc fontosságától; szerinte ez az ismerethiány teszi sebezhetővé a világ „fejlett” fogyasztói gazdaságait.
Árulkodó módon Conway egy ponton a gazdasági fejlettség mércéjeként használja az acél mennyiségét egy személy életében. A gazdag országokban ez a mennyiség körülbelül 15 tonna/fő. De „a szubszaharai Afrikában élő átlagembernek kevesebb mint egy tonna acél jut fejenként”.
Conway rámutat, hogy ez a hat anyag és az ezekből származó nyereség „nem egyenletesen oszlott meg”.
A helyek és folyamatok gazdag leírása mögött az a sürgető kérés húzódik meg, hogy megértsük, mi a tétje a fosszilis tüzelőanyagokról való energetikai átállásnak. Ezt az átmenetet a világnak magáévá kell tennie az éghajlati katasztrófa megelőzése érdekében. Conway kissé ambivalensnek tűnik az állam e folyamatokhoz való viszonyát illetően. Annak leírásában, hogy az ezekhez az anyagokhoz való hozzáférés miként okozta a birodalmak felemelkedését és bukását, a közelség és a birtoklás alapvető fontosságúnak tűnik.
Velence a nyersanyagok – homok, szódabikarbóna, fa és agyag – közelsége miatt válik híressé az üveggyártásban. A szövetségesek végül azért nyerik meg a második világháborút, mert hozzáférhettek az amerikai és közel-keleti kőolaj szinte korlátlan készleteihez, míg Németországnak a szén finomításával kellett üzemanyagot előállítania. Conway hangjában van egy figyelmeztető él, amikor rámutat, hogy „Kína felemelkedése az acélgyártás csúcsára nagyjából ugyanaz, mint a története máshol az anyagi világban: közel teljes dominancia”.
Conway nem csak a múlttal, a lehetséges jövővel is foglalkozik. De minden rossz ellenére, amelyet az emberiség tett a Földdel Conway optimista:
Képesek vagyunk azonban a sokkal fenntarthatóbb és tisztább életre, pusztításunk és szennyezésünk csökkentésére; arra, hogy nagyobb harmóniában éljünk a bolygóval. … A könyvben szereplő hat anyag segített bennünket a boldogulásban. A varázslásban. Újra segíthetnek.
