Remek új bemutatók a József Attila Színházban

Öt bemutatót tervez a József Attila Színház a 2025-26-os évadban. Jön a Shrek, a musical, Az államtitkár asszony félrelép, az Anconai szerelmesek a Balatonon, a Fedőneve: Kobra és a József Attila drámaíró versenyen felfedezett Nem én kiáltok című darab is.

Nemcsák Károly igazgató nagy örömmel jelentette be, hogy a színház következő öt évének működése biztosítva van, megállapodás született ugyanis a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a színház között a költségvetésről. Egyben köszönetet mondott Hankó Balázs miniszternek, hogy a színház a jövőben is megfelelő anyagi bázissal működik majd.

Tervben van a színház felújítása is, elsősorban a színpadhoz, a színpadtechnikához nyúlnának hozzá, mindez 12 milliárd forintba kerülne. Remélik, hogy erre hamarosan sor kerülhet majd.

Nemcsák Károly kiemelte, az idén ünneplik a színház névadója, József Attila születésének 120. évfordulóját. Az ebből az alkalomból meghirdetett drámapályázatra 58 pályamű érkezett. A díjazottak közül egyik helyezést elért darabot, Varga Lóránt Nem én kiáltok című művét az évad első bemutatójaként szeptember 21-én, a magyar dráma napján tűzik műsorra.

A Nem én kiáltok című előadást a Gaál Erzsébet Stúdióban rendező Hargitai Iván arról számolt be: a drámapályázat egyik harmadik helyezettjének darabját mutatják be, mivel ez az a mű, amely leginkább megszólítja a fiatalokat. Formabontó, napjaink Magyarországán játszódó furcsa lázadástörténetet írt a szerző, az új darabot a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóival állítja színpadra. A zeneszerző a Zeneakadémia hallgatója, a díszlet- és jelmeztervező a Képzőművészeti Egyetem hallgatója lesz – mondta, hozzátéve: fiataloknak szóló, fiatalos, vad előadást képzel el.

Szeptember 26-án mutatják be a DreamWorks filmjéből írt Shrek, a musical című produkciót, amelynek zenéjét Jeanine Tesori komponálta, szövegét David Lindsay-Abaire írta, és előbemutatóját a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon tartják.

Szente Vajk rendező videoüzenetében kiemelte: a darab csodálatos történet az önelfogadásról, arról, hogy ne ítélj elsőre, a szeretetről és a barátság erejéről.

Ray Cooney és Michael Barfoot Az államtitkár asszony félrelép című bohózatát november 22-én tűzik műsorra. Kovács Lehel, az előadás rendezője kiemelte: ez az első bohózat és az első Ray Cooney-darab, amelyet színpadra állít. Izgalmas kihívás, mert Ray Cooney maga a ritmus, nem lehet eltérni attól a kottától, amit diktál – mondta a darabról, amelynek egyik főszerepét Földes Eszter játssza, aki szintén először dolgozik a József Attila Színházban.

Nemcsák Károly elmondta, az évad második felében az Anconai szerelmesek a Balatonon és a Fedőneve: Kobra című zenés komédiát is bemutatják.

A sajtótájékoztatón jelen lévő Vajda Katalin és Fábri Péter Anconai szerelmesek a Balatonon című zenés komédiáját Szulák Andrea szereplésével mutatják be 2026. február 14-én. Hargitai Iván rendező felidézte: az Anconai szerelmesek bemutatója a Radnóti Színházban volt óriási sikerrel, ennek második része az Anconai szerelmesek a Balatonon. Könnyed, szellemes történet, amelyből sokszínű, temperamentumos vígjáték készül – mondta, kiemelve: a darab pikantériája, hogy 1989-ben játszódik.

Március 28-án mutatják be Ivan Kušan és Tasnádi István Fedőneve: Kobra című zenés krimikomédiáját.

Lengyel Ferenc az előadás rendezője, kiemelte: az előadás a Balkánon, az 1990-es években játszódik, céljuk, hogy szenvedélyesen, „életre-halálra játszanak a színpadon”, miközben komédiáról van szó – mondta. Kiemelte: minden színésznek karakteres szerepet kínál a darab, amelynek címszerepét Cserna Antal alakítja.

Nemcsák Károly az MTI-nek elmondta: 2026. január 31-én lejár a mandátuma, valószínűleg nyáron a minisztérium kiírja a pályázatot, és a jelenlegi csapatával a következő öt évre újra megpályázza a színház igazgatói posztját.

További hírek