Új magyar operacsillag született – Interjú

Bár már néhány éve forog a neve a magyar operajátszás világában, és korábban Junior Prima díjat is kapott, a most befejeződött színházi évadban szinte üstökösként tűnt fel két csodálatos szerepben. Megyimorecz Ildikó elénekelhette a Traviata és a Faust női főszerepét. Szép hangja, muzikalitása és ihletett, érzelmekkel teli előadása lenyűgözte a közönséget. A fiatal énekesnővel az eddigi pályájáról és a magyar énekesnők kitörési lehetőségeiről is beszélgettünk.

Mesélte, hogy Olaszországba készül. Turistaként a férjével a Garda-tóhoz és Veronába utaznak, az ottani rangos Operafesztivál egyik előadására. Kit-mit akarnak megnézni?

Nagy izgalommal várjuk, hogy Verdi első nagy operáját, a Nabucco-t láthassuk a Veronai Arénában. Az ókori amfiteátrum atmoszférája magával ragadó és lenyűgöző – Verdi zenéje pedig újra és újra mélyen megérint. Igazi kulturális időutazásnak ígérkezik ez az este, olyan fantasztikus művészekkel, mint Anna Netrebko.

Minden alkalmat megragadok, hogy operákat nézzek, hallgassak, nagyon érdekel mások hangja, előadása, szerepfelfogása. Azt hiszem mindenből tanul és építkezik az ember.  De ezt az élményt most tulajdonképpen a férjem kapta ajándékba a születésnapjára.

Ő orvos, nőgyógyász-onkológus, de még senkit nem ismertem, akinek nem a hivatása, mégis ennyire rajong az operákért, egyáltalán a komolyzenéért.

Ez nagy szerencse számomra. És nagyon hálás vagyok neki, mert nem csak hogy eltűri, hogy minden nap órákat skálázzak, énekeljek otthon is, de mindig mellettem áll és mindenben támogat.

Egy nyáron kezdődött                    

Szerencséje volt a családjával is, ha jól tudom, egy pécsi zenészcsaládból jön, ahol talán természetes volt, hogy valamelyik gyermekből operaénekes legyen.

Valóban, a szüleim is muzsikusok voltak, kicsi koromtól a zene bűvöletében nőttem fel. Édesapám fagott művész – tanár volt, sajnos ő már nem él, édesanyám zongoraművész és aktívan tanít ma is.  A  négy testvér közül többen is zenei pályára léptek. De az nem vetődött fel  hogy én operaénekes legyek.

Évekig zongoráztam, versenyeken indultam, nagyon élveztem, de a szívem mélyén valahogy mindig éreztem, hogy ez nem teljesen én vagyok. Sőt, kamaszként odáig jutottam, hogy kicsit hàttérbe helyezem a zenélést, nyelvekkel szeretnék foglalkozni.

Azonban tizenhét éves koromban, a harmadik gimnáziumi osztály utáni nyáron csoda történt velem. Elmentem Szegedre egy zenei mesterkurzusra, ahol az anyukám is tanított, és ott, az énekes kurzuson találkoztam először Marton Éva művésznővel. És, amikor énekeltem neki, nagyon kedvesen biztatott.

Lázas izgalommal mentem haza. Akkor kijelentettem a szüleimnek: operaénekes szeretnék lenni. Ettől a perctől kezdve felgyorsultak az események. Felhívtuk a Pécsi Művészeti Gimnáziumot, hogy az utolsó középiskolás évre vegyenek át engem. És létesítettek  nekem egy helyet.

Előző iskolám, a Ciszterci Gimnázium nagyon erős volt, így a közismereti tárgyakkal nem volt gond az átmenetnél, de a hivatalos zenei tárgyakat, a szolfézst, zeneelméletet fel kellett hoznom, hogy utána zenei felvételit tudjak tenni. És az érettségi után elsőre felvételt nyertem a Zeneakadémiára, Marton Éva osztályába.

Marton Éváról közismert, hogy nagyon szívén viseli a tanítványai sorsát.

Valóban, ő nem csak a tanárom, hanem a mentorom is lett, nagyon sokat köszönhetek neki hangképzésben, alázatos, aprólékos munkában, előadásban, szerepformálásban, egyáltalán, az énekesnői létezésben.

Mellette Gyökér Gabriella volt a korrepetitorom, akivel a mai napig is dolgozunk együtt, ő is nagyon sokat hozzáadott ahhoz a műhelymunkához, ami az évek alatt folyt, és aminek most a gyümölcsét élvezhetjük. Szóval az első pécsi énekóráimtól, amit Tillai Tímea tanárnőtől kaptam, hosszú út vezetett, mondjuk, a Traviata színpadáig. Ma már minden áldott nap ezzel foglalkozom, és nem is tudnék létezni e nélkül. Számomra ez nem munka, olyan, mintha a hobbimnak élnék, minden perce élvezet.

A hangfaja minden embernek alap adottsága. Ön szoprán, a legmagasabb hangokat is könnyedén énekli ki, ugyanakkor a mélyebb regiszterekben is árad a hangja. Viszont egészen egyedi tulajdonsága, hogy ha lehet ezt mondani, sötét tónusú, telt szopránhangja van, a kívülállónak az az érzése, hogy még sok minden benne rejlik a hangjában. 

Hosszú idő, amíg a hang megtalálja a maga regisztereit, amíg kifejlődik és áradni tud, képes a kellő magasságokban és mélységekben tartalmasan megszólalni. Azt gondolom, ez mindenkinél máshogy alakul ki. Én sokáig próbálgattam, többfelé nyitottam, és azt érzem, hogy most vagyok igazán önmagam. Most már egyre inkább megtalálom a saját hangomat a színpadon Érdekes, amit mond.

Magam is érzem, hogy valami különleges árnyalata is van a hangomnak, ugyanakkor – ha ez nem tűnik túl hivalkodónak -, sokszor nem érzek határokat. Mintha a hangommal, a hangi adottságaimmal minden lehetséges lenne.

Időről időre mélységes örömmel és hálával fedezem fel, hogy erre is képes vagyok, meg arra is, és minden jól esik. Legyen szó egy líraibb, egy koloratúrásabb, vagy egy drámaibb szerepről. A sorsnak ezt az áldását kéne megóvni és tovább fejleszteni. A Traviatában például nagyon sok oldalról meg tudtam mutatkozni, és nem esett nehezemre, nagyon élveztem.

Futás a kutyával

Igaz, hogy régen megdőlt az a hiedelem, hogy nagy hang csak a nagydarab, telt énekesekből jöhet ki, Önnél valahogy mégis meglepődik az ember, hogy egy vékony, karcsú testből ekkora hang szárnyal elő.

A karcsúság nem jelenti azt, hogy az embernek ne kellene erősnek és fittnek lennie. Egy operaénekesnek folyamatosan karban kell tartania a testét, ez a lélegzés, a hangképzés és a hosszú színpadi létezés, a nagyfokú koncentrálás miatt is fontos. Járok edzőterembe is, hogy az állóképességemet erősítsem, de a kedvencem a futás. A közelünkben lévő szép erdőben szoktam futni rendszeresen a kiskutyámmal, utána mindig úgy érzem, hogy újjászülettem.

Vannak kedvenc énekesei, afféle példaképei?

Pavarotti örök kedvencem marad. A mostaniak közül, talán Nadine Sierra amerikai énekesnő az, akit különös kíváncsisággal és szeretettel figyelek, akihez hasonlítani tudom a hangomat. Az operakedvelők meghallgathatják őt Budapesten is, a következő évadban önálló estet ad az Operaházban, már kaphatók jegyek a koncertjére. Úgy gondolom, azonos „hangfach”-ban vagyunk. De igazából senkit sem szeretnék utánozni, vagy követni, mindig próbáltam megtalálni a saját egyéniségemet.

Egészen fiatal énekesnőként, 2019-ben megkapta a fiatal magyar művészek rangos elismerését, a Junior Prima díjat. Mennyire elégedett az azóta eltelt hat év eredményeivel, a karrierjével?

Sajnos az elején a Covid miatt elment egy-két év, ami sokkal jobban sikerülhetett volna. De, ami utána következett, azért nagyon hálás vagyok a gondviselésen kívül a mentoraimnak, az Operaház vezetésének, hogy bíztak bennem, lehetőséget adtak a megmutatkozásra.

Több szerepet is kaptam, és az maga a csoda, hogy az elmúlt évadban két ilyen fantasztikus operának, Verdi Traviatájának és Gounod Faustjának a női főszerepét énekelhettem el. Ahhoz például, hogy a Traviatát úgy tudjam elénekelni, ahogy azt végül sikerült megvalósítani, ahhoz végig kellett járnom a kisebb szerepeket is, hogy megtapasztaljam énektechnikailag is, érzelmileg is a legkülönbözőbb színeket és szinteket.

És nagy örömömre a Traviatát a következő évadban is éneklem, már alig várom az első estét.

Persze az eltelt években még számos koncert és fellépés is hozzásegített, hogy elmélyítsem a zenei tudásomat, az előadói érzékenységemet. Folyamatosan bővítem a repertoáromat is, melybe most már a Dido és Aeneas Bellindájától kezdve, a Figaro házassága Grófnőjén, vagy Gounod: Rómeó és Júliáján át a Lammermoori Lucia-ig sok más szoprán-szerep is beletartozik. Annyira összetett az énekesi hivatás, rengeteg mindent meg kell tanulni hozzá.

Nem is beszélve a nyelvekről, hiszen ma már minden művet az eredeti nyelven szoktak énekelni.

Angolul, németül tudok, most az olaszt gyakorlom intenzíven, napi szinten, egy remek tanárral, azután a francia következik. De énekeltem már cseh, spanyol vagy orosz nyelven is. Az adott szerep szövegét természetesen mindig megtanulom és értem, de az a célom, hogy mindegyik nyelven, amin énekelek, legalább alapszinten tudjak beszélni.

Ajtók, ablakok, színpadok

Itthon már sikeres énekesnő. De nem vágyik a határokon átívelő hírnévre is? Milyen módokon juthat el ma egy magyar énekesnő külföldi színpadokra? 

A zenében nincsenek földrajzi határok, így fogok dolgozni itthon is, külföldön is, biztosan.

Mi mindent kell tennie ehhez? Megcsinálhatja valaki azt például, hogy egyenesen próbaéneklésre jelentkezik, mondjuk, a Milánói Scalanál vagy a New-Yorki Metropolitannél? 

Lehetséges. Marton Éva is arra tanított engem, ha valamit nagyon szeretne az ember, azért valóban mindent meg kell tenni, küzdeni kell. És ha kidobnak az ajtón, akkor vissza kell mászni az ablakon. Persze mindenki más egyéniség, ezért mindenkinek más az útja. Én is szeretnék külföldön is minél több színházban fellépni, de azt gondolom, ehhez szükség van egy profi háttér csapatra.

Elengedhetetlen, hogy egy impresszárió vagy egy ügynökség, egy menedzser álljon az énekes mögött. Aki feltétel nélkül hisz az általa képviselt művész tehetségében, a különleges kiugrás és nemzetközi felfedezés lehetőségében, és akinek valóban vannak használható kapcsolatai külföldön, és a véleményét, ajánlásait komolyan veszik. Sajnos ilyen ügynökség, hiteles és eredményes impresszárió ma Magyarországon még nemigen létezik.Legalábbis én nem nagyon tudok róla. Egyébként egyéni megkeresésként  is kaptam már eddig is szép lehetőségeket. Például 2024 őszén a Virtuózok koncertjén, Placido Domingóval énekelhettem duettet Szingapúrban. Nagy boldogság volt.

Ön egy kedves, pozitív gondolkodású és „dolgos” fiatal énekesnő, aki minden megkapott lehetőségért hálás. A külső szemlélő számára úgy tűnik, afféle „jókislány”. De vajon elegendő ez a nemzetközi színpadok meghódításához? 

Lehet, hogy jókislánynak tűnök kívülről, de azért nagyon céltudatos ember vagyok. Talán néha kicsit erőszakosabbnak, törekvőbbnek kellene lennem? Nem bánom, ha ilyennek látnak az emberek, nem mutatom a lapjaimat.

Tisztában vagyok azzal, mekkora felelősség a nagyon tehetséges magyar magánénekesi gárda minden korosztályát, minden tagját megfelelően foglalkoztatni, ugyanakkor színes és anyagilag is fedezhető repertoárt építeni. Ez maga külön művészet. Azt hiszem, egy énekesnek a saját pályáját úgy kell felépítenie, olyan okosan, tisztességesen, hogy mindenki számára előnyös legyen. Hogy számára is és a magyar Operaház számára is hasznos legyen, ha sikerül külföldi kapcsolatokat és hírnevet szereznie.

Nomen est omen

Kérem, ne haragudjon meg azért, amit most mondani fogok, semmiképpen sem szeretném megbántani. A nevéről van szó: Megyimórecz Ildikó. Nehezen kiejthető, nehezen megjegyezhető. Tudom, hogy a neve mindenkinek a sajátja, a szüleitől örökölt kincs és büszkeség. De mit gondol, alkalmas ez a név egy operasztárnak?

Dehogy haragszom. Ez engem is foglalkoztatott, higgye el, már akadémista korom óta. Rengeteget gondolkodtam, hogyan forgathatnám, milyen nevet alakíthatnék ezekből a hangokból, hogy azért még mindig én maradjak.

Mit szólna az Ildi Megy-hez? Kiejtve: Ildi Megi. Akkor nem is változtatta meg a nevét, csak rövidített.

Érdekes módon Placido Domingónak, például, amikor együtt énekeltünk, az Ildi okozott nehézséget. Egyszerűen nem jött a szájára. Áildi-val, meg hasonlókkal próbálkozott.

A honlapomon már röviden Ildi vagyok, és a vezetéknevemben is már rövid o-ra váltottam. Egyébként a családunkban is ki így, ki úgy használja az o-t. Próbálja csak így gyorsan kiejteni: Megyimorecz. Szinte dallamos.

De valószínűleg nem ezen múlik a siker. Azt ki kell érdemelni tehetséggel, alázattal és nagyon sok és aprólékos munkával. Azt hiszem, ha egy operaénekest sokan megkedvelnek és népszerűvé válik, a legnehezebb nevet is szívesen megtanulják az emberek.

Ha valaki gond nélkül ki tudja ejteni a nagy énekes sztárok, például Machaidze, Rachvelishvili vagy Hvorostovsky nevét, akkor a Megyimorecz sem lehet akadály.

Azt mondta az imént, hogy amikor újabb és újabb dolgokat próbál ki a hangjával, úgy érzi, hogy nincsen határ. Ezek szerint lehet még tovább változtatni, tágítani a regisztereket?

Azt gondolom, hogy ahogy érik a testem, ahogy én is idősödöm, folyamatosan jönnek majd új kihívások, olyan szerepek, amelyek megtalálnak. Szerintem nagyon fontos, hogy mindig a hangom adott állapotához illő, a külsőm és a belsőm adott érettségének megfelelő szerepeket énekeljem el. Egy operaénekesi pálya egészében gondolkodva, nem jó, ha idő előtt vállal valaki olyan dolgokat, amelyek esetleg nagyon megterhelik a hangszalagjait, vagy éppen egy más, idősebb, érettebb személyt igényelnének. Azt gondolom, minden el fog jönni. Biztos vagyok abban, hogy az operairodalomnak azokat a gyönyörű nagy szerepeit, amelyek egy kicsit drámaibbak, speciálisabbak, azokat én is el fogom énekelni majd. Meg kell érnem hozzájuk.